Egészség, betegség, a fizikai tünetek üzenetei

Analógiák, Asztrológiai alapok

ÍRTA: GÁL JUDIT KARMAASZTROLÓGUS

Olyan​​ jelekről van szó, amelyeket a​​ fizikai síkon kapunk, s amelyeket bízvást​​ a karma üzeneteinek lehet tekinteni. A karma a legkülönfélébb csatornákon át képes információt továbbítani nekünk.

Ezen belül is a legfontosabbak közé tartoznak az álmokban megjelenő figyelmeztetések, jelzések. A fizikai tünetek, betegségek alig valamivel maradnak alatta jelentőségben, intenzitásban a legsúlyosabb figyelmeztetéseknek: a baleseteknek, illetve össze is mosódnak néha azokkal.

Ehelyütt is megjegyzem, hogy​​ az is hátborzongató, amikor valaki lépten-nyomon megfejtendő üzeneteket keres​​ mindenben. Mert ugyan mindig körülöttünk vannak és tulajdonképpen valóban mindenben, de​​ ha ezzel foglalkoznánk éjjel-nappal, akkor teljességgel elmulasztanánk élni.




Márpedig éppenséggel a karmának bevallott célja, hogy a földi életünkben, a földi viszonyok között dolgozzunk rajta, folytonos kutakodás, nyomozás és szimbólumfejtés helyett. Ez azonban az egyik véglet.​​ A másik véglet, ha még akkor sem figyel oda az ember, amikor össztűzként zúdul rá az információ​​ mindenünnen és minden formában.



EGÉSZSÉG-BETEGSÉG A FIZIKAI​​ TÜNETEK ÜZENETEI



Ezoterikus felfogás szerint​​ minden betegségnek pszichés alapja van, akár úgynevezett szerzett, akár​​ veleszületett. Az utóbbira nyilván azt mondjuk:​​ előző életekből származó, s​​ megoldatlan problémák fajsúlyos kifejeződése, röviden: karmikus eredetű.​​

A​​ szerzettnek tekintett​​ betegségek vagy figyelmeztetések, vagy pedig valami helyett funkcionálnak​​ kiváltó tényezőként. A figyelmeztetés jelleg amiatt lehetséges, mert a karmának​​ a fizikai világban fizikai testünk fájdalmán keresztül van olyan egyértelmű​​ megnyilvánulása, ami eltagadhatatlan, nem sejtés, nem „jel”, hanem egyfajta​​ kényszerítő impulzus, melynek következtében tennünk kell valamit.​​

Az ilyen​​ figyelemfelkeltő fájdalom vagy kisebb betegség még az a stádium, amikor megállítható​​ vagy egyszerűen átvészelhető az a fizikai probléma.​​



Tipikus a térdfájdalom​​ abban az esetben, amikor valamit nem akarunk megtenni, nem hajtunk térdet a​​ nagyobb törvényszerűségek előtt.

Amíg csak enyhe, elég az azonosítás: minek is​​ állok ellent?

S már a tudatosításra is megszűnhet a fájdalom, ha pedig​​ meglépjük azt a lépést, akkor garantáltan.

Amikor súlyosabb formában​​ jelentkezik, akkor persze mutatja, hogy nem sikerült rövidre zárva megoldani a​​ kérdést és külső segítségre, beavatkozásra – gyógyszeres, egyéb kezelés, műtét​​ – van szükség ahhoz, hogy meghaladjuk a problémát.



A kiváltó jelleg –​​ amikor valami​​ helyett betegszünk meg –​​ megint többféle okból léphet fel. Az​​ elfojtott​​ személyiségvonások, ingerek és ösztönös indíttatások gyakran betegségben​​ kulminálnak​​ (ez az, amit már a hivatalos orvoslás is szomatizált pszichés problémaként​​ hajlamos kezelni) – mert valahol meg kell nyilvánulniuk,

A​​ másik fő vonal pedig az, amikor​​ valamit nem akar megtenni,​​ elviselni az ember, holott pontosan tudja, érzi,​​ hogy aktuálisan az lenne a dolga. Ekkor bizony könnyen lehetséges, hogy valami​​ fizikai probléma formájában kénytelen azt a feladatot​​ elvégezni.​​



Az imént​​ emlegetett térdfájdalom is ilyen, de a másik igen közismert példa: le kell​​ állni, átgondolni a dolgokat, bevárni másokat. Az érintettnek azonban nem​​ akaródzik leállni,​​ hát eltöri a lábát és így ha tetszik, ha nem, kénytelen​​ lelassulni.

Betegséghajlamaink, sőt:​​ balesetre való​​ hajlamaink​​ tehát lappangva vagy kevésbé lappangva, de​​ születéstől fogva megvannak. Ezeknek​​ nem szükségszerűen kell azonban valódi​​ betegségben megnyilvánulniuk.





A lényeg az, hogy foglalkozni kell a azzal a​​ területtel,​​ szervvel, funkcióval, ami gyengébb, mint a szervezet többi része. A​​ megelőzéssel is kikerülhető egy sereg betegség kialakulása. Még jobban​​ kikerülhető a karmikus munka ütemes végzésével, mert ha az ember mindig azt​​ csinálja (csinálná), ami a dolga, akkor fölösleges figyelmeztetni.​​

Az​​ egyéni horoszkópokból remekül​​ lehet látni, kinek mik a különös érzékenységei, milyen pszichés háttérrel​​ függnek össze, életünk mely jelenségei vagy szereplői ingerlik legjobban​​ ezeket,​​ s mit tud tenni, esetleg milyen technikát tud megtanulni- használni az​​ illető arra,​​ hogy​​ képes legyen moderálni mentális- érzelmi- indulati- verbális​​ reakcióit.

Úgy méghozzá, hogy​​ saját maga is el tudja fogadni, mások is és​​ – főleg –​​ ne​​ legyen szükség az elfojtásra, ami mindig visszaüt és rendszerint egészségi formában, betegségként, balesetként, anomáliaként.



Betűrendben, címszakba sorolva rendszereztem a szerveket, betegségeket.

A szövegek nagy részében​​ sok​​ saját tapasztalaton, megfigyelésen alapuló megállapítás, eszmefuttatás is szerepel.​​

Kiderül az is, hogy adott szerv vagy funkció​​ milyen asztrológiai alapelemekkel hozható analógiába.

Az egészségügyi asztrológiai azonban egy külön terület és sokkal bonyolultabb annál, semmint ilyen terjedelmű és igényű munkába​​ részletesebben​​ beleférne.



Jó egészséget, emellett pedig hatékony üzenet-dekódolást kívánok:

AGY – a komputer, a kapcsolótábla​​ 

Az információk begyűjtése-továbbítása, ezek alapján történő irányítás a funkciója. Az embernél különösen kiemelt a szerepe, hiszen ettől vagyunk emberek. Minden​​ aggyal kapcsolatos anomália a vezérlés-irányítás elvesztésére-rugalmatlanná válására, téves kapcsolásra, az impulzusokkal szembeni ellenállásra utal.

Agydaganat: helytelen programozás, önfejűség, a régi bevésődött minták megváltoztatásának elutasítása.

Migrén: az érintett nem szereti, ha megmondják, mit csináljon, ellenáll az élet természetes menetének – mivel azonban ezt más módon nem fejezi ki, a feszültség testi tünetben tör felszínre.

Agysorvadás:​​ (öregkori): vágy arra, hogy elhagyja az ember ezt a bolygót. Képtelenség a reális élettel való szembenézésre.

Fejfájás: az Én alábecsülése, önkritika, félelem.

szerző: Gál Judit karmaasztrológus

Honlap: www.karmaasztrologia.info

Facebook: Gál Judit (Karma Asztrológia)

Telefon: +36308966069

folytatódik…





Felhasznált irodalom:

Louise Hay: Éld az életed (függeléke)

Kurt Tepperwein: Mit árul el a betegséged?

Rüdiger Dahlke: A betegség mint szimbólum

Rüdiger Dahlke: A lélek nyelve a betegség

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

Szimbólumok – archetípusok

Szimbólumok – archetípusok

Írta: Gál Judit karmaasztrológus Olyan jelekről van szó, amelyeket a​​ fizikai síkon kapunk, s amelyeket bízvást​​ a karma üzeneteinek lehet tekinteni. A karma a legkülönfélébb csatornákon át képes információt továbbítani nekünk. Ezen belül is a legfontosabbak közé tartoznak az álmokban megjelenő figyelmeztetések, jelzések. A fizikai tünetek, betegségek alig valamivel maradnak alatta jelentőségben, intenzitásban a legsúlyosabb […]

A számok, mint szimbólumok 2.

A számok, mint szimbólumok 2.

ÍRTA: GÁL JUDIT KARMAASZTROLÓGUS 8 – a Világmindenség rendje. Emlegettem a bevezetőben a nyolcast a nyugati és keleti értelmezés eltéréseit kiemelve. A Jelképtár is keleti vonatkozásokkal kezdi, Visnu 8 karja, Siva 8 formája és a a buddhista Tan kerekének 8 küllő ​​és a szent lótusz szirmainak száma egyaránt a Világmindenség rendjét szimbolizálja. A nyolcas a […]

Számok, mint szimbólumok 1-től 8-ig

Számok, mint szimbólumok 1-től 8-ig

Írta: Gál Judit karmaasztrológusAz​​ emberi értelem igyekszik racionálisan is kifejezhető formában megragadni a világot, annak összefüggéseit a látható és nem látható síkokban, mozgásának törvényszerűségeit és minden jelenségét. A​​ számok világa, a matematika, a lehető legracionálisabb kategóriába tartozik, jelenléte kizárja a vitákat, ha valami annyi amennyi, akkor ott nincs több apelláta, nincs további kérdés. A​​ misztikus […]

2,5 éves Szaturnuszi tendenciák

2,5 éves Szaturnuszi tendenciák

Írta: Gál Judit karmaasztrológusA​​ Szaturnusznak egy-egy jegyben tartózkodását értjük ezen. A Szaturnuszt a lassú bolygók közé számítjuk, hiszen azt a kört, amit a Nap, Merkur, Vénusz 1 év, a Hold nem egészen 1 hónap, de még a Mars is alig két év alatt teszi meg, a Szaturnusz 28-29 év alatt. Körülbelül​​ 2,5-3​​ évig tartózkodik egy-egy […]

<a href="https://csillagido.hu/author/karmaasztrologia/" target="_self">Gál Judit</a>

Gál Judit

Szerző

Az asztrológiához olyan átfogó kérdések vezettek el, amelyekre más módon nem kaptam választ. A makacsul és saját befolyásomon kívül ciklikusan megjelenő azonos típusú események, jelenségek; konokul visszatérő hasonló problémák; az a gyanú, hogy életünk valamilyen szövevényes rendszer mentén rendeződik pont úgy, ahogyan zajlik. Magától értetődően következnek a további kérdések: mit tud tenni az egyén a tőle független erőkkel szemben vagy azokkal együttműködve, hol vannak a határok. A pedagógia, pszichológia, szociológia nem ad választ az ilyen kérdésekre, csak skatulyákba próbálja rendezni az emberi jelenségeket, s néhány kategóriában hogyan is lehetne jellemezni azt, hogy mindenki egy-egy külön Univerzum. Ma már nemigen teszek fel kérdéseket, hiszen minden válasz után 10-15 új kérdés keletkezik. A felismerésekből összeálló mozaik azonban mindig kiegészül néhány darabbal és gazdagítja ismereteimet, alakítja világképemet. Végső soron mindig is azt vallottam, hogy a kiindulópontnál és a célnál sokkal fontosabb az úton járni, s ehhez továbbra is a legkitűnőbb kísérő számomra az asztrológia, melyet szeretett tanáromtól, dr. Nagy Róberttől tanultam. Az 1990-ig funkcionáló Körösi Csoma Sándor Intézet Asztrológia tagozatán végeztem. Az asztrológiai vezetett el a reinkarnációs utazáshoz, utaztatáshoz is, amit 1994-től gyakoroltam, néha most is gyakorolok. Kiegészítésként betekintést nyertem még más tanácsadó- jóseszközök használatába: cigány- és tarot kártya, rúna, numerológia, Ji csing. Energetikai jellegű tanfolyamokat végeztem. (Reiki, Arolo, Szellemgyógyászat, angyaltanfolyam.) Elég jól ismerem az ugyancsak energiákkal dolgozó Feng Shuit is. Lelkes híve vagyok a kineziológiának. Az említett eszközöket saját életemben, vagy másoknak történő ajánlásként használom, tanácsadás szinten – a rúnákat kivéve – nem kontárkodom bele. Visszakanyarodva tevékenységeimhez: az egyéni tanácsadáson kívül több, mint 30 éve tanítok, kidolgoztam egy intenzív tanfolyamot, amit csoportosan és egyénileg, levelező rendszerben is lehet végezni. Miután az egyik legfontosabb dolognak tartom a karma rendező elvének megnyilvánulásait, az ezt jelölő Holdcsomó köré építve 2000 óta, egy-egy társsal együtt speciális karmatréningeket vezetek, kisebb-nagyobb szünetekkel. Minderről a www.karmaasztrologia.info honalpon részletes információkat lehet találni. Honlap: www.karmaasztrologia.info Facebook: Gál Judit (Karma Asztrológia) Telefon: +36308966069

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk