CSAKRÁK: A MÁSODIK CSAKRA

Életmód

Írta: Sóvári Melinda asztrológus

A nőiesség megélése szervesen kapcsolódik a második csakrához. Természetesen a férfiak ugyanezen alap energetikája is ide tartozik, azonban ebben a hónapban a nők vannak a fókuszban, és mivel érzelmileg érintettebbek, sokkal több esetben adódik gondjuk, betegségük ehhez a csakrához kapcsolódóan.

Néhány fontos tudnivalót gyűjtöttem össze az alábbiakban, mely főleg azoknak lehet érdekes, akiknek ide kapcsolódó betegségeik vannak.

 

A második csakra: szakrális, szexcsakra vagy szvádhisthána csakra:

Az un. szakrális csakra felelős az élet élvezetéért, a párkapcsolati problémákért, érzelmi problémákért, félelmekért, szexuális problémákért és minden családi minta, családban megélt törés, szülői minták ehhez a csakrához rendelhetők.

Bármely emberi kapcsolatban megélt sérülés, blokkolja ennek a csakrának a működését. A befogadás, megtisztulás, érzelmek kifejezése, elfojtása, és az érzelmi egyensúly témaköre lép be az életünkbe a kettes csakrán keresztül.

Kérdések önmagunkhoz:

( ha bármely pont megérint, érdemes foglalkozni a szexcsakráddal )


Asztrológiailag a második csakra a Skorpió jegyhez, és a Plútó analógiáihoz tartozik.

  • Bőségben élek-e, öröm és beteljesedés jellemzi a életemet, vagy a szenvedés és a mártírszerep bukkan fel bizonyos életterületen?
  • Sajnálod-e magad valamiért?
  • Panaszkodsz-e?
  • Hiszed-e hogy a sorsod a kiérdemelt boldogság és nem a boldogtalanság?
  • Szenvedtél-e el kapcsolati, vagy párkapcsolati traumákat, melyek mély sebet ütöttek lelkedben, és még mindig nem vagy túl rajta?
  • Éreztettek-e veled bűntudatot fiatal lány korodban, hogy nőiesedsz, fejlődsz, érni kezdesz, és már nem vagy kisgyerek, mégis úgy kezeltek?
  • Családi mintáidban tabu témának számítottak-e a menstruáció, a szexualitás, a házasság előtti szexualitás?
  • Későn értél esetleg, és kortársaid lehagyván nem érezted magad elég nőiesnek?
  • Voltak-e olyan szexuális élményeid, melyek traumatizáltak, akár erőszakosak voltak, vagy kellemetlenek, fájdalmasak?
  • Volt-e olyan élményed, melyben párod megalázott nőiességedben, szépségedben, szexuális teljesítőképességedben?
  • Volt-e olyan élményed, hogy vágyaidban visszautasítottak, semmibe vettek, elhanyagoltak?
  • Szenvedtél-e el megcsalást, csalódást, te esetleg megcsaltad a párodat?


A második csakra tulajdonságai:


Az erővel és az akarattal áll kapcsolatban. Gyógyítása megszünteti a tehetetlenség, rendezetlenség érzését, valamint a másik feletti dominancia igényét. Ha egyensúlyban van, akkor irányítani tudjuk életünket, erőnket a közjó érdekében tudjuk működtetni.
Intimitás, érzékek, energiaszint, étvágy.


A második csakra elhelyezkedése: a nemi szerv és a köldök között, a keresztcsonttal áll kapcsolatban és előre nyílik.

Ide kapcsolódó testrészek a medence területe: ivarszervek, vese, hólyag, mindennemű testfolyadék (vér, nyirok, emésztő nedvek, sperma), gerincoszlop keresztcsonti szakasza, medence, női ciklusok, húgyhólyag, kiválasztás.


Ásványai: aventurin, borostyán, citrin, holdkő, jáspis, karneol, topáz.

Színe: a narancssárga

A szakrális csakra mentális betegségei:
– szexuális problémáim vannak, gyakran van bennem egy kielégületlenség érzés
– hiányzik belőlem az életöröm és a vitalitás
– nehezemre esik kreatívnak lenni, hiányzik belőlem a teremtő erő, gyakran blokkolva érzem magam
– szeretnék több élvezetet és szenvedélyt megélni
– nagyon féltékenyen reagálok, ha a partnerem mással flörtöl
– gyakran fáj a keresztcsontom tájékán, feszültség van az alsó deréktájamon
– hajlamos vagyok a különböző medencetáji megbetegedésekre, mint pl. húgyhólyag vagy vesegyulladás, prosztata problémák vagy menstruációs zavarok. Ciszták, miómák, endometriózis, vastagbél problémák, etc.





A szakrális csakra fizikai betegségei: medence fájások, vizelési problémák, alsó hát, ülőidegzsába (isiász), szexuális zavarok, gerinc lumbális alsó szakasza.


Harmonikus működés: alkotás, kreativitás, termékenység, érzelemgazdagság, érzékiség, lelkesedés, nem fél kimutatni érzéseit, teremtő energia, produktivitás, érzékenység, elégedettség, magas teljesítőképesség, erős érzelmi kifejeződés.

Túlműködés: érzelmileg kiegyensúlyozatlan, fantaszta, befolyásolható, szexuálisan túlfűtött.

Alulműködés: elfojtott, visszafogott érzelmek, ridegség, önbizalomhiány, túlérzékenység, túl szigorú önmagához és másokhoz, féltékenység, magányosság, undor önmagunktól, félelem a szexualitástól.

Hangterápia: a zene formája: a második csakra aktivizálásakor segítséget nyújt mindenfajta pergő zene, amely életörömöt sugároz magából. Ide tartoznak még a pergő ritmusú néptáncok és a páros táncok is, valamint minden olyan zene, amely érzelmeinket megmozdítja. Hastánc pl.

A szakrális csakra megnyugtatására és harmonizálására

a madarak éneke,

a természetes víz csobogása,

de egy szobaszökőkút halk duruzsolása is pozitívan hat.




A narancs szín használata, ilyen ételek, gyógyteák fogyasztása segíti ennek a csakrának a harmonizálását.

Szeretettel ajánlom Sandhguru negyed órás Isha Krya meditációját, mely a csakrák harmonizálására, és a harmadik szem megnyitására hivatottak.



Áldás kísérjen utunkon, szeretettel
S M

Sóvári Melinda asztrológus

Üzenet: csillagmessenger@gmail.com

Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu

Telefon: 06-20-420-8611



forrás: https://www.nepalitermekek.com/blogs/blog/szakralis-szexcsakra

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

SZÉPSÉG, MŰVÉSZET, MANDALA

SZÉPSÉG, MŰVÉSZET, MANDALA

A Bika hónapjába lépünk nemsokára. Hozzá tartozik a szépség, a művészet, a pénz és anyagi dolgok is. Ez a hónap különösen kedvez annak, hogy megtaláljuk azokat a dolgokat, amik boldoggá tesznek bennünket és stabil értékeket találjunk bennük vagy alkossunk velük. A...

A kimondatlan ” nem”-nek súlyos ára van

A kimondatlan ” nem”-nek súlyos ára van

A ma divatos és hangzatos nemet mondásra való képesség nem csak annyi, hogy kimondom: nem, és kész. Ha csak ennyi lenne, sokkal ügyesebbek lennék a saját érdekeink képviseletében, már ha tudnánk ugyebár, hogy mik a saját érdekeink. Mert az sem annyi, hogy a rövid távon ható, hirtelen fellángoló ÉRZELMEINK hatására bólintunk rá, vagy mondunk nemet […]

A tudatalatti birodalom

A tudatalatti birodalom

Ebben a bejegyzésben az éjszaka, vagyis a tudatalatti birodalma lesz porondon. Bár a sötétség sokakban félelmet kelt a bizonytalanság és rossz látási körülmények miatt, mégis létjogosultsága van!A nappal fényességét, aktivitását, nyáron a forróságát ki kell, hogy...

A tudás átadása felemelő érzés

A tudás átadása felemelő érzés

Szeretettel köszöntöm a Csillagidő Magazin olvasóit, nézőit, hallgatóit!Sziszka vagyok, Várpalotán élek és tevékenykedek, mint mandalafestő. Két éve ismerkedtem meg ezzel a csodálatos technikával és nagyon elvarázsolt, rögtön éreztem, hogy rátaláltam az...

<a href="https://csillagido.hu/author/csillagmessenger/" target="_self">Sóvári Melinda</a>

Sóvári Melinda

Szerző

Sóvári Melinda tradicionális asztrológus vagyok.

Asztrológiát a kiváló, és kiemelkedő asztrológusnál, Takács Tibornál tanultam, mely tanulmányok gyökeres és radikális változást hoztak az életemben, és amelyért a mai napig nagyon hálás vagyok. Ezt a tudást szeretném továbbadni, amely hatalmas segítséget jelentett saját életemben, és remélhetőleg mások javát is tudom szolgálni általa.

Kora gyermekkoromtól barátnőim „pszichológusa” voltam, mindig is a lelki segítő és támogató szerepét osztotta rám a Sors, amit nagy örömmel vállalok mind a mai napig is. Családomban felmenőim között volt asztrológus, így már 10 éves korom környékén találkoztam először az asztrológiával.

Az asztrológia mellett régóta foglalkozom Ayurvédikus gyógyászattal és gyógynövényes gyógyítással. Az egészséges táplálkozás és a mozgás nagyon fontos számomra, ezért aktív jóga gyakorló vagyok.

Online asztrológiai konzultációkat tartok, mert az a tapasztalatom, hogy a hozzám fordulók sokkal oldottabban tudnak így beszélgetni velem, sokkal jobban megnyílnak, hogy a saját otthonuk biztonságát élvezik, ráadásul sokkal kényelmesebb. Az én ügyfeleim kedvelik ezt a módszert, de természetesen van mód személyes konzultációra is, ha valaki szeretné.

A beszélgetések célja, és értelme, hogy feltárjuk a klienseim feladatait, a problémáikra megoldást találjunk, és ami a legfontosabb, megtörténjen a megértése annak, hogy mi miért történik, vagy történt a Sorsukban. Valahogyan kitörni a szenvedés programokból, feloldani a transzgenerációs traumákat, befejezni a sodródást, és saját Sorsunkat kezünkbe venni. A jóslásoktól tartózkodom, mert az asztrológia célja nem ez.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a munkám során az asztrológiai képlet, azaz radix horoszkóp alapján dolgozom, (de!) és itt jön a lényeg: nem véletlenül választottam a Csillagmessenger nevet, hiszen úgy vélem, hogy a jó asztrológusnak, az intuíciója segítségével valamilyen módon a születési képlet elemzése közben „le kell csatornáznia” az Égi üzeneteket, és azokat a saját belső hangján keresztül közvetítenie kell a kérdezőnek. Vagyis egyszerre működtetni a racionális és az intuitív elmét. Én ezt a ráhangolódási képességet szervesen használom a konzultációim során, sokszor maguk a feltett kérdések már mutatják, hol vannak elakadások, problémák az ügyfelek életében. A konzultációk egyéni beosztással, rugalmasan történnek, előre egyeztetett időpontban. Olyan ügyfeleknek ajánlom az elemzést, akik eljutottak arra a pontra, hogy szeretnék megérteni életük eseményeit, és úgy érzik készen állnak szembenézni problémáikkal.

E-mailben szoktam küldeni egy hosszabb tájékoztatást, és kérem a születési adatokat, a bepontosításhoz. Harmadik felet nem elemzek, csak és kizárólag 14 éves kor alatt, de ezt is a gyermek tudtával.


Várom az érdeklődőket

Üzenet: csillagmessenger@gmail.com-on
Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu
Telefon: 06-20-420-8611

Szeretettel: Sóvári Melinda

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk