Veszélyes vonzalom

Írta: Almási Kriszta Holisztikus Mentor, Belső utazáskísérő, Hipnoterapeuta

Vigyázz a Sötét Hármassal, mert ők a megtévesztés és hazugság bajnokai.

Az online térben, pl. különböző facebook csoportokban, fórumokon egyre gyakrabban jön szembe velem olyan poszt, melynek szerzője – főként hölgyek – úgy nyilatkozik, hogy teljesen biztos abban, hogy ő bizony egy pszichopatába botlott, vagy tuti, hogy egy narcisztikussal él együtt, mert… és itt aztán jönnek az elképesztő történetek.

Megfelelő tudás nélkül azonban csak óvatosan a „diagnózissal”, hiszen nem minden önző ember narcisztikus, és nem minden hazudozó pszichopata.

A Dark Triad (Sötét Hármas) kifejezést két évtizede ismerjük, akkor vonult be a szakirodalomba a machiavellizmus, a narcizmus, és a szubklinikus pszichopátia összefoglaló neveként. A Triad képviselőire jellemző az interperszonális kapcsolatok során megnyilvánuló emocionális hidegség, felszínesség, és a morál teljes hiánya.

A kutatásokból kiderült, hogy a saját érdeken – akár mások megtévesztésén és/vagy manipulációján, hazugságon – alapuló viselkedés nem patológiai esetként, sokkal inkább jellemzően a férfiak által alkalmazott adaptív viselkedésmódként figyelhető meg. [1]

A rövid távú, minimális befektetéssel is nagy nyereséget ígérő viselkedésmód az emberiség történelme során mindig jelen volt, mégis viszonylag ritka jelenség a társadalom tagjai között, bár sokan hiszik, egy-egy párkapcsolati csalódás után, hogy a sötét hármas egyikével volt dolguk.

A machiavellizmus fogalma Niccolo Machiavelli Fejedelem című műve alapján született.

A politikai tanulmányban a szerző a hatalom megszerzése, megtartása, hatékony kihasználása, és az uralkodók néphez való viszonyának elemzését végezte el, bemutatva azt a hideg, racionális rendszert, amelyben az uralkodó gyakorlatilag bármilyen etikai, vagy morális szabályt áthághat érdekei érvényesítése érdekében.

A mű megjelenését követően azokat az embereket illették a machiavellista jelzővel, akik a hatalom érdekében mindenen és mindenkin átgázolva, semmitől vissza nem rettenve érték el céljaikat.

A modern pszichológiában azokat a személyeket nevezik machiavellistának, akik saját céljaik, önző érdekeik elérése érdekében, verbális vagy akár fizikai erőszakot is alkalmazva, mások teljesítményét, tehetségét felhasználva, az emberek manipulálásán keresztül – a cél szentesíti az eszközt elv mentén – jutnak előre. [2]

A pszichopaták is a társadalom ragadozói, ők a báránybőrbe bújt farkasok.

A pszichopaták a machiavellistákhoz hasonlóan kellemes, behízelgő modorukkal tévesztik meg embertársaikat.

A társadalmi és etikai normák számukra ismeretlenek, önző módon szerzik meg azt, ami jog szerint mást illetne, mit sem törődve a maguk után hagyott problémákkal, tragédiákkal.

Veszélyes vonzalom!

A pszichopata elsőre kedves, vonzó személyiségét mutatja, de vigyázz (!), mert minden kapcsolatát a hamisság, a felszínesség, az érzelmek sekélyessége jellemzi. A manipuláció és a megtévesztés mestere eleinte elragadó, hiszen hevesen udvarol, bókol, ajándékokkal lep meg és úgy csavar az ujja köré, hogy észre sem veszed. [3]

Majd azon kapod magad, hogy burkoltan parancsolgat, egyre többet drámázik, játszmázik, érzelmileg lebegtet, és csak kritizál, és kritizál, mígnem eltűnik az önbizalmad és értéktelennek érezed magad, mert ő egy igazi egoista, akinek te egyáltalán nem számítasz. Így gázol keresztül életeken és hagy maga után széttört reményeket, kiürített bankszámlákat, a legkisebb lelkiismeret-furdalás és a bűntudat nélkül.

A csalók, szélhámosok, hazárdőrök kisebb problémát jelentenek, mert „csak” gazdasági érdekeik megvalósítása érdekében manipulálnak, ám az agresszív, az emberi életet is semmibe vevő bűnözők, sorozatgyilkosok már komoly problémát okoznak a társadalomnak.

A pszichopaták köztünk élnek, ne tévesszen meg a sármjuk! Bár nincsenek sokan, menekülj, ha összehoz eggyel a sors.

Ha feltételezzük az igazságszolgáltatás hatékonyságát, azt is feltételezhetjük, hogy a pszichopaták jelentős hányada börtönlakó. Sajnálatos módon ez a feltételezésünk téves, mert behízelgő modoruk, kaméleonszerű alkalmazkodóképességük és meggyőző erejük felhasználásával, környezetüket teljesen megtévesztve, lényegesen kedvezőbb színben tüntetik fel magukat a valóságnál, így a becsapott emberek nem az igazságszolgáltatáshoz fordulnak, inkább önmagukat hibáztatják azért, mert hagyták magukat kihasználni.

A klinikai narcizmusnak is sajátossága az önös érdekek prioritása, a mások elvárásainak, és az értékek tiszteletének semmibe vétele.

A szakemberek az önbecsülésnek két formáját különítették el.

A kritikákat akceptálni képes, meghitt kapcsolatok építését szem előtt tartó, derűs, önmagát külső megerősítés hiányában is szeretetre méltónak tartó egészséges narcizmust, valamint a kritikára dühvel, agresszivitással reagáló, a saját hibákkal és hiányosságokkal szembenézni képtelen, de privilégiumokra jogot formáló, magát felsőbbrendűnek érző, önző, csekély empátiát mutató narcizmust.

A büszkeség, amelyet a Biblia még a főbűnök közé sorolt, a modern társadalomban rehabilitálódott, persze kizárólag úgy, ha az egészséges narcizmus keretein belül teljesedik ki, ugyanakkor a patológiás narcizmus, amely a gőg és arrogancia által jellemezhető büszkeség, a hübrisz, nem elfogadható a társadalom számára.

Kutatások szerint, az 1950-es évektől kezdve folyamatosan növekvő tendenciát jelez a patológiás narcizmus előfordulása, melynek hátterében egyre gyakrabban figyelhető meg az elfojtott szexualitásból és a kielégítetlen vágyakból fakadó, a társadalmi normákat és értékeket figyelmen kívül hagyó önző viselkedés.

A társadalmi jólét magasabb színvonala és az anyagi javak jelentőségének növekedése lehet a felelős azért, hogy egyre többen vannak, akik nem képesek azonosulni az általánosan elfogadott normákkal, ezért azokat áthágva igyekeznek érvényesülni, jellemzően mások kárára. [4]

A narcisztikus személyekre is jellemző a jó verbális kommunikáció, amelynek célja ugyanaz, mint a tirad másik két „tagjának”, a saját fontosságuk hangsúlyozása és az emberek manipulálása, megtévesztése az énközpontú, gyakran patológiás célok megvalósítása. [4]

A vizsgálatok egyértelműen megállapítják, hogy a Sötét Hármas mindegyikére jellemző az egoizmus, a bűntudat és az empátia hiánya, a verbális megtévesztés, a manipulatív tevékenység, az önös érdekek érvényesítése, a kizsákmányolás, a normák figyelmen kívül hagyása, az értékrend torzulása, az agresszivitás és a maguk alkotta szabályok sérthetetlensége.

A meggyőzés, és a manipuláció gyakorlatilag egy tőről fakad,

a kommunikátor arra törekszik, hogy a sajátjához közeli álláspontot alakítson ki a befogadóban, esetleg megváltoztassa annak véleményét.

A manipuláció esetén azonban felfedezhetők olyan elemek, amelyek túlmutatnak a meggyőzés céljain, mivel alapvetően ravasz, tisztességtelen, csalárd eszközöket használ fel a másik meggyőzése, véleményének alakítása érdekében. [5]

A machiavellizmus jegyeit hordozó személyiségek, és a pszichopaták úgy tudnak hazudni, hogy sokszor még a szakavatott elemzőket is képesek átverni.

A verbális megtévesztés, a hazugság kiszűrése rendkívül nehéz feladat, bár egyes esetekben megfigyelhető, hogy a megtévesztő kijelentések során a hangmagasság megváltozik, vagy a hazug ember hosszabb szünetet tart. A hazugság vizsgálatára, felismerésére számtalan lehetőséget ismer a pszichofiziológia, de a machiavellizmus jegyeit hordozó személyiségek, és a pszichopaták esetében szinte lehetetlen azonosítani a hazug, vagy megtévesztő szándékú verbális kommunikációt, még a szakemberek számára is. [6]

Amikor machiavellista, vagy pszichopata egyénnel beszélsz, soha nem lehetsz biztos a valós céljaiban, mert tudatosan használnak olyan verbális kommunikációt, amelyek kárt okozhatnak, miközben saját érdekeiket érvényesítik.

Felhasznált irodalom
1. Paál Tünde: A Sötét Hármas. In: Gyuris Petra- Meskó Norbert- Tisljár Roland: Az evolúció árnyoldala: a lelki betegségek és az alternatív szexualitás darwini elemzése. Akadémiai Kiadó. Bp. 2014. pp. 136-161.
2. Talmácsi György – Orosz Gábor – Birkás Béla – Bereczkei Tamás: A Dahling-féle machiavellizmus skála validálása. Alkalmazott pszichológia. 2012/3. pp. 63-82.
3. Hare, Robert D.: Kímélet nélkül. Háttér Kiadó. Bp. 2004. pp. 4-53.
4. Kelemen Gábor: A narcizmus leltárai. LAM. 2010/20. pp. 872-876.
5. Jagodics Balázs-Németh Dezső: A stratégiai beszélő elmélete – az indirekt beszédaktusok használatának pszichológiai háttere. Magyar Pszichológiai Szemle. 2012/4. pp. 757-776.
6. Nábrády Mária: Hazugság a mindennapokban. Alkalmazott pszichológia. 2009/1-2. pp. 27-54.