Írta: Medek Tamás spirituális író
Van, amikor annyira szeretnénk elmondani valakinek valamit, de nincs rá lehetőségünk, s így legfeljebb csak magunkban mondjuk el neki azokat. Ha ebben az életben sosem tudjuk elmondani az adott személynek, amit szeretnénk, értesül vajon valaha ezen gondolatainkról?
Valóban vannak olyan esetek, amikor annyira szeretnénk megosztani a gondolatainkat valakivel, annyira szeretnénk elmondani mindazt, amit érzünk (akár vele, akár mással kapcsolatban, de neki szólóan), de mégsem tudjuk, mert valamilyen ok meggátol bennünket benne. Ilyenkor legfeljebb magunkban beszéljük ki magunkat, eljátszva a gondolattal, mintha az adott személynek mondanánk.
A gondolatnak van egy olyan érdekes tulajdonsága, hogy azonnal ott van annál a személynél, akinek címeztük azt. Ha gondolunk valakire, maga az információ, amit gondoltunk felé, azonnal ott van az adott személynél, aki ha megfelelő érzékenységgel rendelkezik, érzékelni is tudja azt.
Ez kivétel nélkül mindenkinél így működik, s ez valójában nem más, mint a telepátia.
A gondolattal való kommunikáció, mely a kommunikáció egyetlen formája a test nélküli létezésben, valamint egyúttal az összes létező kommunikáció közül a legtökéletesebb, legegyetemesebb is.
Amikor test nélkül létezünk, valójában így kommunikálunk egymással. Rágondolunk arra a személyre, akivel “beszélni” szeretnénk, és gondolatot küldünk felé, melyet ő érzékel és hasonlóképpen válaszol rá nekünk.
Ez, test nélkül létezve teljesen természetes, testben létezve azonban meglehetősen korlátolt, hiszen ilyenkor a test érzékszervei elnyomják a lelki érzékszerveinket, s döntően csak az előbbivel felfogott ingerekre engednek hagyatkozni.
Vannak kivételek, amikor valamilyen formában megérezzük egy másik ember gondolatát, de nem ez a jellemző persze.
A gondolatok minden esetben ugyanúgy működnek, ha testi életünket éljük, ha nem, de annak érzékelése mindenképpen annak függvénye tehát, hogy a felek testben élnek-e vagy sem.
Így, amikor testi életünkben valakire gondolunk és gondolatokat intézünk felé, akkor ezen gondolatok mindenképpen ott lesznek annál a személynél, s ha már nem testben él, akkor rögtön képes is őket érzékelni, ha viszont még testben él, akkor (a legtöbb esetben) még nem.
Csak kiegészítésként jegyzem meg, hogy a testi élet befejezése után lehet még egy többé-kevésbé rövidebb időszak, amikor az adott lélek még erősen kötődik a testi életéhez és/vagy valamiért zavart a tudatállapota, ilyenkor sem tudja maradéktalanul érzékelni a felé küldött gondolatokat.
A gondolatok ilyesfajta viselkedésének azonban van egy másik jellemzője is. A tudatunk, a lelkünk a létezésünk minden pillanatában naplót készít. Melyben feljegyzésre kerül minden tettünk, gondolatunk, minden pillanatunk, és minden olyan gondolat, érzés is, melyet másokban váltottunk ki, illetve minden olyan gondolat is, melyet más intézett felénk.
Ez földi elmével felfoghatatlan információ mennyiség, ugyanakkor test nélkül, a szellemvilágban létezve, ez mégsem tűnik rendkívülinek.
Sőt, nagyon fontos “tulajdonunk” is ez a napló, hisz ez alapján elemezzük ki a szellemi segítőinkkel az éppen hátrahagyott életünket, ez alapján vonunk le megfelelő következtetéseket és állítjuk össze a következő leszületésünk sorsútjának részleteit.
Sőt, ez a napló szolgál alapjául például a halál közeli élményekből ismert életfilm-lepergés folyamatának is.
Összefoglalva tehát, ha bárki felé érzünk, gondolunk valamit, akkor az azonnal ott van nála, és a naplójába is rögzül. Ha testben létezik még, akkor a legtöbb esetben a “küldeményünket” nem érzékeli, de amikor már test nélkül fog létezni és vissza is tér neki az a teljes tudatossága, mellyel a leszületése előtt rendelkezett, akkor azoknak is tudatában lesz.
Amennyiben pozitívak és szeretetteljesek ezen gondolatok, nyilván jól eső érzés számunkra, hogy azok majd egyszer célba érnek. Ellenben ha negatív gondolatokról beszélünk, akkor esetleg ezen sorokat olvasva megszeppenhetünk, hogy valaha majd azok is kiderülnek.
Ez utóbbi azonban, valójában sokkal árnyaltabb. Ha valaki felé rosszat gondoltunk és azt ő odaát megtudja, akkor nem kell attól tartanunk, hogy ezt számon kérve vár majd bennünket, ha nekünk is eljött az időnk.
Abban a tudatosságban egy lélek már másként gondolkozik, mint itt, a földi életében. Sokkal megértőbb, elfogadóbb, s ami a lényeg: tudja és megérti, hogy mi miért gondoltuk azt róla egykor, amit. S főleg, ha megbántuk már egykori gondolatainkat, hisz megértettük, hogy mennyire helytelen volt így gondolkoznunk, akkor az érintett léleknek sem kérdés, hogy megbocsájtson nekünk.
