Az ötödik elem

Életmód

Írta: Bihari Erika természetgyógyász

Ismered a természeti elemeinket?
Vajon te melyikbe tartozol?


Már többször hallottad tőlem, hogy mielőtt bármibe belefogsz, vizsgáld meg vagy kérj segítséget szakembertől, hogy te milyen erőforrásokkal is rendelkezel testedben, lelkedben. Viszont belátom, hogy azért ez így nem igazságos és ideje lenne már némi kapaszkodót adnom neked, hogy te is be tudd pozícionálni magad és el tudj indulni a megújulási folyamatodban.

Néhány éve találkoztam először azzal, hogy az embereket be lehet csoportokba sorolni az alapján, hogy milyen a külső megjelenésük, milyen szokásaik vannak és milyen a dinamikájuk az élet különböző területein és hogy ezek a csoportok


megegyeznek környezetünk elemeinek tulajdonságaival.


Amikor erről hallottam, még fogalmam sem volt róla, hogy ez mit jelent valójában. Lehet, hogy most te is nagy kerek szemekkel nézel, mert még te sem hallottál erről sosem, de most épp itt az ideje, hogy ez megváltozzon.


Leginkább azt az öt elemet különböztetjük meg,

amik Arisztotelész alapján a következők: föld, víz, levegő, tűz, valamint az ötödik elem, a kvinta esszencia, vagy több alkimistánál éter.


Mi a hagyományos magyar gyógyászatunkban a természeti elemek közül választottunk hármat, hogy be tudjuk magunkat azonosítani megjelenésünk, működésünk és a betegségekre való hajlamaink alapján hova is tartozunk. Ezek az elemek a tűz, a víz és a szél, vagyis a levegő elem.


Ugyan így Indiában az Ayurvédikus gyógyászat Pitta, Kapha és Vata típusú Dosha-ba sorolja a különböző ember típusokat működésük és jellemzőik alapján.


A doshák az öt elem egyes kombinációjából tevődnek össze.

Ezek a természetben is fellelhető elemek, a testünkben is megjelennek. A föld elem a sűrűség képében a vázszerkezetünkben, a víz elem folyékony és hűvös jellemzője a nyirokrendszerünkben tükröződik vissza.

A tűz elem forró és erőteljes minősége jó esetben az emésztőrendszerben, míg a levegő elem könnyedsége és mozgékonysága a légzésünkben jelenik meg. Végül az éter elem megfoghatatlansága, mérhetetlensége tölt meg minket mikor elcsendesedik az elménk.


A Tűz vagyis a Pitta típus:


Ezek az emberek erős anyagcserével, jó emésztéssel ezért jó étvággyal bírnak. A tűz miatt testhőmérsékletük az átlagnál magasabb, a végtagjaik és az arcuk forró. Könnyen és nagy mennyiségben izzadnak és erős szagot árasztanak. Testfelépítésük nagy valószínűséggel arányos, atletikus se nem túl vékony, se nem túl kerek.


Beszédstílusuk nagyon meggyőző és magával ragadóak
. Nagyon intelligensek és okosak, rendszerint jó szónokok, memóriájuk és emlékező-tehetségük jó és éles. Szeretnek vezetők lenni, ezért hajlamos átvenni az irányítást. Ha stressz éri őket, akkor ingerlékenyek és agresszívak, de dühük gyorsan el is száll.

Nekik érdemes figyelniük a szívükre, májukra és a vérnyomásukra.


A Kapha vagy Víz típus:


Nyugodt, kiegyensúlyozott, nem egy idegeskedő, szorongó és izgága típus. Egy kapha hátán szó szerint fát lehet vágni, viszont ha túl feszíted a húrt akkor haragja tartós, nehezen felejtő.


Tisztelettudó, éles eszű. Sok barátja van, takarékos, jól bánik a pénzzel, szilárd jellem. Megfontolt, általában nagyon jó és átgondolt döntéseket hoz, de mindenhez viszonylag sok időre van szüksége.


Lassabban tanul ugyan, azonban sokkal hosszabb távú a memóriája is. Az ilyen típusú ember jól el van, nehezen lehet felpörgetni, felkelteni a lelkesedését, de ha egyszer neki lát valaminek, akkor azt szépen a maga tempójában véghez is viszi. Ha egyensúlyban van, akkor neki a legerősebb az immunrendszere.


Alkatát tekintve robosztus, kerekded. Viszont haja, körmei, bőre gyönyörű. Haja dús, jó textúrájú. Figyelnie kell a veséjére, anyagcseréjére és nyirokkeringésére.
Depresszióra, letargikus hangulatra hajlamos. Elképzelései vannak, de azok megvalósítása már problémát okoz neki. Főként félelmei és lustasága tarthatja vissza.


Vata vagyis a Szél típus:


Vata típusú ember rugalmas, telve szabadságigénnyel, aki szereti a zenét, jó humorérzékkel rendelkezik és kreatív. Jó a szervezőkészsége és alkalmazkodó. Mentálisan és fizikailag is sokat pörög, kissé hiperaktív. Jellemző rá a kapkodás.


Mivel a Vata dosha igen izgő-mozgó, így olyan tevékenységeket érdemes választania, amelyek lelassítják.


A vata minősége hideg, könnyű és száraz. A testünkben ő az irányítója minden mozgásnak, mint például a vérkeringés, kiválasztó rendszer, légzés.

De az irányítása alatt áll a gondolkozásunk, az elménkben folyton cikázó gondolatok halmaza is.


A Vata gyakran kiszárad, ezért fontos számára az olajok, olajos magvak és sok-sok ivóvíz, a zöldségek és könnyen emészthető ételek fogyasztása.

Nekik vigyázniuk kell az ízületeikre az idegrendszerükre a tüdő és légzőrendszerükre valamint az érrendszerükre is. Gondolom hallottad már hogy mi az a ,,szélütés” vagyis agyi érkatasztrófa. Csodálatos magyar nyelvünkben erre is van egy kifejezés, ami tökéletesen rámutat arra, hogy mely típusú emberek hajlamosak erre a betegségre.


Nos? Sikerült valamelyik leírásból ráismerni magadra?


Ha igen, akkor most nem fogsz szeretni.
Hogy kicsit bonyolítsam a dolgot, ez csak a tiszta dosha típusokra jellemző tulajdonságok.
Mert hogy vannak kevert doshák is, amibe én is tartozom például. Így lehetett nekem mint víz típusnak egy szél típusú betegsége mint a pánikbetegség.


Alapvetően víz vagyok, de keverve a szél tulajdonságokkal is. Ez csak bonyolítja egy picit a helyzetet, és pont ezért mondom el megint csak, hogyha nem vagy biztos még ezek után sem abban, hogy nálad melyik dosha van túlsúlyban, akkor ajánlom keress meg egy Ayurvédikus gyógyítót.

De már az is segítség lehet, ha első körben kitöltesz egy Dosha tesztet, amelyből elég sokat találhatunk már internetes oldalakon is.


Remélem, sikerült ma is olyan információkat adnom nektek, ami segít az elindulásban és hozzájárul a változáshoz, amit szeretnél, hogy megvalósuljon.
Ne add fel, mert a legszebb út az az út, ami elvezet önmagad legjobb verziójához!




Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

A tudatalatti birodalom

A tudatalatti birodalom

Ebben a bejegyzésben az éjszaka, vagyis a tudatalatti birodalma lesz porondon. Bár a sötétség sokakban félelmet kelt a bizonytalanság és rossz látási körülmények miatt, mégis létjogosultsága van!A nappal fényességét, aktivitását, nyáron a forróságát ki kell, hogy...

A tudás átadása felemelő érzés

A tudás átadása felemelő érzés

Szeretettel köszöntöm a Csillagidő Magazin olvasóit, nézőit, hallgatóit!Sziszka vagyok, Várpalotán élek és tevékenykedek, mint mandalafestő. Két éve ismerkedtem meg ezzel a csodálatos technikával és nagyon elvarázsolt, rögtön éreztem, hogy rátaláltam az...

7 évesen dőlt el a sorsod – vagy mégsem? 15. rész

7 évesen dőlt el a sorsod – vagy mégsem? 15. rész

„Légy tökéletes!” korlátozó előírás – A maximalizmus csapdája Lezártuk a 12 gátló parancs sorát, a múlt heti bevezetővel pedig tovább léptünk a sorskönyv másik oldalára, az előírásokra. A cikksorozat folytatásában ezeket a kényszerítő „hajtóerőket” – amelyek nem...

Tavaszi szél vizet áraszt…

Tavaszi szél vizet áraszt…

Anyai rokonaimmal mind egy utcában laktunk gyerekkoromban. Nálunk minden naposak voltak a ,,női körök”, ahol az idősebb asszonyok a konyhában összegyűlve a nagy étkező asztal mellett, megtárgyalták az életük ügyes bajos dolgait. Míg anyám sütött, főzött addig...

<a href="https://csillagido.hu/author/bihari-erika/" target="_self">Bihari Erika</a>

Bihari Erika

Szerző

Bihari Erika vagyok, 2014-ben érkeztem meg a masszázs technikák világába. Mindig erős megérzésként dolgozott bennem, hogy az utam szakmai területen, segítő foglalkozás lesz. Access Bars és testkezeléseivel kezdődött a történetem, ezt követően találtam rá a svédmasszázsra, majd ezeket további terápiás technikák követték. 2020-ban Természetgyógyász-Reflexológus lettem, amivel kiteljesedtem és akkor úgy éreztem, hogy révbe értem. A változás és fejlődés útjára léptem azért, hogy adhassak először önmagamnak, majd másoknak valamit, ami által gyógyulhatnak, formálódhatnak. Ma már úgy érzem, ez az én igazi küldetésem, amelyet vágytam és megtaláltam. Boldog vagyok, hiszen a megtanult és alkalmazott módszerekkel emberek életét fordíthatom a megfelelő irányba és segíthetem őket, hogy ez által ők is boldog és elégedett életet élhessenek. A testünk különböző területei mind egy kisebb leképeződése, térképe az egész testnek, mely területek állapota megmutatja, milyen helyeken vannak elakadásaink és egyensúlyi állapotunk hol van kimozdulva egy esetleges kóros folyamat irányába. Amiben segíteni tudok azoknak, akik hozzám fordulnak, az minden olyan testi-lelki folyamat megértése és blokkjainak oldása, amely akadályozza a saját életük teljességét a jelenben. A gyermek és felnőttkori traumák feldolgozása és a történések megértése egy másik nézőpontból ránézve.

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk