Suhajda Szilárd emlékére

Mindenkiben van egy hívás…
Egy elhívás.

Van akinek ez az alkohol, van akinek a zene…, van akinek a pénz, a siker. Van akinek a család, vagy egy gyermek. Van akinek az asztrológia… Ezer és egy, mindenkinek más.

De egy biztos. Mindenkiben van egy hívó szó. Nem az egó, de az egóval lehet csak megvalósítani. Egy hang, ami oly erős, mit semmi és senki nem tud eltörölni, felül bírálni, elfelejtetni velünk.

A Hang, amely unos-untalan mondja, és mondja ugyanazt. Mennem kell… tennem kell… indulnom kell… csinálnom kell. A Hang, mely nem tőlem van, nem tőled van, és nem az ősöktől van. A Hang, amely egy nálunknál sokkal hatalmasabb erőből van. Egy kötelező, kikerülhetetlen és kérlelhetetlen hang.

A FELADAT hangja ez. Isten hangja ez…

Mindannyian egy feladattal születünk. Ez vitathatatlan. Megkérdőjelezhetetlen. S ha életünkben nem hajtottuk végre feladatunkat, utolsó esélyként halálunkban kell azt megtenni.

Ilyenkor mindenkiben ugyanazok a kérdések motoszkálnak.

De miért kellett? Miért így kellett? Miért ment oda? Miért vállalt családot? Miért nem marad az ilyen ember egyedül?

Mert a Hang nem hallgat el a fejünkben. Kérlelhetetlenül harsogja ugyanazt. Szót kell fogadnunk, hogy beteljesítsük Sorsunkat, mert a válasz a Sors válasza, nem a vágyainké, és a boldogságé. A feladat nem a kedvünkre van. Hanem a javunkra.

Akit a hegyek vonzzanak, bizonyosan a szaturnuszi analógiák azok születési karmájukban, melyek nagyon erősen jelen vannak. A Szaturnusz eleve Sorsjelölő, de ez esetben életfeladatként Bak vagy Vízöntő jellegű analógiáit is meg kell élni, át kell élni, és akár meg is halni értük, általuk.

A hegyek, a kitartás, a borzalmasan kemény erőfeszítés, a kegyetlen körülmények, az oxigén-hiány, mind-mind Bak szaturnuszi analógiák. A különlegesség, a kiemelkedés, az extremitás pedig a Szaturnusz Vízöntő jellegét hordozzák.

Ha nem tudjuk meg végül mi történt egy hegymászóval, ott a Neptunusz is jelen lesz a halál megélésében.

Higgyük el, ha valakinek ilyen halál adatott meg, sokkal jobb, ha azt magától „választja”, mintsem a Sors által hozott egyik változatát élné meg.

Hosszú szenvedésekkel teli gyötrelmes betegség, majd halál. Oxigénpalackkal leélt utolsó évek, melyekben napról napra fogy el belőlünk az élet. Egy szklerózis multiplex, napról-napra szűkítve a mozgásterünket. A vérkeringésünk hosszú idő alatti leépülése, vagy bármi olyan betegség mely lassan de biztosan emészt fel bennünket kegyetlenül… és még sorolhatnánk ezer-féle analógiát.

Meg kell értenünk, és el kell fogadnunk, hogy ami meg van írva, az valamilyen formában, valamilyen változatban, az analógiák változatosságának szintjén be fog következni. Kitérő nincs, felmentés nincs, menekülés nincs.

Ezért el kell tudni azt is fogadni, ha egy ember belső hívása az, hogy egy hegyre fel kell másznia, még akkor is, ha ez az életébe kerül. Mert így tudja csak teljesíteni feladatát azon a szinten, ahol ő tart. A családtagoknak pedig természetesen benne van a Sorsukban a pár-vesztés, az apa-vesztés, a családtag elvesztése. Így azt kell mondjam, sajnos így vagy úgy, más módon, de mindenképp el kellett veszítsék szerettüket.

Miért? Mert ebben az életben ez a vállalásuk. Mert ezt megélve tudnak egy magasabb szellemi és spirituális szintre emelkedni. Mert meg kell tanulniuk elfogadni az elmúlást, a vesztést, a halált.

Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy ezek a hihetetlenül erős emberek miért nem egy hasznosabb dologra fordítják energiáikat, valami olyan dolgot téve, mellyel másokat szolgálnak, segítenek, emelnek, és szintén megélhetik feladatukat?

Vannak olyan emberek, akiknek a dicsőség nem életükben, hanem halálukban jön el. Hiszen ha mást nem, de együttérzést bizonyára kivívott Suhajda Szilárd mindenkiben, ami az egyik legnagyobb teljesítmény a mai világban. Ezért nagyon is volt értelme halálának! Halála mindenkiben olyan együttérzést váltott ki, mely az egyik legszorosabb kapocs közöttünk emberek között.

Sorsa beteljesedett (még ha nem is tudjuk a születési képletét, akkor is egyértelmű, hogy ez így van), neve pedig kitörölhetetlenül beíródott a történelmünkbe. Teljesítménye mindannyiunk dicsősége, köszönjük!

Nyugodjon békében, elfogadásban, és megkérdőjelezés nélkül.

R.I.P. Suhajda Szilárd

Szeretettel és együttérzéssel az egész családja iránt

S M