Házastársból lakótárs?

Írta: Almási Kriszta coach, Hipnoterapeuta, önismereti tréner

Vagy nyerő páros?

A házasság nem valami, ami történik veled, hanem valami, amit létrehozol.
A nagy, összeolvadós szerelemtől a mélyebb társszerelembe, a teljes elköteleződés, és a mély intimitásból fakadó szenvedély állapotába a krízisen keresztül vezet az út, ha ezt nem tudod, akkor könnyen válás lehet belőle.

Az egész élet, de a párkapcsolat különösen hasonlít a számítógépes játékokhoz

A fejlődés egyfelől egy életen át tartó folyamat, ahol egyik „pályáról” a másikra jutva haladsz végig, másfelől krízisek és kihívások sorozata vár rátok a közös életben.
A párkapcsolat szakaszai, nagyon hasonlítanak a számítógépes játékok egyes szintjeire, melyekre csak bizonyos feltételekkel mehetsz tovább:

A párkapcsolati játékban öt „pálya” van:

• szimbiózis: a „mi” időszaka.
• leválás: nyitás a külvilág felé.
• krízis: a szimbiózis átalakulása nem következhet be krízisek, veszekedések nélkül.
• énközpontúság: a krízisek hatására eltávolodtok egymástól, ez a távolság azonban közelebb is hozhat benneteket.
• elfogadás: ha a kapcsolat túléli, vagy már túl élte a kríziseket, és eltudjátok fogadni egymás különbözőségét, és összecsiszolódtatok, akkor a kapcsolat elmélyül.

Csak így fejlődhetsz, léphetsz, léphettek együtt szintet a házasságban, ugyanakkor egy-egy sikertelen megoldás azzal jár, hogy a „játék” visszadob a korábbi „pályára”, ami nem csak azt jelenti, hogy újra neki kell veselkedni a feladatoknak, de pszichés problémákat is előidézhet a visszaesés, sőt akár véget is érhet a kapcsolat.

Nem mindegy tehát, hogy a hazásságodban game over, vagy next level következik!
A szerelem megmaradásáért, a boldogságért, a jó házasságért tehát tenni kell, amit nyilván te tudsz, de vajon teszel is érte, vagy csak hagyod, hogy történjenek a dolgok?

Hagyod, hogy elragadjanak a hétköznapok, a munka, a háztartás, a fáradtság, az akármi, és közben nem teszel semmit a házastársadért és megengeded neki, hogy ő sem tegyen semmit érted, értetek.
Nem. Nem a családról, a gyerekről van szó, rólad és róla.

Mikor voltatok utoljára kettesben, mikor voltatok utoljára randizni?

Mikor lepted meg a társadat (vagy ő téged), valamivel, amit csak úgy, csak azért, kapott, kaptál, mert szereted, mert szeret?

Mikor dicsérted meg utoljára, mikor néztél rá „úúgy”? Figyelsz rá, ő figyel rád? Tudod, hogy mostanság mi foglalkoztatja, mi a szíve vágya, vagy éppen mi bántja, mi hiányzik neki, miből van elege, vagy minek örülne? Ő ugyanezt tudja rólad?

Megosztjátok egymással az asztalt, az ágyat, a költségeket, a pénzeteket, de megosztjátok a gondolataitokat, érzéseiteket, vagy elmentek egymás mellett, és inkább csak a szőnyeg alá söpörtök mindent, és mindketten éltek a magatok módján?

Olyan könnyű levadászni, megszerezni, és megszeretni egymást, és annyira jó benne lenni a szerelemben, a boldogságban, abban a tudatban, hogy minket Isten is egymásnak teremtett, hogy mi vagyunk az álompár, a „nem akarok nélküle élni” érzésben, de épp oly könnyű elfelejtkezni is egymásról, amikor megszokottá válik a másik jelenléte, amikor ellobban a szerelem hatalmas lángja, amikor sorra jönnek a megoldásra váró problémák.

A párkapcsolati szimbiózis megszűnése elkerülhetetlen,

és az illúziók is szertefoszlanak, de nem azzal van a baj, hogy halványul a ragyogás. Nem dehogy, sőt az jó, ha már azt is látjátok, amit korábban nem, a gond az, ha nem tesztek semmit azért, hogy időnkét újra és újra fellobbanjon a láng.

Sajnos a lángoló szerelemből, nem automatikusan jut el a kapcsolat, a mélyebb társszerelembe, arra a teljes elköteleződés szintjére, hogy történjen bármi, én mindennap őt választom.

A csalódottság miatt lehet, hogy leértékeled őt,

ő meg téged, sőt egymást okoljátok a kudarcért, és ahogy halványul a másik nagyszerűsége, úgy foszlik szét a teljesség képe, no meg a sírig tartó szerelem realitása. Közben meg olyanná akarod formálni, amilyennek a kezdet kezdetén láttad, vagy látni akartad és lehet, hogy ő is ezt teszi veled.

Ettől még több a konfliktus köztetek és elindul a küzdelem, hogy kinek az elvárása, értékrendje, akaratereje érvényesüljön.

Na, itt van a krízis és itt kezdődik a munka is, hogy valóban álompárrá váljatok, és eljussatok a mély társszerelemig, a sírig tartó párkapcsolatig.

Ha azonban nem teszed oda magad, ha csak történik veled a házasság, akkor előbb-utóbb megtapasztalod az érzelmek, az ölelés, a csókok, a figyelem, a másik jelenlétének a hiányát.

Lehet, hogy már most sincsenek a kapcsolatodban kedves szavak, gesztusok, beszélgetések, nincs humor és nevetés, és már kevéssé érdekel, hogy mi van vele.

Az is lehet, a házastársból, észrevétlenül lakótárs lett.

Már csak a munka van, meg az, hogy kifizessétek a rezsit, meg, hogy tisztességgel felneveljétek a gyereket/gyerekeket, és közben csak múlnak az évek…

Törvényszerű, hogy így legyen? Természetesen nem, de légy tisztában azzal, hogy a válások gyakori oka az oda nem figyelés, az érdeklődés, a törődés hiány és az érzelmek elnyomása.

Ha nem áramlik párkapcsolatban a szeretet, ha nem tudtok egymásnak megbocsájtani, akkor egyszerűen szétfejlődtök és külön életet éltek, még ha látszólag együtt is vagytok.

A jó házasság, a harmonikus, boldog és tartós párkapcsolat titka,

a kommunikáció, az érzelmek kifejezése, az egymás támogatására, megbecsülésére, elismerésére való törekvés, valamint az, hogy a válságos helyzetekben, újra és újra meg kell küzdeni egymásért és a kapcsolatért.

Az ilyen érett kapcsolat kialakulásához és megtartásához sok-sok közös élmény kell. Negatív és pozitív élmények egyaránt, de kell az ön, és társismeret is.
Ha most messze vagy a boldog és mély társszerelemtől, ha most csak vergődsz, kínlódsz vagy vegetálsz, a házasságodban, akkor tudd, hogy emögött gyermekkori fájdalmak, sérülések állnak.

A szülőd és más fontos személy sokszor nem úgy szólt, vagy csak rád szólt, beszólt, nem válaszolt, nem úgy válaszolt… Elfordult tőled, vagy önmagába fordult, kiment, átment, elment, megbántott, kiakasztott, felemelte a hangját, vagy éppen hallgatásba burkolózott, nem nézett rád, nem dicsért, nem szeretett…

Ezek mind érzelmeket váltottak ki belőled,

melyeket részben, vagy egészben nem élted meg, nem fejezted ki, lenyelted, elfojtottad.
A kapcsolódó történetet már régen elfelejtetted, de az érzések garmada még ott van a tudattalanodban, a testedben, és ennek nyomán reagálsz, viselkedsz adott helyzetben mindig ugyanúgy. Még most is évekkel, évtizedekkel később.
A szüleid, nagyszüleid, és egyéb felmenőid érzéseit is tárolod a DNS-ed és a sejtjeid mélyén… hát csodálkozol, ha a „játék” időnként visszadob az „előző pályára”?

A házasságodat úgy tudod boldoggá és tartóssá tenni,

hogy feldolgozod, az elhallgatott, a mélyre nyomott, a testedben ragadt, a tudatalattiban konzervált érzelmeidet. A fájdalom elől nem menekülnöd kell, hanem szembe kell nézni velük, át kell engedni őket magadon, mert általa megértheted, hogy mi áll a féltékenység, az önbizalomhiányt, az aggodalom, az önvád, a bűntudat, a magány, az értéktelenség mögött, és még az is kiderülhet, hogy nem is a te érzéseid, hanem a családodé, mégis fogva tartanak.

Itt az idő „kisöpörni” őket. Persze hatalmas meló, de megéri, ha a „játékban” szintet akarsz lépni, ha egy magasabb, jobb pályán akarod az élet és házasság nevű játékot tovább játszani. A bónusz pedig az, hogy amit kipucolsz magadból, azt már nem adod tovább a gyermekeidnek.
A „takarítást” elkezdheted egyedül, ha azonban gyorsan akarsz végezni, ha kell egy hozzáértő társ, akkor gyere, mert tudok segíteni.