A művészetterápiáról röviden

A művészetterápiában a művészetet az érzelmek személyes kifejezésére,  kommunikálására használjuk, és nem esztétikailag megnyerő alkotások létrehozására, amelyeket külső mércék szerint ítélnénk meg.

Ilyen kifejezésmóddal mindenki rendelkezik, tehát nem csak a művészi képességűek.

A MŰVÉSZETTERÁPIÁNAK TÖBB MEGHATÁROZÁSA ISMERT

Az egyik a terápiás helyzetre alapozott:

„A művészetterápiában különböző művészeti eszközöket alkalmazunk, amelyeken keresztül a páciens kifejezheti és feldolgozhatja azokat a kérdéseket és problémákat, amelyek őt a terápia felé irányították. A terapeuta és a beteg együttes munkával próbálják megérteni az ülésen keletkezett művészeti folyamatot és produkciót.” (Case and Dalley 1992: 1)

Egy szélesebb meghatározás magába foglalja az összes művészeti formák alkalmazását mindenféle munkahelyzetben:

„Minden művészetterápiának közös alapja a nem verbális kommunikációra és kreatív kifejezésre helyezett hangsúly, olyan bizalmat ösztönző és biztonságos környezetet nyújtva, amelyben az emberek felvállalhatják és kifejezhetik erős érzelmeiket.” (Payne, 1993: xi)

A művészetterápia egyaránt segít azoknak, akiknek komoly – pszichikai, mentális, szomatikus – problémáik vannak, vagy akik önmaguk mélyebb megismerésén dolgoznak a művészet eszközeit használva. Ahogyan egy művészetterapeuta, aki ilyen csoportokkal dolgozott, kijelentette: „Nincs szükség különös tehetségre vagy tehetetlenségre.”

Az esztétikai elméletek és alapelvek szerint érzéki életünkön keresztül, tehát ízlelésünk, tapintásunk, látásunk, szaglásunk, hallásunk által tapasztaljuk meg a világot.

Mivelhogy az érzéki tapasztalatok a művészetek alapjait adják, az esztétikai reakció fontos összekötő hidat jelent művészet és terápia között. Esztétikai reakcióinkon keresztül jutunk el a terápia világába. Ennek a kereszteződésnek a kifejlesztése érdekében esztétikai készségünk kifejezésére és finomítására van szükség.

Ha művészi a kifejeződés és a megélt élettapasztalat valóban találkoznak egymással, vagy amikor valakinek a művészi kifejeződése mélyen tükrözi lelkének valamely részét, ez őt saját magát is megindítja, és új felfedezésekhez vezeti önmagával kapcsolatban.

SZEMÉLYISÉGÉBEN VÁLTOZÁST HOZHAT LÉTRE ez a folyamat.

Amikor az  esztétikai reakció megjelenik egy alkotásban, másrészt  a kreatív kifejeződés teret kaphat, akkor a művészet provokál, felderít, és felvilágosít.

MINDENNEK MÉLY TERÁPIÁS HATÁSA LEHET.

Amikor kreatív kifejeződésen keresztül jelenik meg az érzés, a tudás, és a megértés, akkor a tartalom és a forma egységbe kerül. Ebben a folyamatban a  terápiás folyamatban  találjuk meg az életünkön végigfutó témákat, küzdelmeket, és ideálokat.”

(Halprin 2003, 94. o.)

A művészetterápia nem verbális természeténél fogva előnyös olyan esetekben, amikor a verbális terápiák nem nyújtanak segítséget.

(Liebermann M. 2005)

A MŰVÉSZETTERÁPIA TÖBB KÜLÖNBÖZŐ FORRÁSBÓL KELETKEZETT

Ezeknek egyike a gyermekművészet

Franz Cizek, ausztriai művészettanár 1900 környékén bátorította a gyerekek „szabad önkifejezését” művészeti formákon keresztül, és gyermekművészeti kiállítást rendezett 1908-ban.

Ahogy nézetei elterjedtek, Londonba vitte a kiállítást 1934-1935-ben. Angliában Marion Richardson bátorította a gondolatot, és a gyerekek művészi oktatásában a spontán önkifejezés elterjedt az 1940-es években (Waller 1993).

A másik forrás a pszichiátria világából ered

1922-ben Hans Prinzhorn kiadta a Lelkibetegek művészete című könyvet, amely elmegyógyintézetben elfekvő betegek munkáit tartalmazta. Ez inspirált két pszichiátert, Erich Guttmannt és Francis Reitmant, akik a náci üldözés elől Angliába emigráltak az 1930-as években, arra, hogy Walter Maclay-vel együtt hasonló művésznek a Netherne kórházba, hogy a bent lakó betegeket bátorítsa rajzok és festmények készítésére anélkül, hogy munkájukat befolyásolná. Ily módon bevezetőjévé vált a „nyílt stúdió” módszernek (Adamson, 1984).

A harmadik forrást Adrian Hill indította el

Elsőnek használta a „művészetterápia” kifejezést Art Versus Illness (1938-ban, és ezek után az orvosok megkérték, hogy segítsen másokon is, különösen a második világháborúból visszatérő katonákon.

HAMAR NYILVÁNVALÓVÁ VÁLT, HOGY A „MŰVÉSZI MUNKA” TÖBBET JELENTETT, MINT EGYSZERŰ IDŐTÖLTÉST, SOKAN KIGYÓGYULTAK LELKI BETEGSÉGEIKBŐL.

Sokan mások is részt vettek a művészetterápia korai fejlesztésében, akik dolgoztak, mint művészek, oktatók, vagy munkaterapeuták. Jelenleg nagyon széles körben alkalmaznak művészetterapeutákat.

Még mindig sokan dolgoznak az állami betegellátásban, de a nagy kórházak egyenkénti bezárása következtében egyre többen nyernek alkalmazást kis kórházakban és terápiás közösségekben.

Az állami betegellátás rendszerében a művészetterapeuták a legkülönbözőbb problémákban segítenek az élet minden fázisában.

Ma már segítenek börtönökben és fiatal bűnözők fegyházaiban, különleges iskolákban. Ugyancsak dolgoznak palliative területen (rákos betegségek, öregek otthona, AIDS kezelése), továbbá addiktológiai osztályokon, tanulási nehézségekkel küzdő és autisztikus betegekkel is.

Állandóan új területeken próbálják ki a művészetterápiát, menekültekkel, és háborús zónából érkező gyerekekkel. Hajléktalanok otthonában is alkalmazzák.

Magyarországon az egészségügyben, a szociális segítés területén, közösségi pszichiátria intézményeiben, különböző életkori csoportokban –gyerekek, idősek, felnőtt önismereti csoportokban.

Az egyik legismertebb módszer Dr. Antalfay Márta Katarzisz nevű módszere, melynek elsajátitása már főiskolai szinten is lehetséges!

A felsorolást lehetne még folytatni. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy ez az egyik legjobban terjedő alternatív terápiás módszer, mert semmilyen különösebb képességet vagy képzettséget nem igényel. A kíváncsiság, a felfedezés izgalma, kreativitás , az alkotás öröme határozzák meg, ki az aki részt vesz ilyen csoportokban.

/ a szerző több helyen is tart művészetterápiás csoportot, egyéni foglalkozást. www.tancterapia.lapunk.hu/

Dr. Zám Mária

A folytatásban A táncterápia mint önismereti módszer a pszichopedagógiában címmel itt olvashatsz cikket .