Egy kedves hozzám forduló történetét szeretném most megosztani veletek, s alább a rá adott válaszomat, mert úgy vélem, ez mások számára is hasznos, s erőt adó lehet.
Kedves Tamás! A minap történt. Egész nap, nagyon gyakran, bevillant egy kép a gondolatomba. A kisfiamat láttam az utolsó kórházi tartózkodás állapotában, éppen jöttünk el a látogatásról, visszanéztem rá az ajtóból, és integetett nekünk, mosolygott ránk. Eddig rendben is lenne, mert megtörtént sokszor, ugyanis minket gyakran beengedtek hozzá. Viszont ez a kép egyre gyakrabban megjelent a lelkemben, vagy a lelki szemeim előtt, és nagyon gyakran elsírtam magam. Aztán eszembe jutott, hogy lehet így akar üzenni nekem valamit.
Délután volt már amikor valami késztetett arra, hogy hívjam fel a családok átmeneti otthonát, és adományozzam oda, a gyermekem játékait, hangszereit. Nagyon sok dobozzal volt. Érdekes módon, miután beszéltem velük, megnyugodtam, és már nem marcangolt tovább az emlékkép sem. Ma délelőtt el is vittük a dobozokat, gondolhatod mennyire megviselt. Hazafelé megálltunk a zöldségesnél vásárolni, és akkor megjelent egy csomó pillangó, ilyen halványsárga nagy pillangók voltak, szinte táncoltak. Akkor tudtam, hogy megint üzent nekem a kisfiam, hogy teljesítettem a kérését. Szerinted is ez történt?
Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem ezt a megérintő történetet!
Azok alapján, amit leírtál, csak megerősíteni tudlak abban, amit te is gondolsz mindezen történés mögé.
Bár nyilvánvaló, hogy sokszor gondolhattál máskor is arra a bizonyos képre a kórházból, de mégis nem véletlen, hogy aznap olyan sokszor bevillant újra és újra a lelki szemeid elé. Ekkor próbálta neked jelezni a kisfiad, hogy üzenni szeretne neked. Mondhatni, ez volt a kapcsolatfelvétel első szakasza.
Aztán amikor jött egy olyan gondolatod, késztetésed, hogy ajándékozd el a kis dolgait, minden bizonnyal ő sugallta neked, hisz ez volt maga az üzenet.
Aztán amikor megtetted, válaszul s egyfajta megerősítésként küldte számodra azokat a lepkéket.
Mindezen megélés is finoman érzékelteti velünk és mutatja nekünk, hogy az eltávozott szeretteink figyelemmel tudnak bennünket kísérni és számos módjuk van arra, hogy jelt is adjanak magukról, üzenjenek is nekünk.
Tovább erősítve bennünk azt, hogy ők ugyanúgy élnek tovább, és az elválásunk mindig csak átmeneti, s az elválás valójában nem más, mint a mi szemszögünkből tűnő látszat.
Medek Tamás