Hol akad el boldogságunk? – másokért való aggódásunkban?

Életmód, Pszichológia

írta: Kováts Krisztina asztrológus

Épp megszületett kisbabánkért aggódunk – kap-e levegőt, nem fullad-e meg véletlenül?

Később, cseperedve azért aggódunk, hogy meg ne üsse magát, óvjuk, hogy el ne essen.

Az idő haladtával az óvodától, iskolától, a munkától, mindenhol a kudarcoktól féltjük őket – jajj, nehogy bajuk legyen!




Ugyanez vonatkozik társunkra is, akinek ki kell állni főnökével szemben, tárgyalnia kell más cégekkel. Ha sportol/versenyeken vesz részt, azon aggódunk, nehogy baja legyen – nem csak testileg, de lelkileg se legyen nagy a csalódása, ha nem azt az eredményt éri el, amit szeretett volna, stb., stb.



S aggódásaink kitöltik napjainkat. Nem tudunk figyelni munkánkra, feladatainkra, hisz vissza-visszatér a lelkünket felőrlő gondolat – nehogy baj legyen!



Miért is aggódunk tulajdonképpen?



Ha túlzottan szorosan kapcsolódunk gyermekünkhöz, szerelmünkhöz, szeretteiinkhez, akkor bármi fájdalom éri őket, úgy érezzük, hogy nekünk fáj, mi estünk el, minket bántottak, nekünk nem sikerült, mi vallottunk kudarcot.



Tulajdonképpen éljük az ő életét, saját életünk helyett.

Pedig minden élet egyedi, megismételhetetlen, feladatokkal, kihívásokkal teli – amit senki nem vehet át, az egyénre lett bízva, szabva.


De miért is? Miért is nem a saját életünket éljük?




A másik élete számunkra – virtuális élet. Ő futja le a távokat, ha sportol, ő dolgozik éjjel, hogy főnöke megdicsérje, az energiát ő fekteti be – mi csak mozizunk. S mivel nincs a kezünkben a cselekvés lehetősége – ezért félünk. Tehetetlenségünkben félünk.



Félünk és féltjük – aggódásainkkal nagy „zsákokat” téve rá, hisz benne van ebben a tehetetlenségből fakadó hitetlenségünk, erőtlenségünk.


Végig gondoltuk –e valaha is, hogy mi történne, ha ezeket a próbatételeket sikerülne megszüntetnünk?



Gyermekünk sosem esne el, hisz mindig elkapnánk.

Közösségben fájdalom nem érné, minden kudarctól megvédenénk.

Párunk minden munkája, tárgyalása sikeres lenne, a versenyt mindig ő nyerné meg.

S azt gondolnánk, hogy boldogságot teremtünk.



Miért van biztosan kudarcra ítélve ez a túlzott féltés?






Párunk soha nem kapna visszajelzést, hogy ő hol figyelmetlen, az örökös nyerés már unalmassá válna, s talán még a sportolást is abbahagyná, hisz nem jelentene már kihívást.

Ha már kicsiként mindig elkapnánk gyermekünket, nehogy fájjon neki – nem tudna gyakorolni. Kihagyva a sok kis buktatót, nem tudna mit kezdeni a nagy akadállyal, amit egyébként simán át tudna ugrani – ha hagytuk volna gyakorolni.



Ha soha nem bántanák meg a kis lelkét, soha nem tudnánk este az ágyban titkosan megbeszélni, hogy miért csúfolták ki. Nem lenne lehetőség megkeresni az okát, hogy ő mikor, hol, kinek mondott olyant, ami bánatot okozott – milyen érzés megbántva lenni?



Örökös napsütésben folyamatosan „szabadságon” lennének gyerekeink, párunk, szeretteink – semmit nem fejlődnének, semmit nem tanulnának, s mivel nincs „eső”, csak a „napsütés”, kiégne a talaj, terméketlenné válna minden, értelmetlenné az Élet.



Se kudarcok, se sikerélmények nem volnának, nem volna mit legyőzni, nem tudnák önmagukat meghaladni – kiégnének, ahogy sok esetben a nagyon sikeres, nagyon gazdag, a mindent megkapó emberek.


Szeretnénk ezt valójában?



Örüljünk a feladatoknak, melyek mozgást hoznak az életbe, melyek tulajdonképpen az Életet jelentik.



Örüljünk kudarcaiknak, melyek erőt adnak az újrainduláshoz, az akadályok legyőzéséhez!



Higgyünk benne, hogy ügyesek, hogy okosak, hogy érettek, hogy azért kapták a lehetőségeket, mert már közel vannak a megoldáshoz, csak még gyakorolniuk kell!



Ne zsákot, nehézsúlyt tegyünk aggódásainkkal vállukra, mely visszahúzza őket, hanem erőt, biztatást adjunk a haladáshoz!



Ha mi kudarcnak élünk meg egy tapasztalást – gyerekünk is annak fogja, párunkra meg hatással leszünk! Pedig nincs kudarc, hisz nincs jó és rossz! Csak lehetőség van az Életre, a mozgásra, a fejlődésre – csak Út létezik.

Kováts Krisztina asztrológus

utolérhetőségeim:

Levélben: tavirozsa5@gmail.com


Telefonon: 0620/9-160-640


Skype-on: asztrocsillag





Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

SZÉPSÉG, MŰVÉSZET, MANDALA

SZÉPSÉG, MŰVÉSZET, MANDALA

A Bika hónapjába lépünk nemsokára. Hozzá tartozik a szépség, a művészet, a pénz és anyagi dolgok is. Ez a hónap különösen kedvez annak, hogy megtaláljuk azokat a dolgokat, amik boldoggá tesznek bennünket és stabil értékeket találjunk bennük vagy alkossunk velük. A...

A kimondatlan ” nem”-nek súlyos ára van

A kimondatlan ” nem”-nek súlyos ára van

A ma divatos és hangzatos nemet mondásra való képesség nem csak annyi, hogy kimondom: nem, és kész. Ha csak ennyi lenne, sokkal ügyesebbek lennék a saját érdekeink képviseletében, már ha tudnánk ugyebár, hogy mik a saját érdekeink. Mert az sem annyi, hogy a rövid távon ható, hirtelen fellángoló ÉRZELMEINK hatására bólintunk rá, vagy mondunk nemet […]

7 évesen dőlt el a sorsod – vagy mégsem? 19. befejező rész

7 évesen dőlt el a sorsod – vagy mégsem? 19. befejező rész

„Szerezz örömöt!” korlátozó előírás – A megfelelési kényszer hálójában A Sorskönyv rejtett üzeneteit bemutató sorozatom, utolsó részéhez érkeztünk. Ma a „jófiúk” és „jólányok” legnagyobb csapdáját leplezzük le. Az elmúlt hetekben végig vettük az maximalizmust, a...

7 évesen dőlt el a sorsod – vagy mégsem? 19. befejező rész

7 évesen dőlt el a sorsod – vagy mégsem? 18. rész

Cikksorozatomban a gátló parancsok bemutatása után, azokat a belső előírásokat, vesszük górcső alá, amelyek nem hagyják, hogy önmagad légy. Ma egy olyan előírást, hajtóerőt vizsgálunk, amely különösen a férfiakat érinti, de sok nő életét is megnehezíti. Múlt héten a...

<a href="https://csillagido.hu/author/kovatskrisztina/" target="_self">Kováts Krisztina</a>

Kováts Krisztina

Szerző

Amire vágyunk – az teljesül. Így kerültem kapcsolatba olyan tanítókkal, akik egyengették utamat. A szellemvilággal, akik mindig is “súgtak”, csak gyengébb volt a hallásom. Már kezdem látni azt a Rendet, amire mindig is vágytam. Már nem a ködben tapogatózom, vakon és süketen.Tanfolyamokon, egyéni tanácsadásokon keresztül próbálom mások életét is széppé tenni. Tudatossá, felelősségteljessé, emberivé.Elérhetőségeim: Levélben: tavirozsa5@gmail.com Telefonon: 0620/9-160-640 Skype-on: asztrocsillag

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk