Ma két mandalát is hoztam nektek! A közös bennük, hogy mindkettőben találhatóak csillogó kis kövecskék. Bár nem túl feltűnők, kis aprók, de próbaképpen tettem bele. Hogy tetszik?
A mandala címe: KIÁRADÓ LELKI BÉKE 💙
Mérete: 30 cm
A szív alakú mandala üzenete az a fajta magabiztos kiáradás, amit a belső nyugalom, béke, egyensúly sugároz kifele. A mai világban nagyon terjedőben vannak a plasztikai műtétek, a mű dolgok használata, mert nem vagyunk megelégedve azzal amit a tükörben látunk, ezért képesek vagyunk „ idegen tollakkal „ ékeskedni.
Ugyanakkor akármennyit költhetünk magunkra, mégsem vagyunk boldogok, sem elégedettek, mert a tökéletesség a cél és közben elveszik a természetesség, az a báj, ránk jellemző vonás amivel megszülettünk, ami az egyéniségünket adná. Teljesen átváltozunk kívülről, de belülről marad az önértékeléssel küzdő, elégedetlen, lelkileg fejletlen belső énünk.
A csoda belülről indul és mi tudjuk elindítani magunkban! Ahelyett, hogy a hibáinkra figyelnénk, fókuszáljunk a külső-belső értékeinkre, mert van belőlük bőven! Ez az igazi szépség trükk, mert amint bent úgy kint! Ez a mandala belső értékeinkre hívja fel a figyelmet, amit azután magabiztosan sugározhatunk kifelé.
A mandala címe : ARANYLÓ BELSŐ FÉNY 💛
Mérete : 20 * 20 cm
A másik mandala is a belső erőnkről, a belső fényünkről üzen. Legyünk olyan békések, harmonikusak és magabiztosak, mint a képen látható meditáló Buddha! Csak úgy ragyog, mert tisztában van az értékeivel, elfogadja magát olyannak amilyen és erre fókuszál. A létezés öröme járja át, tegyünk hát így mi is!
Figyeljünk oda magunkra, de először belülről kezdjük és csak ha már kibékültünk önmagunkkal, tudatosítottuk magunkban, hogy nem Barbie babának születtünk, vannak értékeink, ami egy Barbie babában nincs (a szépségén kívül).
Életünk célja nem az, hogy a kirakatban mutogassuk szépségünket, hanem mindenkinek amilyen feladatra született, olyan értékes külső-belső tulajdonságokat hozott magával. Házi feladat, hogy keressünk legalább 5 dolgot, amit szeretünk magunkon /magunkban! Ez kezdésnek nagyszerű!
Ez a mandala a belső fényünkre hívja fel a figyelmünket, ami ugyanolyan ragyogó, mint kívülről a Nap, a fény!
Gazdáját keresi a kép, ha megszólított téged és szeretnéd, írj rám privátban! Köszönöm a figyelmet és hogy követed munkáimat! Szeretettel : Sziszka ❤️
Ajánlom, nézz szét a weboldalamon, ott megtalálod az összes készleten levő mandalámat! https://sziszka-mandala-galeria3.webnode.hu/
Elérhető a Csillagidő KlubHavi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés, amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.
Válaszd ki az előfizetésed, kattints a megfelelőre!
Ez egy olyan titokzatos, spirituális mesterek, gyógyítók által évezredek óta használt energia, amelyre fokozatosan derült fény és a mai világunk eltévedt, nehezen utat találó, emelkedni vágyó lelkeinek ad nagy segítséget, világosságot, megtisztulást, átalakulást. Ez...
„Az emberek utaznak, hogy csodálkozzanak a hegyek magasságán, a tenger óriási hullámain, a folyók hosszú kanyarulatain, az óceánok mérhetetlen kiterjedésén, a csillagok mozgásán az égen és csodálkozás nélkül mennek el önmaguk mellett.” Szent Ágoston Nagyon találóan...
Most végeztem Takács Tibor asztrológiai iskolájának 3.osztályát.Jó szokásához híven, Tibor idén is megszervezte a nyári, egyhetes asztrológiai táborait, egymás után két turnusban. Ez már a 3.alkalom, hogy Egerben tartja, augusztusban. Hogy miért is jó egy ilyen tábor?...
Emlékezzünk arra, hogy belső tudatalatti elménk mindig törődik velünk. Életünk bármely megnyilvánulása mögött mindig pozitív szándék áll, bármik is legyenek ezek a megnyilvánulások. Természetesen az Ego nem akar ezzel egyetérteni, mindig a bűnösöket, a felelősöket...
Apagyiné Tarnaváry Szilvia – Sziszka vagyok Várpalotáról.
Már fiatalon tudtam, hogy a szépség, harmónia ott kell, hogy legyen körülöttem ( Mérleg ascendens). Mivel még nem voltam tudatos, így fizikai foglalkozást választottam, fodrász lettem. Még most is ebben a szakmában dolgozok, de két fiam születése után elindultam a tudatosság fele, a spirituális világ kitágult előttem. Természetgyógyász Egyesület tagja lettem, ahol nagyon sok hasznos előadást hallgattam, ami elindított felfelé az utamon. Elvégeztem a Reiki 1 és 2 fokozatát, tanultam numerológiát, karmikus számmisztikát, kristálygyógyászatot. 2020- ban az asztrológia irányába indultam el, először nyugati -, utána kínai -, azután karma- és legvégül de nem utolsó sorban kérdő asztrológiai tudást sajátítottam el. Közben belekóstoltam a Tarot kártya világába is, amit össze tudtam kötni az asztrológiával.
Bár már zsongott a fejem a sok tanulástól, mégis hiányzott valami.
Idén márciusban végre megtaláltam az igazi vágyamat, amivel át tudom adni az embereknek a sok tanulás alatt kialakult életfilozófiámat, bölcs gondolatokat, analógiákat, szimbólumokat. A pontozásos technikával készült mandalák a legkiválóbb közvetítői a teljesség megélésének. Nagyon szeretem készíteni őket, engem is feltölt az elmélyült, aprólékos alkotás és arra is gyógyító hatással van, aki megvásárolja. A minták, szimbólumok, színek mind hozzájárulnak a harmónia és szépség megéléséhez. A gyerekek is nagyon fogékonyak rá, mert ők is érzik jótékony hatását. 4 éves kislány unokám sokat festeget, pontozgat, színeket kever és mindig megnézi a falon levő alkotásaimat.
Amit szeretnék átadni, üzenni a mandaláim által az a filozófiám, hogy térjünk vissza a természetes életmódhoz, vigyázzunk, figyeljünk egymásra és élőhelyünkre, törekedjünk az egyszerűségre, mert a kevesebb sokszor több. Találjunk vissza a gyökereinkhez, ápoljuk a rokoni, baráti kapcsolatainkat és nem utolsó sorban saját belső világunkkal való kapcsolatunkat! Éljük meg és élvezzük a pillanatot, az élet szépségeit és induljunk el az önismeret útján, mert sok pofont elkerülhetünk általa. Vállaljuk fel önmagunkat hibáinkkal együtt és hagyjuk magunk mögött a megfelelési kényszert!
Kovács Réka : Gyógyító virágok című videósorozata 6 előadásból áll. A gyógyítás nagyon közel áll a Szűz jegyhez és a Szűz havának energiáit követi. Ezért… Read more: A Csillagidő Klub szeptemberi ajánlata
A Szűz minden esetben ugyanazt az alapelvet hozza: megfigyel, elemez, különbséget tesz, javít, rendszerez, és szeretné megtalálni azt, amitől valami jobban működik. De nagyon nem… Read more: Személyi jelölők a Szűzben
Szűz Újholdunk lesz – 2026. szeptember 11. • 05:26 • Budapest A témája a sebzett szerelem, gyógyuló teremtőerő, tudatosodó sorsváltoztatásMost egy különleges kaput nyit: Vénusz… Read more: Szűz Újhold
Ez egy olyan titokzatos, spirituális mesterek, gyógyítók által évezredek óta használt energia, amelyre fokozatosan derült fény és a mai világunk eltévedt, nehezen utat találó, emelkedni… Read more: IBOLYALÁNG – A SZERETET ALKÍMIÁJA
A jelenlegi energiák alatt sokunkban erősen jelen van a késztetés, hogy szinte mindennel kapcsolatban azt keressük, ami nem jó, ami nem működik, aminek máshogy kéne… Read more: Mit és hogyan tudnál jobban csinálni?
Az égi segítőiddel együtt gondosan megtervezitek azt az életutat, amit be kell járnod ahhoz, hogy meglegyenek azok a tapasztalásaid, amelyekre szüksége van a lelkednek a… Read more: Mielőtt leszületsz a Földre
Előrelátó vagy előre látó ? Igen, de ….. nem ugyanúgy és nem ugyanazon okok miatt!A Szűz és a Halak egymással szemben álló jegyek, egy tengely… Read more: Szűz kontra Halak
A Merkúr rendet tesz A nyarunk nem volt „eseménytelen”, ahol kellett ott felkavarta az „álló vizeket”. A Természet hűen tükrözte a „látleletet”, hisz mindenhol az… Read more: RENDEZNI A SORAINKAT!
2026. 09.07.-én délután indul az új hónap. Jin energiák kapnak most főszerepet, ami a befele fordulás, belső munka, befogadás energiája. A Jang Tűz – Majom… Read more: Szeptember a JIN TŰZ – KAKAS hónapja.
A Rák az állatöv egyik legérzékenyebb jegye, de a története sokkal többről szól, mint az érzelmekről. A családról, a kötődésről és arról a különös érzésről… Read more: A Rák csillagjegy családi karmája
0 hozzászólás