Írta: Vadász Mária Magdolna asztrológus

Nehéz úgy írni a NŐ-ségről, hogy mindenki számára befogadható legyen. Bár manapság rendkívüli divatját éljük a gendernek, mégis, ha akár burkoltan, de megkérdőjeleződik az ember nőiessége (és férfiassága), az rendkívül mély sebet üt.

Nehéz tehát objektíven beszélni, írni a nőiességről, mert ahányan vagyunk, annyiféleképpen képzeljük el. Sokáig tiltakoztam ez ellen, mert én szeretem a kereteket, éppen úgy, mint a határtalanságot, a végtelenséget is, ami világunkban jellemző.

Ám az idők folyamán a saját hivatásomban megtanultam, hogy el kell engedem a nőiesség definíciójához való ragaszkodásomat. Nyilván én a saját értelmezésemhez tartom magam, de ez az én szuverenitásom, amit sosem tehetek másra.

Egyszerűen ez a mai világ, ebben a pillanatban nem engedi meg a pontos, vagy kevésbé pontos definiálást sem e témában, akkora a katyvasz.

Gyakorta említem a mindenkori világhatalom működését, amellyel befolyásolja az emberek pszichéjét, eldöntve az uralkodó trendet minden téren. Azt is sokszor elmondom, hogy az emberek úgy döntik fejüket ebbe az igába, hogy észre sem veszik.

Mások, a fejünk felett döntik el, hogy mi a követendő, és aki hagyományos értékeket akar az életében – jelentsen ez bármit is… –, azt maradinak könyvelik el, haladásellenesnek, ami riasztó, hiszen kirekesztéssel jár. A boldog kirekesztettséget pedig vajmi kevesen szeretjük, pedig a tömeg szélén mindig több a levegő, és szélesebb perspektívát vagyunk képesek átlátni.

A tömegember a tömeget érzi biztonságosnak, ezért aztán követi a trendeket, úgy külsőben, mint belsőben, gondolkodásban. Ettől érzi magát modernnek, jobb esetben lenézi a kívülállókat, rosszabb esetben támadja is.

Nőiesség témában az urbánus, középkorú nők nagyrészénél észlelhető leginkább, illetve a középkort meghaladó idősebb korosztálynál, hogy nincsenek rendben. Akik nem akarnak, nem tudják elfogadni saját életkorukat, az öregedést, egyáltalán nincs már minta előttük, hogyan legyenek Igazi Bölcs Asszonyok, ez az archetípus mára jelentéktelenné vált.

Attól gondolják magukat fiatalosnak, ha tegezőviszonyban vannak a szolgáltatócégek alkalmazottaival (azaz mindenkivel is), ha valaki magázza őket, kikérik maguknak.

Majd, ha mindehhez szemtelenség, tiszteletlenség is járul, meg vannak lepődve, és azt is kikérik maguknak.

Pedig a tegeződés egyfajta bizalmi viszonyt feltételez, amelyben sokkal többet megengednek maguknak az emberek, mint a korrekt és tisztes távolságtartással járó magázódással.

Szóval a nőségről kellene ma írnom, és napok óta gondolkodom hogyan tegyem.

Éppen a kerettelenség, határtalanság szabja meg az én kereteimet, hogy e témában könnyedén tudjak megnyilvánulni.

Ahhoz képest ugyanis, amilyen 100-150 évvel, vagy még korábban a nők helyzete volt itthon, és a világ más részein is, ma még inkább kevésbé találni elégedett nőt. Szándékosan nem a boldogságot említem, mert ez a fogalom még mindig a rózsaszín lányregények szintjén van az emberek fejében.

Az elégedettség viszont talán érthetőbb: elégedett vagyok a körülményeimmel, lakásommal, munkámmal, párommal, vagy pártalanságommal, a hivatásommal, munkahelyemmel, testemmel, korommal, stb.

Valami úgyis hibádzik, sőt több is. És mindeközben egy kicsit sem vesszük figyelembe, hogy általánosságban összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben vannak ma a nők, mint évtizedekkel, évszázadokkal korában. De semmi nem jó, semmi nem elég, csak a tökéletessel egyeznénk ki, miközben mi magunk a legkevésbé sem vagyunk azok, emberként sem, és nőként sem. De legalább egyre távolodunk tőle.

Hivatásomban a zárt állítást preferálom, és egyénileg, azaz nem tartok csoportos állításokat.

A vendégem sosem tudja, hogy a számok, vagy betűk, amelyeket a földre helyez, majd egyenként rááll, mit takarnak.

Csak érezni, befelé figyelni lehet nálam, és kimondani az Igazat. Nincs gondolkodás, nincs agyalás, csak a lélek és a tudatalatti munkálhat. Mert ott az Igazság. Az elmét teljesen kizárom a szeánszból, mert az elme nagy úr, és nagy játékos, úgy packázik az emberrel, ahogy úri kedve tartja.

Az én energiáim, amelyekkel dolgozom: az érzés, az érzelmek,

a belső képek, az imagináció, a testi érzések, hangulatok – ezekből áll össze számomra egy ember.

És ekkor jelenik meg az Igazság, nem az átgondolt, megszerkesztett szavakból, és mondatokból, amiket az elme gyárt.

A vendégeimnél első alkalommal – de persze próbaszerűen a többi alkalommal is egyszer-egyszer – bekerül a női és a férfi energia is. Csak így egyszerűen.

Kétségbeejtő látni, ahogy a nők nagy része tudatalatt hogyan hárítja a női energiát. Rá sem akar lépni. Viszolyog tőle. Lenézi, gyengének látja, kirekesztendőnek. Ki akarja dobni a térből. Fél tőle. Ha mégis „rákényszerítem”, rosszul érzi magát, és igyekszik gyorsan túllépni rajta.

Azaz sokan képtelenek azonosulni saját nemükkel.

Mikor utólag erről beszámolok, ez általában keményen üt.

Ahogy írtam az elején: bármennyire is próbálja a hatalom ránk erőltetni a mindenki egyforma szemléletet, hogy elveszítsük maradék identitástudatunkat is, a psziché nem változik egyik napról a másikra.

A genetikai kódokat, a fizikai testet, a lelki és pszichés működést, a kétfélének Teremtett Nemeket egy-egy ideológiával nem lehet parancsszóra megváltoztatni. Más a női lélek, más a férfilélek. Más a fizikumunk, és más a testünk működése. Más a gondolkodásunk, mások az érzelmi viszonyulásaink. (Ezért is nehéz a két nemnek összeillesztődni hosszútávon.)

Az évezredek borzalmai, ami a patriarchális társadalmi berendezkedésnek köszönhetően a világ túlnyomó részén érte a nőket, leülepedtek a tudattalanban.

Ezt hordozzuk mindannyian. Ősanyáink szenvedése minden nőben ott van.

A világ változott valamelyest, bizonyos részein a nők élete könnyebbé vált, bizonyos részeken még mindig tragikus a helyzet. Ez egy országon belül is így működhet. Igen, még itthon is…

Ám ne feledjük mennyi könnyebbségünk van a dédanyáinkhoz képest: tanulhatunk, ha akarunk, munkahelyünk van, autót vezetünk, van mosógépünk, mosogatógépünk, nincs kötelezően előírt borzasztóan kényelmetlen és a női testet megnyomorító ruházat, hajviselet, nincsenek viselkedési elvárások, sportolhatunk, közlekedhetünk egyedül, állandó védelmező kíséret nélkül.

Házasodhatunk, akivel akarunk, elválhatunk, ha úgy döntünk. Vállalhatunk egyedül gyereket, ezért nem leszünk pellengérre állítva. A nők választhatnak korábban csak férfiak által végzett hivatást, művészek, tanítók, katonák, tűzoltók, rendőrök, bankárok, üzletasszonyok lehetnek, csinálhatnak annyi pénzt, amennyit akarnak.

Lehetnek szinglik, de szülhetik rakásra a gyerekeket, ha úgy akarják. És védekezhetnek, ha nem akarnak gyereket. Viselhetnek nadrágot (sőt mára már inkább csak azt viselnek), levágathatják a hajukat, sminkelhetnek ahogy akarnak, vagy hagyhatják magukat teljesen naturan. Használhatják a plasztikai sebészetet női jellegeik megerősítésére (ha már másként nem megy), vagy eltüntetésére…
Nyilván tisztában vagyok vele, hogy a világ bizonyos részein még most is bőven középkori állapotok uralkodnak, de én most az átlag nyugati civilizációként emlegetett területeken élőkről beszélek.

A nők mégsem elégedettek, ma a 21. században sem.

Semmi sem jó.

Nem volt jó a szoros fűző a szó átvitt és szó szerinti értelmében, de nem jó a korlátok nélküliség sem, hiszen nincs mihez igazodni.

• Nem jó házasságban élni, nem jó egyedül élni.
• Nem jó, ha a férj uralkodik, nem jó, ha a nőnek kell uralni a családot.
• Irigykednek a nőies nőkre, sőt megszólják őket, miközben mindent megtesznek, hogy női jellegeiket eltüntessék, mondván szerintük nem attól nő a nő, bár, általában ők azok, akiknek semmilyen meghatározásuk nincsen milyen is a Nő, mint olyan.
• Nem jó, hogy saját lakása van, autója, munkája, élete, de nincs párja.
• Nem jó, hogy van párja, mert azzal csak a gond van.
• Nem jó, hogy gyerekei vannak, mert kétségbeesik, hogy milyen világra szülte őket, és nem képes kordában tartani őket, ha meg akar felelni a ma divatos nevelési (neveletlenségi) elvárásoknak.
• Nem jó, ha nem születik gyereke, mert a nőt az teszi nővé (még mindig sokak szerint), ha anyává válik.
• Nem jó, ha család mellett rákényszerül a munkára, de nem akar otthon se maradni, hogy családanya legyen, mert akkor nem tud „kiteljesedni”.
• Családot akar, de önmegvalósítani is, és természetesen mindezt egyszerre.

Nem jó nekünk semmi.

A tortából mindig hiányzik egy szelet, és nekünk mindig az kell, a hiányzó, mindig arra fókuszálunk.

Asztrológusként látom merre kéne állni arccal, de a legtöbben nem arra vannak, hanem valami olyasmi után sóvárognak, ami számukra nem pálya ebben az életükben.

A nők sóvárogtak a férfiuralom alóli felszabadulásra, most itt van tessék – ez se jó.

Vendégeim elenyésző százaléka dolgozik őszintén önmagával. És itt nagy hangsúlyt tennék az őszinteségre. Az őszinteség fájdalmas ugyanis. Szembesülni azzal, hogy még mindig ugyanaz a lefojtott düh munkál bennem, és örök elégedetlenség, amit ősanyáimtól hoztam, hogy bármi is van az életemben, én csak a hiányra fókuszálok, hogy ha nőies vagyok az a bajom, ha nem vagyok elég nőies ideológiákat gyártok, hogy szerintem szükségtelen a nőnek nőiesen viselkedni, nőiesen kinézni, sőt…de a férfi az legyen talpig férfi.

Hogy leuralom a férfit, mert zsigerileg hozom magamban a bántalmazott ősanyáim haragját, hogy ez a fojtott, vagy felszínre engedett düh vezérel, miközben párt keresek, és meglep, hogy nem találok…

Hogy árad belőlem a maszkulinság, mert így védekezem tudatalatt az áldozatszerep ellen…

Elvárások vannak a másikkal szemben, önmagunkkal szemben rendkívül megengedőek vagyunk.

Mindezzel szembesülni, és teljesen megfordítani ezeket a már bejáratott fogaskerekeket, hogy ellenkezőleg forogjanak… az komoly őszinteség, komoly munka, és ráadásul hosszú időt is vesz igénybe.

Amire ebben az instant világban nincs idő, és energia.
Tisztelet a kivételnek. Mert olyannal is összehoz jó sorsom szerencsére.

Elenyészően kevesen vannak a többséghez képest, de nem győzöm hangsúlyozni: számomra a minőség a fontos a mennyiség helyett. És ha húszból egy nő megváltja magát, ha megérti, hogy hol a helye a rendszerben, hogy milyen valódi vágyai vannak, túl az elme akarásán, hogy ő, személy szerint hogyan tudna kapcsolódni a férfihoz, ha megérti, és figyelmesen, tudatosan és őszintén, komoly munkát fektet önmagába, az nekem óriási siker.

Végigasszisztálni egy Nőnél, ahogy Nővé válik, az maga a csoda.

Mert amúgy a Nő nőnek születik.
Azonban a körülményei, és az ősöktől hozott „anyag” el tudja téríteni. Ám, ha megvan a szándék, hogy visszatérjen az identitásába, ezt kísérni maga a Csoda. Ahogy kinyílik mint egy rózsabimbó, érett, gyönyörű, illatos virággá válva.

Mert ez a rózsabimbó mindannyiunkban, Nőkben ott van.

Mert a másik nemhez, a férfihoz való örök kapcsolódási vágy is csak akkor tud megtörténni, be-, és kiteljesedni, ha mi Nők a helyünkön vagyunk. Ha a Nőt „használjuk” magunkban, nem a férfit, vagy az amazon-ént. Mert a férfi a nőben a nőt szereti, a férfit gyűlöli, azzal mindig harcban lesz.

Működhet, még mindig hiszem, mert látom, hogy aki komolyan veszi, milyen gyönyörűen bele tud simulni a Nőségébe.

De dolgozni kell érte. Időt és energiát szánva rá, szemléletváltással, nagy-nagy tudatossággal, felismerésekkel, és elhatárolódással attól, amit kívülről ránk akarnak nyomni.

Kell, vagy nem kell? Akarjuk, vagy sem.
Rajtunk áll.



Vadász Mária Magdolna
asztrológus, rendszer-, és családállító
spirituális támaszadó

Facebook: Csontasszony

Youtube: Csontasszony