A Tünde Vörösmarty névalkotása és egyébként Mars (főleg Kos), Hold analógiájú, sok vénuszi beszűrődéssel.
Diána az első keresztnevem, Nyilas lelkülettel születtem, 7 bolygóm áll Jupiteri jelben. A lányomnak is ezt a nevet adtam – akkor még gőzöm sem volt az asztrológiáról – és természetesen Nyilas az Aszcendense.
Ez frappáns valóban. Ámbár nálam egészen más jött ki. 20 Diana akadt a „készletben”, s az Oroszlán-Vízöntő érdekeltség mutatkozott közös elemként. Diana a vadászat, erdő és a FÉNY istennője a római mitológiában, jelentése pedig: ragyogó – végülis ehhez passzol a Nap. Igaz, az erdőhöz meg a vadászathoz legalább annyira a Jupiter is.
Az aszcendensem Oroszlán. De legalább olyannyira érzem magam Nyilasnak is, Nap-Jupiter konjunkcióval születtem.
A Rita a Margerita rövidített, becézett változata, a jelentése pedig: ´gyöngy´. Hold-Szaturnusz (Rák-Bak) összefüggéseket találtam vele kapcsolatban.
A Bianka (´fényes, ragyogó, tiszta´) a Merkur és a Mars bolygókhoz kötődik, vagyis az Ikrek, Szűz illetve Kos, Skorpió jegyekhez.
Kedves Judit, először is rendkívül érdekes volt az előadás ezt köszönöm szépen, illetve szeretnék én is kérdezni az Adrienn névről. Édesanyám fiú gyermeket várt így egyáltalán nem készült lány névvel, így amikor megszülettem, maga sem tudja, hogy honnan jött neki ez a név. Én nagyon sokáig nem kedveltem. Jelentését amit ismerek, Hadriaból jövő ez így túl sokat nem mond el nekem. Előre is köszönöm a választ.
Az Adrienn valóban egy férfinév női változata. Adrián, Hadrian (Hadrianus császár), magyar nyelvhasználatban: Adorján az eredeti latin név és azt jelenti, igen, hogy Hadria városából való. Hadria a velencei tartomány része volt, ezért logikus lenne, a Rák érdekeltség (mivel Velence Rák). Azonban a 18 Adrián sem ezt a típust mutatja elsődlegesen, bár sok a Rák köztük, hanem Jupiter és Szaturnusz analógiákat (Nyilas, Halak, Bak, Vízöntő).
Kedves Judit! Köszönöm az előadást. Nekem Vitéz a keresztnevem. Erről mit érdemes tudni?
Sajnos ebből a máig ritkának számító keresztnévből egyetlen egy sincs az én mintámban. Kézenfekvő, hogy Marshoz kapcsolódhat (Kos, Skorpió), de nem zárnám ki a Jupitert sem, elsősorban a Nyilas révén.
Üdvözlöm! Csenge Ágnes vagyok, arról esetleg tud mondani valamit? Illetve a Barna név megegyezhet a Barnabás névvel (ugyanúgy Nyilas)?
A 26 Csengénél egyértelműen Szaturnusz, Mars dominanciát találtam (Bak, Vízöntő vagy Kos, Skorpió). Barnából mindössze 7 nevet tudtam gyűjteni, k egyértelműen a Nyilas analógiát mutatják. A Barnabás több: 32 fő és mindössze 1 kivétellel ugyancsak jupiteri, főleg Nyilas és marsikus, főleg Kos (vagyis mindenképpen tüzes) vonásokat hordoznak. A név egyébként bibliai eredetű persze és valószínű jelentése: a vigasztalás fia.
Kedves Judit, köszönöm szépen a munkáját! A futottak még kategóriából esetlegesen a Kinga név?! Ha nyomokban sem fellelhető… Én a Mars-Plútó / Jupiter-Neptunusz dominanciát vélem analógnak.
23 Kinga szerepel a statisztikámban és – hogy, hogy nem: Vénusz, Mars (Bika-Mérleg, Kos-Skorpió) dominanciával, helyenként erős jupiteri beszűrődéssel.
A Gabriella egyik kedvenc példám a férfi nevek női változata kategóriában. A (109 fős mintából) Gábor ugyanis (isteni ember, vagy isten embere, vagy bajnoka) Hold, Merkur, Vénusz kapcsolódású, ahol a Hold és a Vénusz kifejezetten női égitest, a Merkur pedig neutrális. Ehhez képest a 66 fős mintából Gabriella pedig Nap, Mars (másodlagosan: Jupiter), vagyis erősen „férfias” jellegű asztrológiai analógiákat mutat.
Ha arra gondolunk, hogy az egyik arkangyal Gábriel, és figyelembe vesszük, hogy az angyaloknak nincsen neme, akkor is levonhatunk következtetéseket, amelyek viszont már a következő előadásom témájába vágnak. A második név kevéssé játszik szerepet a személyiségformálódásban, figyeltem, de nem találtam releváns összefüggéseket.
Ettől függetlenül a Szilvia – ami történetesen a Silvius latin név női párja – erdő, erdei jelentéssel, 42 fővel szerepel a mintámban és Vénusz, Jupiter analógiákat mutat. Ebben az esetben a Gabriellával a marsikus vonások (Skorpió Ascendens és leszálló Holdcsomó) domborodnak ki, de a Szilvia szempontjából sem hiányzik a Vénusz kapcsolódás (felszálló Holdcsomó). S akkor még lehetséges a két születési uralkodó (Plútó, Mars) jegyhelyzetében és az esetlegesen a Nap-jegytől és az Ascendenstől eltérő rejtett Ascendenssel is analógia.
Könyv lesz belőle?
Kéne, kéne írni egypár könyvet mindenféle más témakörben is, de idő (-és energia) hiányban szenvedek, tehát ezek a vizsgálódások illetve azok eredményei alighanem torzók maradnak. Köszönöm a választ. Sajnálom. Mert nekem a munkámhoz lett volna érdekes és használható, szoc területen. Boglárka névről talált valamit?
Hogyne, 25 Boglárka szerepel a statisztikámban: Mars (elsősorban Skorpió) és Jupiter (Nyilas, Halak) összefüggéseket mutat, sok esetben Vízöntő beütésekkel. Érdekelne egyébként, hogy miként lehetne felhasználni ezeket az információkat a gyakorlati életben?
Az Ágota névről kérdeznék, Ágnessel Összefügghet? Úgy tudom, görög eredetű Hálásan köszönöm .
Az Ágota csak hangalakjának elejével hasonlít az Ágnesre. A régebbi magyar szóhasználatban Agáta volt, görög eredetű és azt jelenti: ´a jó´. Mindössze 11 Ágotát tudtam összegyűjteni, ahol elég meggyőző vénuszi fölény mutatkozik, de azt is lehet mondani, hogy kifejezetten Bika név.
Erzsébet Katalin néven anyakönyveztek, amit levettem és Blanka lettem. a lanyom Rebeka Bianka, a fiam Kristóf Milan. Tetszene a nevünkrol mondani valamit?
Az Erzsébet (jelentése: isten az esküvésem vagy: isten megesküdött, vagy: teljesség, tökéletesség) Vénusz, Mars (főleg Bika-Skorpió), másodlagosan pedig Hold-Szaturnusz (Rák-Bak) analógiát mutat.
A második név csak abban az esetben lényeges és illeszkedik az asztrológiai tipizáláshoz, ha azt használja valaki, máskülönben nem. Ettől függetlenül a görög eredetű Katalin (mindig tiszta, vagy: korona) Merkur-Jupiter (Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak) megfelelést mutat, erős uránuszi kombinációkkal (Vízöntő jelleg).
A spanyol közvetítéssel meghonosodott germán eredetű Blankából – jelentése: fényes, ragyogó, fehér, tiszta (figyelem! Lásd az eredeti második nevet!) 17-et sikerült gyűjteni, de nagyon nehezen átlagolható. Talán Vénusz, Szaturnusz lehet. A Bianka a Blanka olasz változata azonos jelentéssel, viszont Merkur, Mars kapcsolódással. A Rebeka bibliai, héber név, jelentése bizonytalan esetleg: igéző, megbabonázó, vagy: jól táplált. 29 fős mintával szerepel a statisztikámban, valószínűleg Mars, Jupiter analógiákkal. Kristóf: görög név, Krisztust hordozó jelentéssel és Jupiter, Szaturnusz kapcsolódással (47 fős minta alapján). A Milán szláv eredetű, jelentése: kedves, s bár 34 ilyen nevem van, de divatnév volt ezért nehezebb átlagolni, talán a Nap, Vénusz, Jupiter analógiák érvényesek rá.
Az asztrológiához olyan átfogó kérdések vezettek el, amelyekre más módon nem kaptam választ. A makacsul és saját befolyásomon kívül ciklikusan megjelenő azonos típusú események, jelenségek; konokul visszatérő hasonló problémák; az a gyanú, hogy életünk valamilyen szövevényes rendszer mentén rendeződik pont úgy, ahogyan zajlik. Magától értetődően következnek a további kérdések: mit tud tenni az egyén a tőle független erőkkel szemben vagy azokkal együttműködve, hol vannak a határok. A pedagógia, pszichológia, szociológia nem ad választ az ilyen kérdésekre, csak skatulyákba próbálja rendezni az emberi jelenségeket, s néhány kategóriában hogyan is lehetne jellemezni azt, hogy mindenki egy-egy külön Univerzum.
Ma már nemigen teszek fel kérdéseket, hiszen minden válasz után 10-15 új kérdés keletkezik. A felismerésekből összeálló mozaik azonban mindig kiegészül néhány darabbal és gazdagítja ismereteimet, alakítja világképemet. Végső soron mindig is azt vallottam, hogy a kiindulópontnál és a célnál sokkal fontosabb az úton járni, s ehhez továbbra is a legkitűnőbb kísérő számomra az asztrológia, melyet szeretett tanáromtól, dr. Nagy Róberttől tanultam. Az 1990-ig funkcionáló Körösi Csoma Sándor Intézet Asztrológia tagozatán végeztem.
Az asztrológiai vezetett el a reinkarnációs utazáshoz, utaztatáshoz is, amit 1994-től gyakoroltam, néha most is gyakorolok. Kiegészítésként betekintést nyertem még más tanácsadó- jóseszközök használatába: cigány- és tarot kártya, rúna, numerológia, Ji csing. Energetikai jellegű tanfolyamokat végeztem. (Reiki, Arolo, Szellemgyógyászat, angyaltanfolyam.) Elég jól ismerem az ugyancsak energiákkal dolgozó Feng Shuit is. Lelkes híve vagyok a kineziológiának. Az említett eszközöket saját életemben, vagy másoknak történő ajánlásként használom, tanácsadás szinten – a rúnákat kivéve – nem kontárkodom bele.
Visszakanyarodva tevékenységeimhez: az egyéni tanácsadáson kívül több, mint 30 éve tanítok, kidolgoztam egy intenzív tanfolyamot, amit csoportosan és egyénileg, levelező rendszerben is lehet végezni.
Miután az egyik legfontosabb dolognak tartom a karma rendező elvének megnyilvánulásait, az ezt jelölő Holdcsomó köré építve 2000 óta, egy-egy társsal együtt speciális karmatréningeket vezetek, kisebb-nagyobb szünetekkel.
Minderről a www.karmaasztrologia.info honalpon részletes információkat lehet találni.
Honlap: www.karmaasztrologia.info
Facebook: Gál Judit (Karma Asztrológia)
Telefon: +36308966069
A Merkúr: Minden olyan bolygó, ami együtt áll vagy erős fényszöget vetít a Merkúrunkhoz, a kommunikációnkra, érdeklődésünkre, mentalitásunkra hat. A mi mentalitásunk, kommunikáción és érdeklődésünk… További információ: Merkúr és Vénusz a szinasztriában
Hogy messzebbről kezdjem: 2013. júniusában a Jupiter a komoly energetikai utazást tett az égbolton és olyan kapukat nyitott meg az egyéni és kollektív történelemben, amely… További információ: AMIKOR A FŐSZEREPLŐ : JUPITER
A cigaretta az asztrológiában szimbolikus jelentéssel bírhat, főleg, ha valaki hajlamos a függőségekre vagy önpusztító szokásokra. A Neptunusz a tudatmódosító szerek, illúziók, menekülési vágy bolygója.… További információ: A dohányzás asztrológiai jelentése
Neptunusz számaŐ a gyógyító, a prédikátorSzimbolikus helyszíne : „ sziget a tengerben”A jövő oszlopában , a fizikai szinten található, eleme: a Víz Hozzátartozik: Hit ,… További információ: 7-es karakter
Vénusz a szellem, mely az anyagon nyugszik, a kereszt és a kör szimbólumával. Passzív, negatív, nőies szimbólum, ura a pozitív Mérlegnek, és a negatív Bikának.… További információ: Vénusz a házakban
A fájdalom, mint visszatérő kór: az állatkínzás antropozófiai és ökológiai következményei„Nem történhet semmiféle fájdalom, szenvedés vagy halál, hogy az ne okozna valami olyat, ami később… További információ: A fájdalom, mint visszatérő kór
Kétségbeejtő kezd lenni a szövegértelmezési képtelenség itthon. Nem tudom máshol hogy van, de egyre gyakrabban tapasztalom, hogy hiába írok szájbarágósan, hogy még véletlenül se lehessen… További információ: Spiritualitásba menekülünk
Május 10.-én ünnepeljük a madarak és fák napját. Még az 1900-as évek elején Amerikából indult ez a kezdeményezés, melyet a környezetvédő szervezetek és elkötelezett állampolgárok… További információ: MADARAK ÉS FÁK NAPJA