Írta: Vadász Mária Magdolna
„Szóval én nem kívánok egyebet nektek az új esztendőben, mint elszántságot, és valódi kitartást ahhoz, hogy kihozzátok magatokból a legjobbat, és legtöbbet, ami bennetek van. Mindehhez pedig egészséget, mert ha ez van, minden van.”
Óév búcsúztató posztom utolsó mondataként ezt írtam le a CsontAsszony oldalamon a közösségi oldalon.
Hosszasan taglaltam saját példával, hogy miért tartom nagyon fontosnak a családi gyökereink felkutatását, mire juthatunk ezen megismerések és felismerések által. Ha mindannyian ismernénk a pszichogenetikánkat, sokkal könnyebb lenne az életünk, hiszen tudnánk merre kellene állnunk arccal. Tudnánk milyen génkészlettel bírunk, mit kell erősítenünk, mit gyengíteni magunkban.
De a többség nem tudja, és nem is érdekli.
Elhitette a „tudomány”, és a modern nézetek, hogy mindenki úgy egyedi, ahogy van, hogy szükségtelen a kötődés, hogy az egyén mindenekfelett áll, és a lényeg, hogy mindenki lehet bárki, és akárki, amit csak elképzel magáról.
Aztán eljön szépen a középkor, és ha megkérdezzük az embert, vaj’h ott tart-e, ahol tizen-huszonévesen gondolta magáról, hogy beteljesítette-e álmait, azt a munkát végzi-e, amire vágyott, azzal az emberrel él-e, akire vágyott, ott él-e, ahol szeretett volna, egészsége rendben van-e úgy, ahogy gondolta, egyáltalán mi valósult meg a fiatal önmaga elképzeléseiből… nos… a nagy többség bizony nemleges válaszokat ad.
Ezért is lenne fontos visszatérni az ősökhöz, a gyökerekhez, mert energiájuk rendkívüli módon meghatározza életünket.
Mert, amíg nem tudjuk, hogy mire mondjunk nemet, amire ők igent mondtak és nem lett jó vége, addig csak ösztöneink által vezérelt módon dobál minket az élet pont úgy, ahogy tette azt velük.
Mit várok a 2025-ös évtől?
Személy szerint valójában semmi mást, mint amit eddig is kaptam.
Mivel a többségtől eltérő módon gondolkodom, egy kicsit sem vágyom több pénzre, mint amiből kényelmesen meg tudok élni, jobb lehetőségekre, hogy minden szebb és jobb legyen, mert már régen tudom, hogy nagyjából mindenért, ami történik velem, én vagyok a felelős. Nem kívülről várom a „jót”, meg a „szépet”, meg a „bőséget”, hanem bennem magamban akarom MEGTARTANI. És kiárasztani. Így benne maradni az adok-kapok körforgásban.
Mivel tudom ezt megtenni?
A jókívánságommal, amivel befejeztem a CsontAsszonyos írást, és elkezdtem ezt.
Elszántsággal és valódi kitartással. Tudatossággal.
Mert a 2024. évben is, mint a korábbiakban is mindig, a főbb tapasztalásom az volt, hogy mennyire nem kitartóak az emberek önmagukat illetőleg. Hogy mindig valami külső eseményre várnak, ami majd jobbá teszi az ő életüket. Mert mondván, ők már azt megérdemlik. Ha ez nem történik meg, akkor ugyanúgy a külső körülményekre mutogatnak: kormányra, vezetőkre, háttérhatalomra, férjre, feleségre, munkáltatóra, a Sorsra, amely „bünteti” őket, stb.
Tapasztalom, hogy saját vendégeim nagy része sem rendelkezik valódi elszántsággal és kitartással, hogy jobbá tegye önnön életét azzal kezdve, hogy egyre mélyebbre merül önmagába akár segítséggel, akár egyedül.
Hogy feltárja azt, ami benne van, hogy megismerje az őt mozgató energiákat. A félelem attól, amit saját mélységeiben találhat, erősebb, mint a vágy, hogy jobban érezze magát. Többnyire a felszínt vakargatják. Válaszokat keresnek másoktól, melyek valójában magukban vannak. Ha valaki segít megtalálni saját válaszaikat, nem fogadják el.
Az elme és az egó pokoli táncot jár ezekben az időkben, amiket élünk. Pokoli, mert ezért súlyos árat kell fizetnünk pont annak a sötét erőnek, amitől igyekszünk távol tartani magunkat, és közben egyre mélyebbre merülünk benne: lsd. alkohol-, és drogproblémák, gyógyszerfüggés, betegségek, ezekkel adózunk a sötét úrnak, akit megtagadni vágyunk pedig. Az emberek 99 %-a egyáltalán nem látja meg az összefüggéseket az élet és az élete között.
De… nem csak most, így volt ez mindig, mióta írott történelmünk van. Kell az elme, és kell az egó, de ha csak a bal agyféltekére támaszkodunk, abból bizony sok jó nem származik. Nem véletlenül van két agyféltekénk, azért, hogy használjuk.
De a legtöbben nem használják tudatosan a jobb agyféltekéjüket, egyszerűen nem merik, és mert le lettek nevelve róla nagyjából hat éves koruk óta. Tettek róla az iskolák: minél iskolázottabb valaki, annál kevésbé használja a jobb agyféltekéjét. Ha valaki ebben nem lát tudatos koncepciót, kondicionálást, arra nem is tudok mit mondani…
Én nem tudok szép dolgokat írni, mert egy kicsit sem látom rózsásnak a kollektív jövőt itt, ahol élünk, Közép-Kelet-Európában, a Kárpát-medencében, kis hazánkban. Semmilyen szempontból.
Egyénileg látok megváltódásokat, önnön életünk börtönnek érzett szegmenseiből képessé válhatunk kiszabadulni, erre az energiák adottak lesznek.
De. A kérdés az, hogy ki akarunk-e?
Mert a szabadulás nem megy beletett meló nélkül.
Nem maradhat meg a káposzta úgy, hogy a kecske is jóllakjon.
Nem maradhatunk abban a munkakörben, munkahelyen, ahol rosszul érezzük magunkat bármiért, mert nem fog megváltozni a főnökünk, a munkahelyünk.
Nem maradhatunk azzal az emberrel, akivel egyre mélyebbre süllyed a kapcsolatunk, mert nem, nem fog megváltozni a mi kedvünkért, neki így jó, és ha nem, akkor sem érzi szükségét a változásnak.
Nem válthatjuk meg egyedül két ember közösségét. Feláldozhatjuk magunkat a másik oltárán, meg a gyerekünket is, azt, akit elvileg a legjobban szeretünk, aki a legfontosabb (dehogy…).
A világ nem fog megváltozni úgy, hogy nekünk tetsszen. Az ima és a reménykedés már nem segít.
A magyarok jelenlegi mentális állapota rendkívül rossz irányba halad. Nem lehet kijelenteni, hogy a többségé, mert aki nem abban éli ki magát, hogy bántalmazzon másokat bármilyen módon, az egyre inkább visszahúzódik, viszont aki igen, az egyre nagyobb teret kap, pont az előbbiek visszahúzódása miatt.
Mentális segítőkhöz is azok jutnak el, akik már oly mértékben rosszul érzik magukat, hogy tisztában vannak vele, nem lesz ennek jó vége. De vannak, akik sosem jutnak el segítőhöz, mert nem akarják belátni, hogy baj van, nos ők nyírják is a környezetüket. És amilyen környezetben élsz, olyanná válsz, nem tudunk leválni az erős környezeti energiákról, ezt ne is higgye el bárki, mert óriási tévedése fájdalmas tapasztalásokra fogja tanítani.
Nincs kollektív megváltódás, de egyénileg megválthatjuk magunkat. És én azokhoz az egyénekhez szólok szeretettel, simogató öleléssel, akik értik, amit mondok: azt kívánom Neked, hogy legyen elég kitartásod, erőd, és elszántságod megváltani önmagad. Legyen egészséged, hogy mindezt meg tudd tenni.
Szükség lesz az elkövetkezendő időkben minden erődre.
Vadász Mária Magdolna
asztrológus, család-, és rendszerállító, kártyavető, spirituális támaszadó
Facebook: CsontAsszony
TikTok: Csontasszony 67
E-mail: csontasszony67@gmail.com
0 hozzászólás