Spirituális körökben ma divatos a papnőzés, de sokan nem tudják, hogy ez valójában mit jelent. Mit jelent igazán. Mitől papnő egy nő.

Egy biztos: nem a beavatástól, és nem attól, hogy azt gondolja magáról.

Ez egy minőség. Egy életforma. Méghozzá a Természettel való eggyéválásban, egyesülésben megélt életforma. A Természet tiszteletében megnyilvánuló létezés, az Istennő megtapasztalása minden élőben.

Régóta tudjuk, hogy az emberiség első és egyetlen, hosszú ideig tisztelt istene nőnemű volt. A mítosz szerint magát a Föld bolygót is Gaia Istenasszony szülte. Európában sokáig egyáltalán nem voltak férfi istenek, a Természetben az Anyaistennőt tisztelték.


A papnő, aki felélesztette magában ezt a minőséget, ennek az Anyaistennőnek a leánya.

Vajon hányan érezzük át ezt valódi mélységében?

Tapasztalatom szerint kevesen élik ezt a természetkultuszt.
Az is igaz mítosz, hogy az Univerzumot az Isten és az Istennő teremtette, a női és a férfi minőségek szerelméből született. Ők ketten egyek a Természetben is, és a földi emberi életben is az ő szerelmükből, egyesülésükből születik az új élet.

Ez a Természet Rendje, és ez az erő tartja egyensúlyban az Univerzumot, és benne a mi Földünket, és a rajta uralkodó Természetet.

Ezt a Természetet erőszakolja nap, mint nap az ember tudatlanságában, és nemtörődöm közönyével.


Aki azonban a Természet Leánya, Fia, másként gondolkodik, másként látja a bennünket körülvevő Rendet.


Hányan érezzük át a Természetben járva, hogy minden egyes fűszálnak, fának, bokornak saját, élő Lelke van?

Hányan tiszteljük állattársainkat itt a létben, érezzük át azt a csodát, ami nap, mint nap körülvesz minket a Természetből, akár tavasz, akár nyár, akár ősz, vagy tél van?

Mindent minősítünk: utáljuk ha hideg van, ha esik az eső, ha fúj a szél, vagy túl meleg van, túl sok a bogár, porfelhő lep el, viharok dúlnak, túl magasra nő a „gaz” a kertben, irtjuk a fákat, mert szöszöl, mert levelet hullajt, mert „veszélyes”, és a többi…

A papnő mást lát mindebből… a Természet csodálatos erejét,

melyet az ember bárhogy is akar, nem tud befolyásolni. Az elemek táncát látja, az évszakok váltakozását, és mindehhez alkalmazkodik. A hidegben a hideghez, az esőben az esőhöz, a forróságban a forrósághoz, a szárazságban a szárazsághoz.

Tisztelettel, és áhítattal van a Természet Erői iránt, és egy idő után képes saját használatára fordítani ezeket az erőket, sőt akár befolyásolni is tudja…

Figyeljük a Holdfázisokat, az évkerék szerint élünk, ami nyolcszor hat hétre osztódik, kezdete november 1-je, Halottak Napja, a Banya időszaka. A visszavonulással kezdünk, és onnan áradunk ki lassanként, az elmúlásból támadunk fel, születünk újjá, vetjük el magjainkat, öntözzük vízzel, szüretelünk, aratunk, raktározunk, és felkészülünk az újabb befordulásra, elmúlásra.

Együtt létezünk a Természeti Erőkkel, nem állunk ellen, és nem szabályozzuk, együtt áramlunk vele. Nyáron nem akarunk telet, télen nem akarunk nyarat. Ez ilyen egyszerű. Alkalmazkodunk. És sokat ünnepelünk!


Minden napfordulót és nap-éj egyenlőséget például.

Aktuálisan most június 21-én délután 16 óra után a nyári napfordulót ünnepeljük.


Ez a Nyárközép ideje, Tűz Úrnő ideje, az elkövetkezendő hat hetet az Istennő tüzes minősége uralja.

Ezen a napon idénre az eddigi legmelegebbet jósolták a meteorológusok, perzselőn süt majd ránk a nap, igyekezzünk töltekezni ezzel az erővel, mert innentől bármennyire is meleg lesz, a nappalok egyre rövidülnek, és visszafordíthatatlanul haladunk a sötétség felé. A korábban elvetett magjaink immár szárba szökkentek, eljött az aratás ideje.



A tűz bennünk is ég, úgy, ahogy Európa-szerte fellobbannak a nyári napforduló éjszakáján a tüzek, a máglyák, és táncot járnak az emberek, magukba fogadva a hatalmas tűz erejét.

A leghosszabb ideig van e napon világos,

és a legrövidebb az éjszaka. Érdemes ilyenkor narancsszínű ruhát viselni, de minden tüzes szín jöhet. Ha nem tudunk kertünkben tüzet gyújtani, az is megteszi, ha az otthoni oltárunkon gyújtunk egy mécsest, keresünk egy jó kis tüzes zenét, amire eljárhatjuk saját táncunkat.

Izzadjunk, mozogjunk, éljük át teljes mértékben ezt az energiát, had lobbanjon fel bennünk is a tűz! Fókuszáljuk figyelmünket a köldökcsakránk és szakrális csakránk területére, engedjük, hogy a belső tűz szétáradjon testünkben!

Ez az Erő a mi fegyverünk, használhatjuk jóra, de használhatjuk pusztításra is… rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele. Nem csak mást, önmagunkat is elemészthet a tűz, ha nem engedjük kiáradni… Minden gyulladásos folyamat ennek az elfojtott tűznek köszönhető.

A napfordulós szertartásunkhoz

összegyűjthetjük az elégetni kívánt dolgokat, mindent, ami felesleges már, akár egy papírra is leírhatjuk, amitől meg akarunk szabadulni, és ezt is elégethetjük a tűzben. Lehet gyógynövényeket a tűzre vetni, miközben arra gondolunk, hogy az adott növény a gyógyítás célját szolgálja e szertartással.
A párok átugorhatják a tüzet, énekelve, táncolva. Egyfajta megszentelése ez a szerelmüknek, de a régi időkben, amikor még nem volt ilyen képmutató a világ, ezzel akár el is válhattak útjaik, szabadon.

Érdemes a már kialudt parázsból félretenni, mágikus erővel rendelkezik, segít fellobbantani mindenféle tüzeket a későbbiekben, de gyógyító ereje is van, bármilyen mágiához, szertartáshoz használható.

Ha nem szabadban, hanem otthon végezzük a napfordulós szertartásunkat, a szertartástűzből egy hosszabban égő gyertya kanócát is érdemes meggyújtani. Több napon keresztül, de legalább egy hétig minden este gyújtsuk meg ezt a gyertyát, és csak úgy bambuljunk, meditáljunk a gyertya fényébe. Engedjük, hogy jöjjenek kérdések, válaszok bennünk, figyeljünk az elménkben megjelenő képekre, testi érzéseinkre. Mindenre.

Más szempontból is rendkívül hasznosnak tartom ezt a gyakorlatot saját magunk megfigyelésére. Család-, és rendszerállításban szerzett eddigi tapasztalataim szerint túl sokan vannak, akik egyáltalán nincsenek közel saját érzésvilágukhoz, testükre nem figyelnek.

A „mit érzel” kérdésre gyakran csak vállukat rántják, válaszként a „jól vagyok” hangzik el legtöbbször. Ennek többnyire az az oka, hogy a napi lótás-futásban, amit végzünk évek, évtizedek óta, megállás nélkül, teljesen eltávolodtunk önmagunk megfigyelésétől. Nem adunk teret, időt magunknak, érzéseinket átélni, megérezni testünk üzeneteit. Elhangzik gyakran: nem tudom mit kéne éreznem…

Ez most nem is tanács, hanem kérés a részemről:

adjatok magatoknak legalább egy hétig esténként egy negyedórácskát a teljes, és tiszta önmegfigyelésre! A tűz segíteni fog ebben. Mint ahogy segít a víz, a szél, a föld is…


A papnő ide tér vissza, az ősi elemekhez, mert mindenből van bennünk is. Így egyesülünk a minket körülvevő világ energiáival és használjuk azt saját boldogulásunkra.


Aki nem végzett ilyetén szertartást, itt a kiváló alkalom, hogy elkezdje…
Nem baj, ha a gyertya tovább is ég, mint egy hét… legyen ez egy szertartás esténként. SZENTelj magadra időt, hogy csatlakozz a Természethez, az elemekhez, az Istennőhöz, aki ott van, és arra vár, hogy magadba engedd.
Minden kérdésedre így kapod meg az igaz válaszokat.

szerző: Vadász Mária Magdolna

(Papnő, Természeti Asszony, Földanya Lánya)

e-mail: mariamagdalena7535@gmail.com

Facebook: Csontasszony

honlap: www.fenyem.net