Lakástisztítás

Írta: Pallai Krisztina parapszichológus

A mai napon azért néztem rá a lakásomra, mert egy pár nappal ezelőtt hirtelen felébredtem és egy alakot láttam mozogni, tele fekete energiával.

Mivel mindez olyan hirtelen történt, nagyon megijedtem. Becsuktam a szemem gyorsan, azért, mert a fizikai szemmel láttam, nem a belső szememmel, és ez ijesztett meg.

Feltűnt már, hogy kb. három napja minden hajnalban felébredek és nem tudok aludni.


A lakásban, ha követitek az írásaimat, a manóval kezdjük.

Én úgy szoktam, hogy kérem, álljon rá a fehér fénykezemre. Most is vártam, mire egy manónak nem nevezhető, pirosas – vöröses szálakból kialakult valami állt a kezemre. Le is tudnám rajzolni nektek hogyan nézett ki.

  • Kérdeztem, hogy ki állt a kezemre? Ez egy manó?
  • Jött a válasz: Nem!
  • Ez egy negatív kis lény?
  • Jött a válasz: Igen!
  • És hogyan jött ide be? Valaki behozta?
  • Jött a válasz: igen!
  • Történetet kérhetek-e ki hozta, honnan jött, tartozik-e valami hozzá?
  • Jött a válasz: Igen.


A történetben apukámat láttam, amint az aurájával behozza a negatív kis lényt.
De eközben láttam az auráját, hogy még több ilyen kis lény tanyázik az aurájában, az ő negatív érzéseiből jönnek ezek a kis lények létre.


A történetet feloldottam és a helyére küldtem a kis lényecskét.
Ezután amikor kértem a saját manómat, jött és a fénykezemre ült.
Megkértem jöjjön a jobb vállamhoz, amíg tisztítom a lakást.

  • Ezután kérdeztem, hogy van még pozitív lény ebben a lakásban?
  • Jött a válasz: Igen!
  • Látni szeretném!
  • A levegőben megláttam egy kisebb Tündért, aki mozdulatlanul és átlósan elcsúszva a levegőben állt.
  • Megszólítottam: Szia Tündér! Te egy másik Tündér vagy. Mikor jöttél ide?
  • Jött a válasz, számot láttam: 4.
  • Kérdeztem, hogy négy hete itt vagy?
  • Jött a válasz: Igen, ezeket a válaszokat most hallottam a Tündértől, mert nem mozdult meg, nem képekben mutatta a válaszokat.
  • És miért jöttél?
  • Gondolattal jött a válasz: Mert nem használod a pálcát, amit kaptál!
  • Mondtam neki ismét, hogy: De én a pálcát nem tudom használni, kérlek szépen mondd el, mi a feladatom vele!

Ezután képekben mutatta, hogy a pálca a fehér polcon maradt, ahova még jó múltkorába letettük. A pálca úgy néz ki, mint egy tulipán, ami még nincs kinyílva és arany színű.
Azt mutatta a Tündér, hogy minden segítségért hozzám fordulónak, amikor végeztem a harmonizálással, akkor a pálcával a harmadik szemét meg kell érinteni és kimondani, hogy: Légy egészséges!

Ezután megköszöntem, hogy mutatott nekem útmutatást.
Kérdeztem, hogy szeretne-e még valamit mondani, azt mondta nem.
Mikor már ezt beszéltük, akkor a kicsi Tündérből nagy Tündér lett és megállt előttem a földön egyenesen, kék csillogós ruhája volt, átlátszó szárnyakkal, szőke rövid haja, és az arca továbbra is olyan, mint egy Barbi babának. Gyönyörű Kék Tündér volt.



Mondtam neki, hogy jöjjön ide a jobb oldalamhoz és maradjon ott, amíg kitisztítom a lakást.


És tudjátok mi történt ezután?

Azt mondta nem tud…

  • Kérdeztem, hogy miért?
  • És a ruháját felhúzta és a jobb bokáján egy vastag fekete lánc volt, megvolt kötve.
  • Kérdeztem, hogy ezt ki tette rád? A fekete alak?
  • Azt mondta: Igen!
  • Kérdeztem : De miért tette?
  • Azt mondta: Ő akart uralkodni ebben a lakásban és megbilincselte a Tündér bokáját.


Annyira megdöbbentem, hogy ilyen történhet a szellemvilágban, hogy azonnal a technikához folyamodtam, hogy ezt megoldjam.


A fekete alakhoz kértem ki történetet, ami a következő volt:

Láttam a falunk kocsmáját, és embereket, akik a kocsmában vannak, beleértve apukámat is, a kocsmában verekedést láttam, és láttam az emberek között sok fekete alakot, akik ott álldogálnak az emberek háta mögött.

Kérdeztem, hogy akit apukám haza hozott, milyen ember háta mögött volt. A fizikai orrommal égett szagot éreztem, majd füstöt, kérdeztem, hogy leégett a háza annak az embernek?
Jött a válasz: nem!
Akkor erős dohányos ember?
Jött a válasz: Igen!


Volt engedélyem feloldani ezt a történetet
és a technikát elvégeztem.
Ezután a Tündér lábáról levettem a bilincset, a történetét ennek is feloldottam és igen, a történet az volt, hogy a fekete alak uralkodni akart a lakásban.
Ez egy negatív eszköz volt.


Ezután a Tündér azt mondta miközben fehéres, átlátszó kezeivel megfogta mindkét kezemet – nagyon megható volt, rám mosolygott – ekkor mondta, hogy tovább megy, mert elvégezte a feladatát és megkért, hogy többször kell megnéznem a lakást a Tündérek miatt, mert ők bármikor jöhetnek segíteni nekem.


A szememmel végig kísértem, ahogyan a tölcsér alakú átjárón felfele elmegy.
A lakásban voltak még érzelmek, amelyeket még feloldottam aztán halványzöld színű energiával feltöltöttem a lakást.


Pallai Krisztina parapszichológus

Elérhetőségeim: 20/2336024


divatancmuveszetiegyesulet@gmail.com


divatanc.hu