Írta: Sóvári Melinda asztrológus
Mint azt sokan tudjátok, az orvosi pálya a Merkúr alap analógiájához tartozik, de ezen belül nagyon sok al-ága van, aszerint, hogy milyen szervet, szervrendszert gyógyít az adott orvos.
Természetesen az alábbi felsorolás nem a születésnapokhoz kapcsolódik, hanem ahogy lejjebb olvasható, a jegyek, mint fő analógiák jellemzőit sorolom fel. Tehát a jegyek jelenthetik a Napot, Holdat, Szaturnuszt, Jupitert, házurakat, vagy hangsúlyos házakat illetve stelliumokat (több bolygó egy adott jegyben vagy házban) a születési képletben.
Egy biztos. Ahhoz, hogy valaki milyen orvos lesz, nem elég a hasunkra csapni, a születési képletünkben benne rejlik minden lehetőség analógikusan. Tehát, ha valakinek nincs benne a sorsában, hogy orvos lesz, nem is lesz az, bármennyire is szeretné. Ha pedig megnézzük a születési radixát egy orvostan hallgatónak, az is benne van mely területen helyezkedhet el sikeresen.
Egy érdekes történetet mesélt el egyik órán kedves tanárom Takács Tibor, az egyik ügyfeléről, akinek a fia orvosnak tanult. Megkérdezte Tibort, hogy milyen orvos lesz a gyermekéből. Sajnos fia képletében nem volt benne a lehetősége annak, hogy orvos legyen. Hiába a szorgalom, a kitartás, már az utolsó vizsgájára készült a fiú, ami ha nem sikerül, nem lehet orvos.
Mivel minden vágya ez volt, hogy lediplomázzon, mindent beleadott, és maximális erőbedobással készült az utolsó vizsgájára, mely előtt már kihasználta az összes lehetőséget, ahol megbukott sajnos. Biztos volt a győzelemben, és a kérdésekre tudta is a választ, melyet írásban kellett teljesítenie. Elégedetten konstatálta, hogy jól sikerült a vizsga, mindent tudott, és le is írta.
Azonban itt jön a sors válasza az egó döntésére, hiszen hiába sikerült kiválóan a dolgozat, az anyagot ceruzával írta le, melyet nem fogadott el a vizsgabizottság. Döbbenetére emiatt a „baki” miatt nem sikerült az orvosi pályája. Nem fogadták el a dolgozatot mivel nem tollal írta, hanem ceruzával. Az sajnos nem hivatalos, hiszen bármikor lehetne rajta javítani. Emiatt diplomázni sem engedték. Mondhatnánk, hogy véletlen, de semmi sem az.
Nos tehát, ahogy a fenti példa mutatja egyetlen szakmát, eseményt, vagy élethelyzetet sem élhetünk meg, vagy át, ami nincs benne a sorsunkban.
Életem során nagyon sok olyan alkalmam adódott, ahol „orvosok kezében” voltam, és meg kell mondjam rég nem lennék itt, ha ők nem nem segítettek volna. Sőt a családom sok más tagja sem…
Ezért mély tiszetettel és hálával adózom minden segítő szakembernek, orvosnak, ápolónak és minden ezeket a szakmákat segítő szakembernek. Külön kiemelném háziorvosunkat Dr. Felkai Sárát, és gyermekorvosunkat Dr. Sohr Györgyöt, és asszisztenseiket (régi és új), akik megszámlálhatatlan esetben voltak segítségünkre. Remélem nem bánják, hogy kiemeltem Őket név szerint. Mindkét orvosunk a Kos jegyében született, és a legmagasabb szinten végzik a munkájukat, utolsó esélyig küzdve betegeikért.
A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem néhány jellegzetes analógiát,
melyek szükségesek egy adott orvosi szakterület ellátásához, vagyis például egy sportorvosnak mindenképpen lennie kell a képletében valahol marsikus jelölőnek, vagy pl. bőrgyógyász nem lehet valaki vénuszi jelölő, ill. adottságok nélkül.
Nos….lássuk:
Kos – Mars sürgősségi orvos, katonaorvos, sportorvos, agysebész, neurológus-migrén specialista, baleseti sebész, hematológus, gyulladásos betegségek, epe műtétek, égési sérültek osztálya, hegyimentő
Bika – Vénusz plasztikai sebész, endokrinológus (paizsmirigy, belső elv.mirigyek), mandula/torok/hangszál műtétek, petefészek, nőgyógyász (szülész nem)
Ikrek – Merkúr mentős/sofőr, reumatológus, váll specialista, szájsebész, fül-orr gégész, ideg sebész, neurológus, kézsebész, orvos professzor/egyetemi tanár
Rák – Hold család/háziorvos, gyermekorvos, ápoló, szülész/nőgyógyász, mell/méh műtétek, tüdőgondozó, védőnő, gasztroenterológus, tüdőszűrő, vizimentő, hajóorvos, genetikus, természetgyógyász, embrió-beültetés/sebészet
Oroszlán – Nap szívsebész, kórház igazgató, gerinc gyógyász, szülész, agysebész, kardiológus, főorvos
Szűz – Merkúr gasztroenterológus, orvos asszisztens, ápoló, neurológus, idegsebész, állatorvos, orvos professzor/egyetemi tanár
Mérleg – Vénusz plasztikai sebész, urológus, bőrgyógyász/kozmetológus, orvos látogató, visszér sebész, diabetológus, szemész
Skorpió – Mars/Plútó mentős orvos, általános sebész, műtős, főorvos, patológus, kórboncnok, nemibeteg gondozó, vastagbél-végbél specialista, pszichiáter, nőgyógyász, urológus, candida orvos, fül-orr gégész, eutanáziás orvos, szexológus, halottkém
Nyilas – Jupiter mentős orvos/sofőr, ortopéd orvos – csípőprotézis specialista, jóindulatú daganatok, máj/hasnyálmirigy specialista, egyetemi tanár/orvos professzor
Bak – Szaturnusz fogorvos, főorvos, térd specialista, gipszelő (töréseknél) sebész (főleg csontok), reumatológus, epekő, vesekő, fogorvos, szarusodási folyamatok (bőr-pikkelysömör, köröm), hegyimentő, üzemorvos
Vízöntő – Szaturnusz/Uránusz radiológus, kutató orvos, ételintoleranciával foglalkozó gasztroenterológus, allergológus, rosszindulatú daganatok/onkológus, fertőző betegségek osztálya, covid orvos, baleseti sebészet, ritmus zavarok, légimentő
Halak – Jupiter/Neptunusz altató orvos, ápoló, gyógyszerész, vegyész, laboros, alvás szakértő, pszichiáter, börtönorvos, bakterológus, ortopéd orvos, nyirokkeringés, drog-alkohol ambulanciák, mérgezések, idősek otthonába bejáró orvos, iskolaorvos, hajóorvos, vizimentő.
Hálásan köszönjük mindannyiuk áldozatos munkáját , és, hogy még ennyien velünk vannak.
Áldás kísérjen utunkon
Szeretettel
S M
Sóvári Melinda asztrológus
Üzenet: csillagmessenger@gmail.com
Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu
Telefon: 06-20-420-8611