A figyelem és a tanulás változásai az életkor növekedésével

Írta: Almási Kriszta coach, Hipnoterapeuta, önismereti tréner

Az idős korról, az idősödésről, az öregségről nehéz feladat általában szólni, mert igen összetett, heterogén jelenség. Meghatározni sem könnyű, mert nincsenek határai, nincs egységes szakirodalmi definíciója.

Az időskor fogalmának meghatározását objektív és szubjektív kritériumokat figyelembe vételével közelíthetjük meg.

Az objektív jellemzők egyike a gazdaságilag aktív kor vége, azaz a nyugdíjba vonulás éve. „A szubjektív jellemzői közé tartozik az egyes emberek saját magukról, erejükről és általában az öregségről alkotott képe, s ez nagymértékben meghatározza, hogy öregedésükhöz hogyan tudnak alkalmazkodni.” [1]

William James, amerikai filozófus-pszichológus szerint, az ember huszonöt éves koráig fejlődik, érik, utána már nem képes alapvetően újat tanulni, új világnézetbe helyezkedni, általában gyökeres fordulatot venni, mert a szokás és a rutin válik jellemzővé magatartásában, attitűdjeiben, azaz felnőttkorban már lényegi személyiségváltozás nem megy végbe.

Ezzel a nézettel több pszichológus is egyetértett és a kép csak lassan vált árnyaltabbá a tudomány fejlődése során, majd Erikson megalkotta az első jelentős szakaszolási elméletet:

• 20-25 év: fiatal felnőtt
• 35-65 év: kiteljesült felnőtt
• 65 év felett: érett felnőtt

A WHO besorolása még részletesebb, ez a felfogás, már az élet második felét is több szakaszra bontja:

• 50-60 év: áthajlás kora
• 60-75 év: idősödés kora
• 75-90 év: időskor
• 90 év felett: aggkor
• 100 év felett matuzsálemi kor

A tanulási képességeket kognitív változások határozzák meg.

William James elméletétől már lényegesen eltérő álláspontot képviselt Edward Lee Thorndike, aki 1928-ban Adult Learning címmel írta könyvét, amelyben megállapította, hogy a huszonötödik életévtől hanyatlás figyelhető meg bizonyos tényezőkben, de a tanulási teljesítmények összességükben egészen ötven éves korig elérik a korábbi eredményeket. [2]

Ennek oka abban keresendő, hogy az egyes képességek nem egyformán változnak. Egyesek, a biológiai fejlődés lezárulta után is javulnak, mások pedig azzal együtt romlanak. A tanulási szint azonban mindig csak egy, a már korábban elért szintre esik vissza. [3]

A felnőttkor előrehaladtával a tanulás specializálódik,

sajátos tartalmak és módszerek jelennek meg, egyedi rendszere alakul ki a tanulási képességeknek. Ezek összpontosítottabbak, speciálisabbak lesznek. Minden olyan dologban, ami hasznos, nagy tanulási rutin alakul ki, míg más területeken az érdeklődés sokkal kisebb intenzitású, tehát a felnőtt pragmatikus ismeretekre nyitott leginkább.

A felnőtt kor is fejlődő változásokat mutat.

Erről beszél már Piaget is, más szemszögből közelít Kohlberg és Baltes vagy Gisela Labouvie-Vief de a lényeg ugyanaz marad. Putnoky Jenő a Pszichológia és andragógia című munkájában arról ír, hogy a felnőtt ember tulajdonképpen kettős jellemzőkkel bír: egy konstans és egy variábilis részből áll. Végeredményben egyre szelektívebb lesz a tapasztalás, kifinomultabb az érzelmi élet, és kevésbé impulzív a cselekvés, tehát letisztultabb akarati tulajdonságok jellemzőek, és a pszichikum tovább fejlődik a felnőttkorban.

A fejlődés motorja pedig mindig valamilyen rendszeres, következetes ráhatás, ami bizonyos felfogás szerint az életfeladatokban jelentkező kihívás. Ezek gerjesztik a pszichikus változást. [3]

A felnőtt létben az idősödés korának elérése, a nyugdíjazás ideje okozza a legnagyobb traumát.

Ennek oka, hogy ez az első érzés, hogy megszűnik a társadalmi hasznosság. Gazdasági szempontból az ember életútja viszonylag sematizálható képlet. Függő viszonyban nő fel a gyermek, majd a szülőktől való elválás teremti meg a függetlenséget, de az időskor újra anyagi függőséget hoz. A szociális hanyatlás erősíti a kognitív képességek romlását és a biológiai hanyatlást is.

A felnőttkor társadalmi megítélését nagyban befolyásolja az is, hogy az öregedés itt kezdődik el és elindul bizonyos hanyatlás. Veszítenek az izmok a rugalmasságukból, nő a reakcióidő, romlanak az érzékszervek. 65 éven túl már látványosan romlanak testfunkciók és a szellemi teljesítmény is. A kognitív változások megítélése ennél bonyolultabb.

Ilyenek a pragmatikus képességek, lényeglátás, számolás, verbális képességek, erkölcsi dilemmák eldöntésének képessége, stb. John Horn és Gary Donaldson az előbbit folyékony intelligenciának, az utóbbit kikristályosodottnak nevezi. A folyékony intelligencia keretében romlik az új információ beépítése és a problémamegoldó képesség, hiszen ezek nagyban függnek a biológiai tényezőktől. A kikristályosodott intelligencia azonban a tapasztalat által, folyamatosan erősödik. Baltes szerint a pragmatikus képességeinkkel kompenzáljuk az agy csökkenő teljesítményét. [4]

Alapvető fontosságú a felnőttek, idősek tanulása szempontjából a motivációs erő.

Többféle motivációt különböztetünk meg: habituális, aktuális, primer és szekunder motivációt. A habituális motivációra építhetünk pl. a szakma továbbképzések esetében. Az aktuális motiváció az egyik legnehezebb kérdés a munkából érkező, fáradt emberek esetében. Meg kell nyerni őket az aktuális együttműködésre. A primer motiváció a leggyakoribb, hiszen a legtöbb esetben valamiféle cél vezeti a felnőttet az iskolába.

Ez viszont nem működik, ha a cél túl távoli, vagy túl nagy áldozattal jár, így irreális.

A szekunder motiváció leginkább az előadón és a tanítás metodikáján múlik.

Az idősebb tanulók között jelentős különbségek vannak a tudásfelvételben, hiszen különböznek a megértés, az emlékezés, a tanulási kedv és fáradékonyság tekintetében.

A megértés alapja a figyelem és a figyelem fenntartása. Ennek lényegi vonatkozása a figyelő és a figyelem tárgya közti viszony. Gyakori probléma a figyelem megosztása is. A figyelem alapja azonban az érdeklődés, és a felnőtt, főleg az idős ember csak az iránt érdeklődik, amiről már tud valamit, vagy amiről valamit nagyon meg akar tudni. [5]

Ma az egyik legfontosabb és egyben legnagyobb motiváció lehet az idősek számára, a digitális kirekesztettség elkerülése, – szegregált információs társadalmunkban – mert ebből a szempontból ez a korosztály a leginkább veszélyeztetett társadalmi csoport.

„Az idősek nagy részének ugyanis már nem volt alkalma aktív korában elsajátítani korunk írástudását, a digitális írástudást. […] Akik nem tudják hasznát venni a technológiai fejlődés nyújtotta előnyöknek, tartósan kiszorulnak a gazdaságnak és a társadalomnak azokról a növekvő területeiről, amelyeken az infokommunikációs eszközök használata olyan alapkövetelménnyé vált, mint az ipari forradalmat követően a hagyományos írni-olvasni tudás.” [1]

Ma a társas kapcsolatokon, a fogyasztáson és az ismeretszerzésen túl az interneten keresztül történik az egészségügyi és szociális szolgáltatások igénybevétele is. Ezt a hatvanasok egy rétege már felismerte.

Tehát az idősebb korosztály, ha lassabban is és erős motiváció kell hozzá, de képes az új dolgok befogadására, elsajátítására.

„Az időskorúak arányának növekedése nagy kihívás az egészségügy számára mind a gyógyítás, mind a megelőzés területén, a társadalom egészének pedig a szociális gondoskodás szempontjából.” [6]

A mai felfogás szerint az öregség nem egy állapot, hanem egy folyamat.
Ezt a folyamatot a szakemberek komplex módon, annak biológiai, mentális és szociális összefüggéseiben vizsgálják, mert ez mindannyiunk ügye, hiszen valamilyen formában közvetve vagy közvetlenül, de mindenkit érint.

Az idősödés folyamata változásokkal jár, de nem csak biológiai értelemben.
A változások érintik a lelki egészséget, a gondolkodást, az életminőséget, és a szociális kapcsolatokat is.

Az öregedéstől, az öregkortól sok ember fél – nyugdíjba vonulás, a megszokott környezet változása, izoláció, haszontalanság érzése, stb. –, de ez a folyamat erősen függ attól, hogy az adott személyben hogyan játszódnak le ezek az állapotváltozások.

Szerencsére nem minden hanyatlik, legalább is nem minden egyszerre és egyformán hanyatlik.

Egyre több az olyan idős ember, aki testi és lelki erejét, az önellátás képességét, munkavégző tevékenységét, szellemi frissességét még aggkorukban is kielégítő mértékben tudják fenntartani.

Ma az idősek 60-70%-a teljes egészséges. Időnként akut betegséggel küzd, de hamar kigyógyul belőle, akár csak fiatalabb korában.

Összegezve tehát a kognitív képességek romlása okozza a legtöbb tanulási problémát, ami a figyelem és az emlékezet terén jelentkezik, de ezt megfelelő motivációval és gyakorlatiassággal ellensúlyozni lehet, mert a tanulási képességek az emberi élet folyamán folyamatosan változnak.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy romlanak, bár az idős emberek gyakran hivatkoznak erre, amikor valami új megtanulása válik szükségessé.

Gyakori panasz, hogy kisebb a koncentrációs képesség, és nagyobb a dekoncentráltság.

Igaz, hogy ezen a téren 30-60 év között jelentős romlás figyelhető meg, ami azzal jár, hogy a figyelem felszínesebbé válik, a gondolatok elkalandoznak, lassabb a felfogás, a beépítés, és rövidebb ideig tart a megőrzés is, de ez a fajta a figyelemgyengülés sokkal jelentősebb a minket kevésbé érintő témákban, mert az idősember csak az iránt érdeklődik, amihez köze van, ezért fontos a motiváció.

Tapasztalati tény, hogy a tanulást mindig könnyebb folytatni, mint elölről kezdeni. Ha évekig nem végzünk kifejezetten szellemi tevékenységet az agyunk „ellustul” és nehéz visszaszokni a tanuláshoz.

Az ember a környezeti hatásokra adott válaszait rugalmasságának függvényében adja, ez a rugalmasság az életkor előrehaladtával csökken.

Az szellemi kondíciót a rendszeres tanulással lehet megőrizni ezzel ellensúlyozva a biológiai természetű gyengülését.

Az élethosszig tartó tanulás tehát a mentális egészség fenntartásának is hatásos eszköze.

Mivel az életkor növekedésével meghosszabbodik az az életszakasz, amely minden szempontból – biológiai, pszichoszociális, gazdasági és egészségügyi – eltér az aktív kortól, nem csoda hát, ha előtérbe került a fenntartható egészség, a megelőzés, az egyénre szabható egészségügyi és szociális ellátás. [6]

És előtérbe kerül a hosszabb élettartam és a sikeres, aktív öregedés kihívásának kérdése.

Sajnos hazánkban még az időskorra való felkészülésnek sincsenek hagyományai – bár már létezik pl. tudatos öregedés kurzus –, ezért az első lépés a társadalmi tudatformálás, az öregedésről és az idős emberekről alkotott tévhitek eloszlatása, azok pozitív szemléletté alakítása.

A fiataloknak azt kellene látniuk, hogy ez az életszakasz is lehet kellemes, mert az ember képessé válik bölcsen, tapasztaltan szemlélni a világot és mivel a személyiségfejlődés egész életen át tart, az időskor is lehet aktív és produktív, ha elég a kihívást és megfelelő támogatást kap a környezettől, melyre jó példát mutatnak az idős művészek, tudósok, orvosok, zenészek.

Felhasznált irodalom

1. Dombi Gábor – Faragó Judit (2006): Kortalanul, határtalanul – Új generációk az interneten. Információs Társadalom: Társadalomtudományi Folyóirat. 6 (2). pp. 23-37.
2. Edward Lee Thorndike et.al. (1928): Adult Learning, The Macmillan Compan
3. Barizsné Hadházi Edit – Polónyi István (szerk.) (2004): Felnőttképzés, vállalati képzés, Debrecen, Debreceni Egyetem
4. Feketéné Szakos Éva (2002): A felnőttek tanulása és oktatása – új felfogásban, Akadémiai Kiadó, Bp.
5. Filla, W. et al. (2000): A felnőttoktatás története Közép-Európában: A II. világháborútól az ezredfordulóig, Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézet, Bp.
6. Majercsik Eszter: Életminőség és közérzet az élet alkonyán – Családorvosok Lapja 2008/7.