Jupiter, vagy csak Merkúr

Bolygók

„Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.” Máté 17.


Több mint 40 éve olvastam először ezt a jézusi mondatot, s talán mára megértettem. A megértéshez feltétlenül kellett az asztrológia szimbólumnyelve.


A címben az, hogy csak Merkúr, nem minősítés, hanem arra hívom fel a figyelmet, hogy a gondolat, az ismeret, sőt még a tudás sem egyenlő a hittel.

A hit az, amikor valami a hitrendszerem részévé válik, és megkérdőjelezhetetlenül ott van. Nem befolyásolják az életem eseményei, az örömteli, vagy fájdalmas történések. S ha valóban rendíthetetlenül ott van, az életem folyásától függetlenül, akkor mondhatjuk, hogy

ez a hit, a Jupiter szintje.

Nézzük meg ezt Erna (Budapest, 1971. március 23. 18:42:40 ) horoszkópján keresztül (és most csak ezt, mert még nagyon sok mindenről lehetni írni a horoszkópja kapcsán).



Ernának van egy ekcémája a szeme alatt, amely mindig hétvégére „robban” be. Amikor elemeztük ezt a betegséget, s kerestük, hogy miért a „hétvége” a „sín”, amely aktiválja ezt a betegséget, akkor elmondta, hogy az édesapja halála hétvégére esett. A körülmények tisztázása után már kiolvasható a betegség a horoszkópból:


A Mars-Vénusz-Szaturnusz fényszögkapcsolata mutatja a betegséget,

amely a Mars-Vénusz-Uránusz szimbólumait hozza be az életébe betegségként. Ilyenkor a megoldás a szimbolikusan azonos élethelyzet megélése, amely lehet például a „különlegesen élem meg az akaratom és a biztonságom”.

Azt, hogy ezt az élethelyzetváltást milyen módon tudja megvalósítani, csak ő tudja megtalálni, de a témánk szempontjából még fontosabb, hogy először megértse a helyzetet a Merkúr segítségével, majd szintén a Merkúr közvetítésével az információt eljuttassa a Jupiter, a hitrendszere szintjéig.

Ezt erősíti az is, hogy a horoszkópja szerint IV-es házas betegségről van szó, amelynek a megoldása (a betegségház 6. háza) a 9-es házban, vagyis a hitrendszerében van.


Összegezve, amennyiben nem csak tudja, hanem a hitrendszerévé válik, hogy „attól hogy apám meghalt, még biztonságban (Vénusz) vagyok, mert a biztonságom nem tárgyakon és embereken, hanem a hitemen múlik”, akkor másnapra meggyógyul.


Az asztrológia segítségével mindig az élethelyzetváltásra próbálom rábeszélni az embereket, mert azt tapasztalom, hogy minden élethelyzetváltás alakít a hitrendszeren. Ha egy „csettintésre” meg tudnánk változtatni a hitrendszerünket, akkor nem lenne szükségünk az asztrológiára.

Lucza Vilmos asztrológus cikke

honlap: https://www.csillagerted.hu/index.php

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Lélekteher – mentesítés

Lélekteher – mentesítés

A nézőpontváltás időszakát támogatja a jelenlegi "égi energia". A Vízöntő energiaminősége erősen jelen van az égen, a Plútó az Ikrekben járó Uránusszal képez fényszöget, ami a érzelmeinkre is hatással lehet, adott az idő mélyebben átgondolni a jelenlegi...

A Rák Hold időhurkokat nyit meg

A Rák Hold időhurkokat nyit meg

A Rák Hold energiája most mélyen belemarkol az érzelmekbe, és olyan rétegeket mozgat meg bennünk, amikről azt hittük, már rég lecsendesedtek. Lehet, hogy egy régi történet még mindig fáj, pedig már nem friss az élmény. Ilyenkor sokkal könnyebben megsértődhetünk, akár...

Jupiter-Vénusz ajándéka

Jupiter-Vénusz ajándéka

A Hold együttáll Neptunusszal a Kosban és egy csodálatos újjászületést hordoz magában ez az energia, ahogyan a Plútóval és az Uránusszal kapcsolódik, miközben a Jupiter-Vénusz tölti fel éltető fényével. A lélek önmagában véve egy semleges energia. Ami itt a földi...

JÚNIUS – A FÉNY ALAKOT ÖLT

JÚNIUS – A FÉNY ALAKOT ÖLT

Júniusi efemerida 1-jén – a Merkúr belép a Rák vizes, kardinális jegyébe Ilyenkor a figyelem befelé fordul. A beszélgetésekben a biztonság, a gyökerek, a családi minták, a múlt emlékei kerülnek előtérbe.• Rák Merkúr energiája — érzelmi kommunikáció, intuitív döntések,...

<a href="https://csillagido.hu/author/faragone-ica/" target="_self">Faragó Ilona</a>

Faragó Ilona

Szerző

Faragóné Hajdok Ilona tanár, asztrológus vagyok. A 90-es évek elejétől foglakoztat az ezoteria.Pedagógusként - hosszú évtizedekig - kommunikációt és pszichológiát tanítottam érettségi utáni szakképzésben. A Felsőfokon.hu szakmai blogmagazin főszerkesztője voltam 10 évig.Karma - asztrológiai és numerológiai tanulmányaim után a Schőner – módszert sajátítottam el. A Csillagidő Magazin létrehozója, főszerkesztője vagyok. A magazin célja egy olyan lelkes kis csapat, közösség létrehozása, akik írásaikkal bemutatják az asztrológia különböző árnyalatait. Segítve ezzel azt, hogy közelebb kerüljön az asztrológia minden kedves érdeklődőhöz: életüket jobbá tegye ,segítse őket sorsuk alakításában vagy egyszerűen csak abban, hogy jobban elfogadják saját magukat. Bővebb információt kérj az info@csillagido.hu -n vagy a +36 30 323 2659 számon.Megtalálsz még a https://www.facebook.com/csillagido.hu- n és Skype- on a faragone.hajdok.ilona1 címen is.

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő