Írta: Bihari Erika természetgyógyász
Hetek óta halljuk és olvassuk, hogy milyen jelentőségteljes időszakot élünk most meg, főleg, ha hajlandók vagyunk ránézni végre a mélyben dédelgetett vakfoltjainkra.
Még a csapból is az folyik, hogy most kell lépnünk a gyökeres változásért. A legjobb időszak következik a különböző karmikus sebek begyógyításának mind világ szinten, valamint egyéni sorsfeladatainkban is.
Saját életemben is tapasztalom nap mint nap, hogy mennyi mélyen őrzött seb szakad most fel, amikről azt hittem, hogy már régen túl vagyok rajtuk.
Aztán váratlan fordulatok, kevésbé kellemes meglepetések érnek, amelyek szinte lefagyasztanak és lebénítanak egyik pillanatról a másikra. Azt gondoltam, hogy én már könnyen tudom kezelni az ilyen kellemetlen szituációkat, de rá kellett jönnöm, hogy bizony van még mit tanulnom akkor, amikor az élet az arcomba tolja a nyers és tiszta valóságot.
Szóval vannak helyzetek amikor még én is csak pislogok és azt kérdezgetem, vajon melyik mozira vettem éppen most jegyet?
Kedves Olvasó! Tudod, hogy több írásom is arról szól, hogy a lelkünkre ható események, milyen testi tüneteket tudnak okozni.
Az ember egy fantasztikus teremtmény. Évekig, sőt évtizedekig képes cipelni lelki terheit, úgy, hogy különösebb jelentőséget nem tulajdonít teste halk sikolyainak. Majd jön egy betegség, amely már ordítva kéri, hogy változtass. De még mindig becsukod a szemed és befogod a füled, mert nem, még nem állsz készen a változásra. Ha már csak ennyire tudatos vagy, hogy erre rálátsz, már egy kicsivel nagyobb esélyed van meggyógyítani magad, mint azoknak, akik egész életükben vakon és süketen kívánják leélni az életüket.
Azt mondják a nagy öregek, hogy az okos ember más kárán tanul. Szerintem ez csak részben igaz.
Mert az egyéni játszmáidat végig kell vinned, ha a fene fenét is eszik.
Hiszen lehet, hogy látod a másik ember életét és helyette jobban is tudnál dönteni, de az neked nem fáj.
És igen, sajnos vannak esetek, amikor át kell préselned magad a tű fokán és meg kell égetned magad a pokol tüzében, mert addig nem fogsz változtatni.
Emlékszel Piroskára, aki egy visszatérő kliensem? Természetesen nem ez az igazi neve, de egy álnévvel engedélyt kaptam rá, hogy írjak róla, így az ő élettörténetéről több írásom is megszületett már a Csillagidő oldalon.
A minap megint a segítségemet kérte és elmesélte a közelmúltban vele történt eseményeket. Amelyek a fenti soraimat támasztják alá, azzal kapcsolatban, hogy nem tudsz mindig a mások példájából tanulni, amikor a saját fejlődésedről van szó.
Elmesélte, hogy néhány hete nagyon beteg lett. Csak feküdt az ágyban, hol vacogott a hidegrázástól, hol pedig patakokban ömlött róla a víz.
Minden porcikája égett a láztól, a mellkasában és hátában állandó erős fájdalom kínozta éjjel nappal. A teste fájdalmától azonban még nagyobb kínok gyötörték a lelkében. A közelmúltban véget érő se veled se nélküled kapcsolatát próbálta szívében lezárni, de azt érezte, hogy valami megmagyarázhatatlan erő húzza lefelé a tisztító tűzig.
Elmondta, hogy a lázas napok alkalmat adtak neki egy mélyebb belső munkára, amiben végre rá tudott látni múltbéli eseményekre és olyan láncreakciót indítottak el a jelenében, hogy azok hatalmas gejzírként törtek a felszínre.
Meglátta, hogy a kapcsolataiban a szeretetlenséget élte meg újra és újra, amely visszavezethető volt a gyermekkorában megélt hiány megéléséhez, melyet szülei távolságtartása és sokszor bántalmazó magatartásuk okozott neki.
Sajnos a hiány betöltésére ilyen esetekben nem magát a finom és tápláló tölteléket keressük, amely ez esetben a szeretet és a szerető gondoskodás lett volna, hanem a szenvedés érzését kutatjuk mindenhol.
Nem azokra a dolgokra fókuszálunk, amik ténylegesen és végérvényesen betölthetik az űrt, hanem azokra a helyzetekre és személyekre fordítjuk a figyelmünket, akik azokat a szenvedtető szituációkat teremtik meg számunkra, amiket olyan jól ismerünk már a régmúltból.
Csakhogy ez egy lehetetlen küldetés lesz újra meg újra és egyszer csak rá kell ébredned, hogy belőtted ugyan magad újra egy adaggal, de a rövidke eufória után, újra jönnek az elvonási tünetek és te már megint kínok között fetrengsz.
Rá kell jönnöd, hogy ez megint nem az a cucc amitől igazán jól leszel.
De akkor mi tudna gyökeres változást hozni az életedben?
Először is, meg kell értened, hogy az a gyermek, aki megélte a hiányt és szenvedést, ő már felnőtt. És felnőttként bármikor választhatsz mást attól, ami nem tesz boldoggá. Meg kell értened, hogy a szeretetet nem kell kiérdemelned mindenféle magadat háttérbe szorító önfeladó helyzetekkel, mert a szeretet van.
Nem kell küzdened érte. Szeretet, tisztelet és megbecsülés az vagy van, vagy nincs. Ott pedig szintén mission impossible szituációk lesznek, ahol reménykedve várod egy olyan embertől mindezeket, aki képtelen megadni ezt neked.
Egyszer régen, egy pszichológus doktornő mondta nekem egy terápiás ülésen, hogy olyan tehéntől várok kakaót, amelyik sima tejet sem tud adni. Az én esetemben a tehén az anyám volt. Akkor ez a hasonlat kicsit furcsán hangzott, de ezt a mondatát én ott elég komolyan beégettem a memóriámba, így én is több kliensemnek hoztam már fel példaként, hogy meg tudják érteni miért is felesleges reménykedniük.
Szeretetlenségben élni nagyon fájdalmas dolog tudom és sokszor főleg gyermekként nem is tehetsz róla, hogy abban élsz.
Na de már nem vagy gyerek. Ha nem volt, aki egészséges felnőtté neveljen, akkor azt sajnos neked kell megtenni.
Amikor megkérdeztem Piroskát, hogy mi volt a számára legfájdalmasabb a szakításukban, akkor azt mondta:
,,Era. Nekem az fájt a legjobban, amikor azt mondta, hogy sosem szeretett. És nem érez irántam semmit. Ezzel a mondatával törte össze a szívem teljesen. Még az sem fájt annyira, amikor rájöttem, hogy többször hazudott nekem és más nőkkel is találkozgatott a hátam mögött.És tudod miért fájt annyira ez a mondata? Mert azt éreztem, hogy nem vagyok szerethető és hiába teszek meg bármit, a végeredmény mindig ugyan az a kudarc élmény. És ugyan ezt éltem meg gyermekként is.”
Hát igen. A sebének legmélyebb pontján tépte fel a varat az úriember Piroska lelkében. Ez volt a pillanat, ami szikrát szórt és az sisteregve égette végig a kanócot egészen a dinamitig. Ami berobbant és olyan betegséget idézett elő, ami gondolkodásra, önismereti munkára és sok sok sírásra kényszerítette őt.
A sírás tisztít, elmossa a szennyet és segít elgyászolni mindazt, aminek ideje menni.
Aminek viszont nagyon örültem, az az, hogy Piroska ki tudta mondani a következőt:
,,Viszont most azt érzem, hogy sokkal jobban vagyok mert valamit felperzselt bennem a tűz és végre erőt érzek magamban ahhoz, hogy a jövőben nemet tudjak mondani mindenkinek, aki nem tud engem úgy szeretni, ahogy én azt megérdemlem. Belső gyermek meditáción vettem részt és minden nap meditációs hanganyagokat hallgatok, valamint minden nap elmondom magamnak akár a tükör előtt is, hogy mennyire szerethető ember vagyok”
Úgy látom valóban ennek az időszakát éljük most. Mindannyian. Sok önmagunkkal töltött időre van szükség és bele kell nézni abba a tükörbe újra és újra. A tükrök jók, még ha sokszor nem is túl kellemes, amit mutatnak neked. De a sok tükör, sok feszültséget hoz felszínre.
A sok feszültség és az állóvíz felzavarása pedig eljuttathat téged ahhoz a ponthoz, amikor végre azt tudod mondani, hogy…
Most már elég!
Köszönöm ma is megtisztelő figyelmedet!
