24-én Szűz Teliholdunk lesz

Bolygók

Írta: Felkai Tímea karmaasztrológus

24-én Szűz Teliholdunk lesz, ahol a Hold a Szűzben hátráló Transzplútóval áll együtt. Bármit meg tudunk oldani.


A Halakban járó Nap a Merkúrral és a Szaturnusszal áll együtt: ideje valamit elengedni… hogy cserébe csakis a szeretet maradjon.


A Telihold fényében a Vízöntőben haladó Plútó a Vénusz és a Mars párosával majd a Bikában járó Jupiterrel és a Szaturnusszal is fényszögkapcsolatokat létesít. Azt üzenik: ideje a szerelemnek, ideje a szeretet magas szintű rezgésére figyelni.



A Nő és a Férfi együtt egy másik párkapcsolati rezgést képvisel, amelynek átalakulását Plútó felügyeli.

A következő napok főszereplője ez a Telihold lesz,

mert csodás gyógyító erőt jelez. A Halakban lévő Nap a Szűz változó földjegyében járó Holddal alkot oppozíciót. A Halak-Szűz tengelyt gyógyító tengelynek is hívjuk, mert az áldozatokat meghozva életünket egy tudatosabb, egészségesebb és boldogabb energiába emelhetjük.

A Szűz változó földjegyében járó Hold együttáll a retrográd Transzplútóval: a lelkünkből fakadó teremtéseket meg tudjuk valósítani. Nem leszünk egyedül, mert szintén ebben a jegyben hátrál Junó, a társ: megtalálhatjuk azt a társunkat, akivel lelkileg harmóniában vagyunk.

A párkapcsolati döntéseinkben is bölcsek vagyunk,

mert az önismeret útját járva el tudjuk fogadni életünk beavató tapasztalatait. Erről a Fekete Hold Lilith mesél, a Paradicsomból kiűzött, de bölcsen visszatért istennői részünk, aki együttáll Junóval.



Először önmagunkat kell megismerni és megszeretni, akkor tud bejönni az életünkbe egy kapcsolat, aki pont úgy fogad el, amilyenek vagyunk.



Ami a Szűz jegyében van, az Chiron-hoz tartozik, a sebzett gyógyítóhoz.

A Kos tüzes, kardinális jegyében a Sorstengelyekkel kapcsolódik: a Mérleg leszálló az emberi kapcsolatok dimenzióját nyitja meg, a Kos felszálló Holdcsomópont a bátor kezdeteket jelzi.

Chiron felügyeli, hogy ezek a kapcsolatok már gyógyultak legyenek, hisz túl vagyunk a nehéz, beavató időszakon… Ideje bátran kezünkbe venni a sorsunk irányítását a párkapcsolatunk területén is.

A Halak vizes, változó jegyében haladó Nap a Merkúrral áll együtt: szintén az önismeret tudatosságáról szól.

A Szaturnusz bölcsességével időzít: nyíljunk meg bátran a szeretetre.



A Szaturnusz és a Neptunusz együtt vannak ebben a jegyben, ráadásul a Neptunusz otthon van. Ideje a szeretettel létrehozott álmainkat megteremteni.

Felkai Tímea –  karmaasztrológus


telefonszám: 06-30/483-1594
email cím: felkaitimea@gmail.com
skype: felkaitimea

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Lélekteher – mentesítés

Lélekteher – mentesítés

A nézőpontváltás időszakát támogatja a jelenlegi "égi energia". A Vízöntő energiaminősége erősen jelen van az égen, a Plútó az Ikrekben járó Uránusszal képez fényszöget, ami a érzelmeinkre is hatással lehet, adott az idő mélyebben átgondolni a jelenlegi...

A Rák Hold időhurkokat nyit meg

A Rák Hold időhurkokat nyit meg

A Rák Hold energiája most mélyen belemarkol az érzelmekbe, és olyan rétegeket mozgat meg bennünk, amikről azt hittük, már rég lecsendesedtek. Lehet, hogy egy régi történet még mindig fáj, pedig már nem friss az élmény. Ilyenkor sokkal könnyebben megsértődhetünk, akár...

Jupiter-Vénusz ajándéka

Jupiter-Vénusz ajándéka

A Hold együttáll Neptunusszal a Kosban és egy csodálatos újjászületést hordoz magában ez az energia, ahogyan a Plútóval és az Uránusszal kapcsolódik, miközben a Jupiter-Vénusz tölti fel éltető fényével. A lélek önmagában véve egy semleges energia. Ami itt a földi...

JÚNIUS – A FÉNY ALAKOT ÖLT

JÚNIUS – A FÉNY ALAKOT ÖLT

Júniusi efemerida 1-jén – a Merkúr belép a Rák vizes, kardinális jegyébe Ilyenkor a figyelem befelé fordul. A beszélgetésekben a biztonság, a gyökerek, a családi minták, a múlt emlékei kerülnek előtérbe.• Rák Merkúr energiája — érzelmi kommunikáció, intuitív döntések,...

<a href="https://csillagido.hu/author/timeafelkai/" target="_self">Felkai Tímea</a>

Felkai Tímea

Szerző

18 évvel ezelőtt szerettem bele a karmaasztrológiába. ☺ Olyan szenvedéllyel tanultam, kutattam, hogy egyre inkább mindennapjaim részévé vált. Hihetetlen önismereti út, mely sosem ér véget. Karmaasztrológus lettem, Griga Zsuzsanna szárnyai alatt. Mindig hálával gondolok arra a tudásra, melyet a legnagyobb szeretettel adott át nekünk. Ez a módszer, mellyel a születési horoszkópokat elemzem, egyfajta gyógyító asztrológia. Azt mesélem el, hogyan lehetünk boldogok azokkal a lehetőségeinkkel, melyekkel erre az életre születtünk. Asztrológiai hivatásomat pedagógiai tudásommal és tapasztalatommal ötvözöm: nagy szeretettel készítek gyermek horoszkópokat is. telefonszám: 06-30/483-1594 email cím: felkaitimea@gmail.com skype: felkaitimea

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő