A pontosság fontossága

Asztrológiai alapok

Egy visszajáró tanítvány kérte, hogy nézzük meg a gyermeke horoszkópját az egészségügyi asztrológia órán, s én elégedetten mosolyogtam magamban, amikor láttam, hogy a születési idő másodpercre pontos, vagyis ahogy tanultuk, úgy pontosította a fiú születési idejét.




Az emberek többsége azt gondolja, hogy elég csak körülbelül megmondani a születési időt, s abból már az asztrológus el tudja végezni az asztrológiai elemzést, vagy egy egészségügyi probléma kapcsán tud javaslatot tenni.


A valóság az, hogy teljesen pontos születési idő és a helyiség ismerete kell ahhoz, hogy tanácsot tudjunk adni. Az igaz, hogy egy betegség elemzéséhez, annak megállapításához, hogy mely bolygók és fényszögeik hozzák a betegséget, sokszor egy körülbelüli születési idő is elegendő, de a betegség „kezelésében”, vagyis hogy milyen élethelyzetváltás szükséges ahhoz, hogy betegség által mutatott analógiát másban éljük meg, ahhoz a házcsúcsok pontos elhelyezkedését ismernünk kell. Ehhez pedig sok esetben a teljesen pontos születési idő kell.


Így az asztrológus legfontosabb háttérmunkája, hogy a már megtörtént életesemények alapján bepontosítja a születési időt. Ez egy teljesen egzakt matematikai művelet, megvan a szabályrendszere, nincs benne semmi ezoterikus. Sokszor nagyon időigényes feladat, de elhagyása az egész asztrológiai tevékenységet értelmetlenné teszi, hiszen nem arról az emberről beszélünk, aki velünk szemben ül, az egész hiteltelenné válik.

Nem beszélve arról, hogy egy betegség megítélésénél is teljesen téves következtetésre juthatunk. A gyógyulás szimbólumait az a ház mutatja, amelyik a betegséget hozó ház 6. háza. Akár egy másodperc eltérés is járhat olyan következménnyel, hogy nem a megfelelő javaslatot tesszük a gyógyulásra.

Egyes asztrológiai programok elvileg tudnak automatikusan pontosítani. Be kell írni az életeseményeket, meg kell adni néhány paramétert, s rákattintani az automatikus pontosítás gombra, majd néhány másodperc múlva kiadja a „pontosított” időt.

Tapasztalataim szerint ezek programok még nincsenek a mesterséges intelligencia rendszerek szintjén, s nem képesek helyzeteket megítélni, s ezért általában hibásan számolnak.

Én is nagy reményekkel próbálgattam ezeket a programokat, hiszen rengeteg időt takaríthatnék meg, ha ez működne.

Sajnos minden esetben vissza kellett térnem ahhoz a módszerhez, hogy 10 másodperces ugrásokkal meg kell néznem a megadott születési idő előtti és utáni fél órát, s ez alapján kell kiválasztanom a megfelelő időt, hogy teljesen biztos legyek a dolgomban.


Még nehezebb dolgunk van, ha csak a napot tudja az édesanya, s nem áll rendelkezésre a kórházi adat sem. Ilyenkor több adat szükséges, s az esetek körülbelül felében nem tudjuk megállapítani a pontos születési időt, mert a nap folyamán több időpontra is „kijön a matek”, s nincs olyan információnk, amely alapján dönteni tudnánk.

Ilyenkor sajnos meg kell mondani, hogy nem tudjuk pontosítani a születési időt, ezért elemezni sem tudunk neki. „Még nincs itt az ideje.” S van, amikor eljön a megfelelő idő. Ilyen esetem is volt, hogy egy idő után megérkezett az információ egy családtagtól, amely alapján a napszakot be lehetett határolni, s így már be tudtam pontosítani a horoszkópját.


Persze néha az asztrológus legnagyobb körültekintése és precizitása ellenére is előfordul olyan, ami egy régi tanítványommal történt.




Bepontosítottunk a születési idejét, rá körülbelül egy évre egy rokona mondta, hogy ő vitte be este a kórházba az anyukáját a szülészetre, s ebből kiderült, hogy az orvos 10 órát írt a kórlapra 22 óra helyett.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem derült ki ez a pontosításkor? Azért, mert ha a bekövetkezett életesemények alapján körülbelül fél órás intervallumban mindenre találunk jelzést (direkciót), akkor elfogadjuk azt az időt helyesnek.


Az ilyen esetek ellenére a szakmai hitelességünk érdekében, de legfőképp, hogy valódi segítséget tudjunk nyújtani a tőlünk segítséget kérőknek, szánjuk rá a szükséges időt a születési idő pontosítására.

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

A természet törvényei ellen küzdeni ?

A természet törvényei ellen küzdeni ?

Amikor egy bebábozódott hernyót látunk, még nem gondolunk arra, hogy belőle nemsokára egy gyönyörű lepke lesz. Éppen az átalakulás fázisában van, ami nem éppen egy kellemes látvány. Most küzd azért az életért, amiért megszületett, amivé válnia kell. A szárnyait saját...

Személyi jelölők a Rákban

Személyi jelölők a Rákban

A Rákban álló személyi jelölők mind az érzelmi biztonság, a kötődés, a gondoskodás és a belső otthon témáit erősítik. Ezek a szülöttek mélyen érzékelik a környezetük hangulatát, és ösztönösen tudják, hol van szükség gondoskodásra, törődésre vagy védelemre. Nagy...

Chiron a Bikában 4. rész

Chiron a Bikában 4. rész

A Bikában járó Chiron tranzitja a házak felett A Bika Chiron aktuális házhelyzete azt mutatja meg, hogy az önértékelés, biztonság, test, anyagiak, pénz, birtoklás, földi stabilitás ésa „jár-e nekem?” kérdése melyik életterületen aktiválódik.A Chiron 2026. június 19-én...

Chiron a Bikában 3. rész.

Chiron a Bikában 3. rész.

Mi a Bika leghőbb vágya? Idézek az első részből:"Egy olyan élet, ahol nem kell állandóan készenlétben lenni." Hozzáteszem, hogy amíg az Uránusz a Bikában járt, pont ezt tekerte fel, szinte áramot vezetett minden kis utolsó kapaszkodónkba, amivel jól megrengette a...

<a href="https://csillagido.hu/author/faragone-ica/" target="_self">Faragó Ilona</a>

Faragó Ilona

Szerző

Faragóné Hajdok Ilona tanár, asztrológus vagyok. A 90-es évek elejétől foglakoztat az ezoteria.Pedagógusként - hosszú évtizedekig - kommunikációt és pszichológiát tanítottam érettségi utáni szakképzésben. A Felsőfokon.hu szakmai blogmagazin főszerkesztője voltam 10 évig.Karma - asztrológiai és numerológiai tanulmányaim után a Schőner – módszert sajátítottam el. A Csillagidő Magazin létrehozója, főszerkesztője vagyok. A magazin célja egy olyan lelkes kis csapat, közösség létrehozása, akik írásaikkal bemutatják az asztrológia különböző árnyalatait. Segítve ezzel azt, hogy közelebb kerüljön az asztrológia minden kedves érdeklődőhöz: életüket jobbá tegye ,segítse őket sorsuk alakításában vagy egyszerűen csak abban, hogy jobban elfogadják saját magukat. Bővebb információt kérj az info@csillagido.hu -n vagy a +36 30 323 2659 számon.Megtalálsz még a https://www.facebook.com/csillagido.hu- n és Skype- on a faragone.hajdok.ilona1 címen is.

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő