írta: Medek Tamás spirituális író
Sok helyütt hallhatjuk azt a megfogalmazást, Jézust illetően, hogy Isten elküldte a Földre egyszülött fiát, hogy megmentsen bennünket a szenvedéstől.
A mondat másik felében még van igazság, az első azonban – úgy gondolom – meglehetősen félrevezető.
Azt sugallja ugyanis, hogy Jézus Isten fia lenne, de csak egyedüliként. (Egyszülött – egyedüli gyermek.)
Az én ismereteim szerint Jézus (az a lélek, aki annak idején Jézusként élt a Földön), ugyanolyan lélek, mint bármelyikőnk, s ugyanúgy Isten gyermeke, mint bármelyikőnk.
A különbség annyi (persze nem elhanyagolható különbségről van szó), hogy ő már jóval előrébb tart a lélekfejlődésben, mint itt a legtöbbünk.
Ő már akkor, mikor itt járt a Földön Jézusként, jóval több testi életen volt túl, mint most itt a legtöbbünk. Neki már nem ebbe a világba kellett volna leszületnie, hisz mindent tudott, amit itt kell megtanulni, azonban úgy döntött, leszületik mégis, hogy tanítsa a még ide leszülető lelkeket.
Hogy megmutassa a saját életén, példáján keresztül, hogy mi is lenne a követendő út. Leszületése előtt természetesen tudta, hogy nagyon nehéz és sanyarú sorsa lesz, és elfogadni sem fogják végül, de azt is tudta egyben, hogy ő erre lelkileg már felkészült lesz, illetve hogy ez nemes küldetés, melyet az ő lélekfejlettségi szintjén vállalni szoktak egyes lelkek.
Leszületett és hosszú időkre az emberi történelembe véste magát, örök példaként. Aztán persze vallások épültek köré, amelyeknek kétség kívüli előnyük, hogy nem hagyták elfelejteni Jézus létezését, viszont hátrányuk, hogy a tanításait már a saját érdekeik mentén formálták át, s adták tovább a benne és bennük hívőknek. S bár sok mindent benne hagytak a tanításokban, de annál több mindent megváltoztattak vagy más értelmezésben tüntettek fel.
Számos ilyen változtatás végbement tehát, hogy az emberek lehetőleg ne vezetve, hanem a félelemben tartás ősi eszközével, (meg)vezethetővé és megvezetve legyenek. S ezekből az egyik az, hogy Jézus Isten egyszülött fia lenne. Hisz ez azt sugallja, hogy csak ő lenne a gyermeke. Holott mindannyian azok vagyunk, és mindannyian leszünk egyszer azon a szinten, mint Jézus volt akkor, és természetesen Jézus is volt valaha azon a szinten, melyen most mi vagyunk.
Hasonlóképpen az is félrevezető kissé, hogy Jézust (vagy Istent) éjjel-nappal imádni kellene.
Nem gondolnám, hogy bármely magasan fejlett lélek attól lenne boldog, hogy imádják őt, elvakultan. Sőt, én azt gondolom, hogy ez inkább olyan lelkek vágya, akik még viszonylag kevésbé fejlettek. És úgy vélem, Jézus sem kért sosem ilyet, hogy (akár őt) imádják elvakultan.
Nem azt kérte, hogy imádják őt éjjel-nappal, hanem azt, hogy kövessék.
De talán ez sem a legjobb szó rá. Inkább azt kérte az emberektől, hogy tanuljanak meg és tudjanak szeretni. Egymást épp úgy, mint saját magukat.
Testben élő lelkeket épp úgy, mint test nélkül élőket. Ennyit kért és nem többet. S ezt mutatta meg a saját életén, a saját példáján, a saját gondolkozásmódján keresztül.
S aki mindinkább képes úgy élni és viseltetni, mint Jézus, mind inkább megszabadul a szenvedésektől is.
Hisz a karma mindig, mindenkinek azt adja vissza (életeken átívelően), amit korábban másoknak okozott. Így minél inkább a jót teszi és kívánja másoknak és magának, annál inkább igaz lesz rá, hogy saját maga is ilyen visszahatásokban részesül.
Jézus így menti meg tehát a szenvedéstől azokat, akik hisznek benne, akik szeretik és követik. Persze nem őt, hanem azt a minőséget, melyet ő képviselt és melyet át szeretett volna adni az életével.
