Elengedés. De hogyan?

Írta: Bihari Erika természetgyógyász

Ez itt a kérdés.
A minap egy komoly bírálatot kaptam az egyik csoportban egy hozzászólásomra. A poszt arról szólt, hogy milyen nehéz magadat választani amikor szeretsz valakit, de boldogtalan vagy mellette. És hogy a szív meg az ész ilyenkor összevesznek stb…

Én pedig oda kommenteltem a poszt alá, hogy azt gondolom, ha észrevesszük, hogy valami már nagyon nem kerek a kapcsolatunkban és igyekeztünk rajta dolgozni, hogy mi lehet ennek az oka, akkor a legjobb, ha elengedjük a másikat.

És akkor erre a véleményemre az elengedésről kaptam én hideget és meleget is egy doktor férfitól. Tényleg nem néztem utána, hogy ki ő, mert egy ideje már nem érdekel mennyi és milyen diplomája van valakinek. Számomra nem attól értékes egy ember, hogy diplomája van.

Szóval kritikus és kioktató reagálást kaptam az írásba foglalt gondolataimra a témában, ami először nem esett jól, de hamar ezen is túl tudtam tenni magam, illetve láttam, hogy egy férfi a hozzászóló.

Ahh gondoltam. Barátom! Ez felhívás keringőre. Az egóm azonnal izgalomba jött, hogy itt a csodás lehetőség egy menetre a ringben. De aztán számoltam tízig, majd végig gondoltam, hogy számomra mi a legméltóbb reakció egy ilyen helyzetben és inkább elengedtem a küzdelmet.

Amely amúgy is meddő vita lett volna, hiszen ő a férfi oldalt képviselte én pedig a nőit. És mint tudjuk, ez a két nem sosem fog teljesen egyet érteni mindenben és ettől csodálatos igazából a létünk. Egy örök talány maradunk egymásnak még akkor is, ha már kívül, belül ismerjük a másik felet. Lesznek részeink, amik mindig feltáratlanok maradnak a másik nem előtt.

De mi volt a reakcióm mögött végül is?
Nem a feladása az én harcomnak, hanem a megengedése az ő győzelmének.

És hányszor megyünk bele felesleges vitákba és győzködésbe egy másik emberrel?

Nagyon sokszor. Ragaszkodunk a saját igazunkhoz és közben mindkettőnknek igazunk van a saját nézőpontunkból.

De mit jelent elengedni egy embert, egy problémát vagy egy élethelyzetet?

Én ebben a fenti példában egy gyors lefolyású részben kellemetlen szituációt engedtem el, könnyedén. De mi van ha egy komolyabb helyzetet kellene elengedéssel megoldani? Hogyan tegyük?

Elengedni sokféleképpen lehet, de a vége minden elengedésnek ugyan az kellene hogy legyen.

Amikor már nem fáj. És nem hogy nem fáj, de a legtutibb, amikor már semmilyen következménye nincs benned annak, ha eszedbe jut. Sem lelki, sem testi. Semleges. Zéro.

Ez nagyon felszabadító érzés tud lenni, de az odáig vezető út lehet bizony nagyon rögös is. Viszont azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos momentuma annak a folyamatnak amikor elengedünk amikor már nincs hatással ránk.

Az első fontos szempont a teljes elengedéshez, a tiszta lelkiismeret.

A tudat, hogy én megtettem mindent annak érdekében, hogy ez működjön. Nem az, amikor egóból hátra lépsz, felemeled a kezed és azt mondod. ,,Oh hát én kérem szépen mindent megtettem, de a másik tehet igazából mindenről.” Nem. Én az igazi magamba nézésre és önvizsgálatra gondolok. Tisztán, őszintén, mindent felvállalva. Tudsz-e a tükör előtt őszintén és ,,meztelenül” önmagad előtt állni?

Amikor eljutsz arra a pontra, hogy igen, akkor más dolgod nincs, csak a másik félnek is megbocsájtani, hogy akkor, ott, ennyi tudott lenni. És azt gondolom, hogy a fejlődésünk szempontjából mindig mindenki annyi tud lenni akkor és ott amennyi ahhoz szükséges, hogy megtanuld az adott leckét abból a tananyagból. És hogy valóban megtanultad e, az a következő megmérettetésben úgyis kiderül.

Sokszor megírtam már, hogy én egy igazi Bika nő vagyok. Nekem nagyon nehezen megy az elengedés. De annyira, hogy képes vagyok egy szép díszcsomagolás masniját hónapokig őrizgetni, mert olyan szép és egyébként is annyira kedves az a személy nekem akitől kaptam azt az ajándékot ami abba volt csomagolva. Szóval egy kész agyrém vagyok néha.

És ráadásul reménytelenül tudok hinni is abban, hogy az emberek képesek megváltozni, ezért a végletekig türelmes tudok lenni azokkal az emberekkel akiket szeretek. De valójában arra kellett rájönnöm így a 44. szülinapom előtt, hogy nem az embereknek kell megváltozni, hanem nekem kell meggyógyítanom azokat a részeimet amik fájnak. És akkor nem kell majd elengednem senkit.

De honnan tudom, hogy éppen üzenek magamnak és el kellene már engedni valakit vagy valamit?

A lelkedben érzed, hogy nem vagy igazán boldog és felszabadult. Nem érzed a szabadságot és az örömöt. Gyakran hiányérzeted van. Tudod, hogy csak a felszínen láttatod magaddal és másokkal is a boldogságod, de ha nagyon magadba nézel, akkor azt érzed, hogy ez nem ,,igazi”.

Feszült lehetsz és szorongó. Vagy gyakran merengő, távolba vágyó és álmodozó. Amikor ezeken gyakran rajta kapod magad, akkor lehet, hogy nem a megfelelő helyen vagy éppen.

De az is lehet, hogy csak változnia kell benned valaminek. Elengedni a ragaszkodást bizonyos nézőpontokhoz, amivel benne tartod magad az adott élethelyzetben.

A tested pedig szintén többféleképpen üzenhet neked.

Az elengedés a fizikai síkon bizony a belekből történik, ahol gyakran előfordulhat gyulladás, ételintolerancia, felszívódási zavar és minden, ami a már az idejét múlt dolgok elengedésének hiányából fakadhat.

De volt már rá példa, hogy valakinek húgyúti problémákkal kellett szembe néznie egy el nem engedés kapcsán. A veséket ráadásul a félelemmel is gyengítjük, így a félelmünk az első lépéstől az elengedéshez, komplett tünetegyütteseket tudnak előidézni deréktól lefelé.

Az elmúlt években amikben segítőként tevékenykedtem mások életében,

rájöttem, hogy mi emberek nagyon sokmindentől tudunk ám félni. De a legrosszabb, hogy reménytelenül tudunk ragaszkodni is azokhoz a dolgokhoz, amiktől félünk és valami kéjes vágyat kelt bennünk két kézzel markolni mindazt, amitől szenvedünk. Tisztelet a kivételeknek, de a legtöbb ember függőségi viszonyban áll a szenvedéssel. Vágyjuk, mint a drogot.

De hiszem, hogy van megoldás ezeknek a függőségeknek a meggyógyítására. Ehhez a legelső, hogy felismerd, hogy nem tudtad eddig elengedni.

Amikor felismerted, akkor az első lépést megtenni magadért, hogy változni tudjon amiben vagy. Ha nem látod az útját az első lépésnek, akkor segítséget kérni olyanoktól, akiknek már van tapasztalata ebben. Segítőket akár a Csillagidő csapatából, ahol egymás mellett kiváló szakemberek dolgoznak azért, hogy neked könnyebb legyen az a bizonyos első lépés.

És legvégül elismerni, hogy mekkora dolog, hogy hajlandó vagy tenni magadért a változáshoz, ami sokszor nagyon félelmetes, de semmihez sem fogható az érzése annak a szabadságnak, amikor túl vagy rajta és érzed, hogy elengedtél valamit, aminek már mennie kellett.

Csodákkal teli napokat kívánok neked és kívánom, hogy rátalálj a számodra legkönnyebb útjára az elengedésednek.