Írta: Kováts Krisztina
Kölcsön kapunk egy könyvet, egy filmet, egy szerszámot, avagy bármit, amit mikor vissza kéne adnunk, nem találunk. Még az is lehet, hogy megvan, csak le lett öntve kávéval, akaratlanul tönkretettük – próbáljuk megúszni a dolgot. Húzzuk az időt, mellébeszélünk, mondjuk, hogy visszük, pedig tudjuk, hogy nem fogjuk visszaadni, mert nincs meg, avagy mert úgy gondoljuk, hogy olyan formán vállalhatatlan.
Munkánk során határidőnkhöz érünk, munkánk eredményét tovább kéne adni, de még nem vagyunk készen vele – ezer ötlettel bújunk ki a késés felvállalása elöl. Ugyanígy, ha valaminek a kifizetéséről, átutalásáról van szó, bár már az ellenértéket megkaptuk, használjuk – azt gondoljuk, hogy majd valahogy elsummanthatjuk.
Randevúzunk valakivel, de mikor messziről meglátjuk, rájövünk, hogy mi „nem ezt a lovat akartuk”, s oda se megyünk.
Megkívánjuk valakinek a házastársát, s titokban elcsábítjuk, azt gondolva, hogy ha nem bukunk le, meg sem történt.
gatást, amit nem is arra költünk, vagy csak egy részét, amiért nekünk ítélték, s nem tudjuk, hogy életünk miért alakul másképp, mint ahogy terveztük.
Hol is van itt a hiba?
Mi az, amire nem gondolunk, amit pedig nem szabadna számításon kívül hagyni?
Vannak a földi törvények, melyek akkor mondanak ítéletet, mikor fény derül az inkorrektségre, a summantásokra. Bízunk abban, hogy tévedéseinket valahogy ki tudjuk kerülni, s a következményekkel nem kell számolnunk – s van, hogy valóban az elszámolások elmaradnak.
És vannak a földi törvények felett álló égi törvények, ahol az Egyetemes Rendet nem lehet megvezetni. Ahol nincs olyan gondolatunk, szavunk, cselekedetünk, mely ne lenne látható, amiért ne kellene felelősséget vállalni. Amit nem lehet szőnyeg alá söpörni, s amivel fejlődésünk érdekében számolni kell.
„Amilyen az adjon Isten olyan fogadj Isten!” – súgják nekünk a bölcsességekkel és igazságokkal teli közmondásaink, melyeket nagy rohanásunkban, tudatlanságunkban talán meg sem hallunk vagy legyintve tovább lépünk rajtuk.
Pedig jobban tennénk, ha figyelnénk ezekre, s tudatosan hagynánk, hogy vezessenek!
A földi élet kétpólusú. Az éjszakát váltják a nappalok, a hideg csak a meleg által létezhet, a lent a fentnek fogja a kezét, s sorolhatnánk.
Muszáj az érme két oldalát megtapasztalnunk ahhoz, hogy megértsük mindkét oldalt, hogy ne csak tudjuk, ne csak elképzeljük, hanem érezzük azt, hogy milyen a túloldalon is.
Ne csodálkozzunk, ha valamikor a mi általunk kölcsön adott, netán féltett könyvet, cd-t, szerszámot nem kapjuk vissza, ám mindenféle mellébeszélést igen!
Ne csodálkozzunk, ha a munkánkban már nagy szükségünk van az előző láncszem adataira, végtermékére, de az csúszik, ezer mellé beszédet hallunk, s még csak ki sem tudjuk deríteni, hogy mikor lesz végre a kezünkben?
Ha állunk kávézó vagy mozi előtt, tele izgalommal, hogy milyen lesz az ígéretesnek tűnő randevú, s nem akar megérkezni senki sem, még csak el sem lehet érni a várt személyt telefonon.
Az élet egyensúlyra törekszik, nem kaphatunk mást, mint amit adunk!
Amit másokban, a „tükörképben” látunk, azok mi vagyunk! A Rend, a karma törvénye így segít bennünket megtapasztalni önmagunkat, bár nehéz a fordítás, pláne akkor, ha még ebben kezdők vagyunk.
Nehéz megérteni és fordítani, hogy autónkat vagy pénztárcánkat miért lopják el, hiszen „mi ilyet soha, senkivel nem tennénk, minden fillérrel mindig pontosan elszámolunk”.
Igen, meglehet, hogy soha nem nyúlnánk más pénzéhez, hisz az anyagiak területén bőségünk van, de ha más párját titokban „ellopjuk”, meglehet, a Kozmosz azt ilyen formán próbálja átéltetni velünk, tőlünk is elvesz valamit.
Igaz, az egyik az anyag síkján, a másik a lélek síkján van, hatása és tanítása mégis erőteljes – azért, hogy végre értsük meg, hogy mindenért el kell számolnunk!
Megtapasztalva a nem odafigyelést, talán már képesek vagyunk kilépni abból a világból, mely próbál sumákolni, önérdekből a dolgokat eltussolni, ahol csak kapni akarunk, s adni nem tudunk.
Végeláthatatlanul lehetne sorolni azokat a nehézségeket, melyeket mi teremtünk magunknak azzal, hogy megpróbáljuk elsimítani azon dolgainkat, melyek nem korrektek, melyekkel másokat bántunk/ megbántunk, zavarosságot teremtünk, azt gondolva, hogy ha nem derül ki, akkor az nincs is, nem lesz semmilyen következménye.
Ilyen vagy olyan formában, egyszer csak ráébredünk arra az Egyetemes Rendre, mely a világot fenntartja, ahol gondolatainkért, szavainkért, tetteinkért elkerülhetetlenül el kell számolni. Ha látszatra meg is úszunk valamit egyik életünkben, a következőbe tovább visszük, beteljesítve Sorsunkat, teljessé téve életünket.
Kováts Krisztina asztrológus
utolérhetőségeim:
Levélben: tavirozsa5@gmail.com
Telefonon: 0620/9-160-640
Skype-on: asztrocsillag
0 hozzászólás