Írta: Medek Tamás spirituális író
Nagyon sok teszik fel maguknak vagy másoknak a kérdést, hogy vajon mi az ő sorsuk? Mi az ő feladatuk? Hogy vajon tényleg a megfelelő útjukon járnak-e? Bár ahány ember, annyi féle sors, mégis vannak általános elvek, melyek mindenkire igazak.
Sok helyütt említettem már, itt is megjegyezném:
a lélek a leszületése előtt szellemi segítőivel, teljes tudatosságában tervezi meg leendő életét,
annak főbb körülményeit, főbb életeseményeit és szereplőit, az elmúlt élete következményeképp. Teljesen tisztában van azzal, hogy az előző életében elkövetett tettei miatt mit és hogyan kell megélnie, megtapasztalnia.
Tudja, hogy nem tehet mást, hiszen a karmát, a saját maga által keltett energiákat csak így tudja kiegyenlíteni, s csak így képes fejődni, tovább lépni a szellemvilág különböző szintjein, amely fejlődni vágyás épp úgy alapvető ösztöne, mint egy kisgyermeknek, aki éppen járni tanul.
Ha százszor is elesik, százegyedszerre is meg fogja próbálni,
amíg tökéletesen el nem sajátítja azt. Mivel tudja a lélek, hogy leszületése után ideiglenesen elfelejt mindent, szellemi segítőit, felsőbb szellemi erőket kér meg arra, hogy kísérjék életét figyelemmel és segítsék őt abban, hogy minden úgy alakuljon, ahogy annak alakulni kell. Így általánosságban elmondható, hogy minden meg fog történni velünk, aminek meg kell, de semmi olyan nem fog, aminek nem kell.
Így bármilyen hihetetlen, nincs olyan ember a Földön, aki ne a saját sorsát követné. Hiszen nem is tehetne mást.
Meg kell különböztessünk sorsutat és sorsfeladatot.
A sorsút, amiről az előzőekben írtam. Az, ami (legalábbis a főbb, lényegesebb körülményeket illetően) történik velünk.
Amin nem tudunk változtatni – minden szándékunk ellenére sem, vagy csak úgy tudnánk, hogy azzal másoknak vagy magunknak ártanánk.
Idevágó mondás: „A sors az, ami minden terved dacára történik veled.”
A sorsfeladat pedig az, amit a legszívesebben csinálsz vagy csinálnál, amiben úgy érzed, a legnagyobb örömödet leled.
Amihez képességed van. Ilyen minden embernek van, még akkor is, ha annak jelenleg úgy érzi, nincs tudatában. Vannak ugyanis emberek, akik azt gondolják, neki nincs ilyen. Ők úgy érzik, semmiben sem jók, semmiben sem találnak örömöt, pedig csak jobban magukba, jobban körül kellene nézniük.
Nincs olyan, hogy valaki semmiben sem találná az életben azt, ami boldoggá tenné. Hogy nincs olyan, amiről gyerekkorában (vagy éppen most) álmodozik, hogy szívesen csinálna. E képességet egyébként a lélek mindig okkal hozza, okkal választja feladataként, valójában arra, hogy általa örömet okozzon és segítsen másoknak és saját magának egyaránt.
Fontos megjegyezni, hogy az, hogy jó úton járunk-e vagy sem, relatív kérdés. A ‘jó’ több féle értelmet nyer, attól függően, hogy milyen tudatossággal nézzük azt. Egyáltalán nem biztos, hogy amit a lelkünk ‘jónak’, tehát megfelelőnek tart, mint út, azt mi, a mostani személyiségünkkel, mostani tudatosságunkkal is annak tartunk.
Tehát egyértelműen előfordulhat, hogy akár egy sok szenvedéssel járó élet is a lélek szempontjából „jó”, hiszen ez kell a fejlődéséhez, a továbblépéséhez, s ahhoz, hogy bölcsebb legyen. Nekünk pedig épp elég elfogadni – ugyanezt.
Alapvetően elmondhatók a következők
Az életünkben, amin tudunk változtatni (anélkül, hogy ártanánk valakinek), hogy nekünk, vagy másoknak, jobb legyen, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt ennek érdekében. Amin viszont minden igyekeztünk ellenére sem tudunk változtatni, azt el kell fogadjuk, hiszen az a sorsunk, az utunk, bármi is legyen az.
Azt megértenünk kell, mint a lelkünk, a felsőbb énünk, nyomós okkal, teljes tudatosságában hozott döntését, s el kell fogadjuk.
Ha nem ezt tesszük, ha meg nem értéssel és el nem fogadással harcolunk ellene, úgy hogy közben magunkat is és másokat is megsértünk, az adott élethelyzet nem enged el bennünket.
Következő életünkben újra szembe jön velünk, hiszen a léleknek azt újra vállalnia kell.
Ha viszont szeretettel és alázattal elfogadjuk, úgy hogy közben lehetőleg másokat sem bántunk meg, s megértéssel viseljük az élethelyzetünket, akkor sikeresen vettük a leckét, s a testünk halála után egy érettebb, bölcsebb lélekként térünk vissza a szellemvilágba.
Tehát amiért leszülettünk, az az, hogy végigjárjuk, végigéljük a lelkünk által választani kívánt, választani kénytelen sorsutat.
Hogy megtaláljuk a sorsfeladatunkat – ami örömet okoz, amit a legszívesebben csinálunk, s ami által valamiféle pluszt tudunk adni másoknak is – ám ennek természetesen, nem kell feltétlen nagy dolognak lennie.
De mindeközben igyekezni – a lehetőségekhez és körülményekhez képest – a legboldogabbnak, legoptimistábbnak lenni, megértéssel elfogadni azt, amin nem tudunk változtatni, s azt tenni másokkal (és magunkkal is), amit szeretnénk, hogy mások tegyenek velünk.
Ha valaki ezt az utat követi – bármi és bármilyen is legyen az – biztos lehet benne, hogy teljes mértékben azt az utat járja, amit járnia kell.
Medek Tamás
spirituális író, segítő
