Írta: Vadász Mária Magdolna asztrológus
Kedves Szaturnusz, szeretettel köszöntelek újra nálam!
Már hetek óta gondolkodom, hogy is lesz, mint is lesz, most, hogy újra átléped a (IV.) házam küszöbét. Hogyan fogadlak? Mit mondjak majd? Mit mutassak? Hogyan viselkedjem Veled, aki annyira meghatározó Tanítóm vagy az életemben?
Mivel kínáljalak? Tudom nem kérsz semmit, Te megelégszel azzal, ha kézen fogva haladok Veled, és nem Neked kell vonszolnod magad után.
A jó Tanító sosem vár el semmit,
csak azt, hogy a tanuló valóban megtanulja a Feladatát. Téged nem lehet lekenyerezni ajándékokkal, megvesztegethetetlenül számonkéred a feladott leckéket.
Puskázni sem érdemes, ott is van szemed, ahol nem is gondolnánk, hogy jelen vagy. Ugyan nem büntetsz érte, türelmed végtelen, tudod, hogy úgyis eljő a vizsga ideje, és aki nem tanult, elbukik.
30 évünk van tanulni. 30 évig várod türelmesen,
hogy ami a dolgunk lenne, beleálljunk. Kevés tanuló van, aki őszintén szeret tanulni, és vizsgázni, és fontosabb neki a tanulás, mint az egója. 30 év egy ember életében maximum három alkalommal történik, a negyediket már nem éri meg. Nincs tehát sok alkalmunk jól vizsgázni.
Közben persze vannak állomások, amikor belépsz a tanterembe körülnézni, hogy mi újság, rendesen tanulnak-e a nebulók, odacsördítesz, ha úgy látod rossz az irány, felhívod a figyelmet, hogy nem sok idő van már befejezni a feladatot, aki hallgat Rád hallgat, aki nem, az meg így járt…
Mert igen, van, aki egyáltalán nem figyel Rád.
Ők az örök önszenvedtetők, a meg nem értők, Téged, a kormányt, az Életet, a főnökét, a szüleit, meg amúgy mindenkit okolók, ha életük újra és újra zsákutcába kerül, vagy egy-egy szegmense nem működik, hiába erőltetik.
Ők azok, akik egyáltalán nem figyelnek Rád.
Vagy azért, mert nem is tudnak Rólad, vagy azért, mert a materializmus hálójába gabalyodva tagadják a létezésedet is, kinevetik a tudókat. Nem baj. Nem kell mindenkinek megváltódni, életek ezrei, milliárdjai állnak rendelkezésünkre, hogy felismeréseinket megszerezzük.
Egy biztos: mindenki találkozik Veled,
ha tud róla, ha nem. Szelíden, csendesen, de szigorúan és hatalmas erőd teljes tudatában és birtokában jelensz meg mindannyiunk életében időről-időre.
Ilyenkor talán felerősödik a felelősségtudat, kötelezettségeinknek már nem fáj annyira eleget tenni. Lehet, hogy kicsit borongósabb lesz a hangulatunk, jobban figyelünk a megérzéseinkre, belső hangunkra, lelkiismeretünk is megszólal. Céltudatosabbakká válunk, nő a lényeglátási képességünk. Megszilárdulnak kapcsolataink, önfegyelmünk és saját korlátaink megszabása is szükségszerűvé válik.
Nagyjából harminc éve érkeztél meg először a házam ajtajába.
Bekopogtál. A következő három évben mindent megtettél, hogy irányba állíts. Megnyugvást ajánlottál, családot, szerelmet, elköteleződést. Felelősségvállalást magamért, a másikért. Átgondolást, alapos megfontolásokat.
Arra terelgettél, hogy meglássam önmagam, a lényegemet, hogy hallgassak belső hangomra. Megszilárdítani segítettél volna – ha hagyom. Nem voltam még kész erre. Nem voltam elég érett, nem voltam elég tudatos, hajtott a vérem, nem értettelek. Kos Vénuszom ekkor még erősebb volt, a fiatal nő ereje teljében, akinek esze ágában sincs holmi tanítóra hallgatni. Ha nem, hát nem, rántottad meg a vállad, ha nem jössz kézenfogva, vonszollak magammal.
Ó persze, imádkoztam én is minden létezőhöz, és mindenféle spiri és ezo módszerrel próbáltam feloldani a “karmát”, meg “sorsot változtatni”…
Kerestem az okot mindenhol és mindenütt.
Főként kívül persze. Jajdenehéz nekem, szegény kisMagduskának. Mélyre vittél, míg a Napomon, Merkúromon, Chironomon, majd Önmagad helyzetén, és Vénuszomon végigbandukoltál a magad komótos, sietség nélküli módján.
Kérlelhetetlenül, megkerülhetetlenül, és kíméletlenül. Akkor még képtelen voltam fegyelmezni magam, korlátaimat megszabni, nemet mondani, érzelmi sebezhetőségem a csúcsra járt, önbizalmam a padló alatt mínusz kettővel…
Gerincem megroppant, vállam szintén, térdem, bokám, csuklóm, szalagok, inak, izmok zúzódtak, betegedtek, emésztésem gyakorlatilag nem működött segítség nélkül. Nem sikerült a stabilizálás sehol és semmiben. Roppant, szakadt, összeomlott minden. Körülöttem, és bennem is. A depresszió pokolmélyre vitt.
Neked mindegy volt.
Sosem sajnáltál, bármennyit is rimánkodtam kegyelemért. Térdre kényszerítettél, és még annál is lejjebb. Nem egyszer, és nem kétszer. Pont annyiszor, ahányszor okoskodva elfordultam Tőled, mert majd ÉÉÉN jobban tudom.
Te megvártad, míg elérek odáig,
hogy megértsem mi történik. Csak haladtál égi utadon, szépen lassan minden életterületemet végigjártad. Mikor a 12-es házam ajtaján léptél be, ott jött a befelé fordulás ideje. A csend ideje. A belső megismerések, felismerések ideje. A megnyílások ideje, a mély önmunka.
A korábbinál jóval visszafogottabb, szigorúbb, önkorlátozó élet, ahol nincs már cigi, pia, és állati termékek. Szépen lassan nyomtál, de megállíthatatlanul. És ahogy én engedtem a nyomásodnak, úgy oldottál fel ajándékul minden rám rakódott szenny, mocsok, fájdalom, és önkétely alól.
Nyugalmat küldtél, kötelességtudást, szilárd, és takarékos életet. Mértékletességet, miközben már nem engedtél letérni a szellemi útról, pedig voltak rá próbálkozások. Lassan megtanultam, hogy a legjobb nekem, ha nem vonszoltattam magam Veled, hanem örömmel haladunk mi együtt kéz a kézben.
Mondd merre, és arra. Fáj? Nem baj, tudom, hogy ezzel jár… A mély és egyre mélyebb önismeret, önfeltárás felé.
Meghoztad az Igaz Szerelmet, a Társat, aki mellett jó lenni, jó élni. Minő véletlen, igazi szaturnuszi típus…
Türelmesen megvártad, míg minderre rájövök, hogy nem újra kiugrani kell, hanem az utolsó utáni pillanatig is várni, esélyt adni, lehetőséget a változásra.
Megtanítottad, hogy sose mondjam többé, hogy ÉN ERRE KÉPTELEN VAGYOK.
Meggyógyítottál. Felismeréseket adtál, hagyod, hogy magam alá gyűrjem magam, és segítesz, ha fel kell állni.
És a szerelem, igen, a szerelem…. Rákényszerítettél, hogy kivárjam, amíg eljön az én időm… megfogtad a Kos Vénuszomat, még mielőtt fejest ugrott volna a tűzbe, ahol oly hamar el is hamvadt... Tudtad, úgyis eljő a Te időd, meg fogom tanulni, hogy kettőtök közül ki az úr ebben az én házamban… és az nem a Vénusz.
Fejet hajtott Neked, sőt, rájött, hogy az általad szabott korlátok adják az igazi boldogságot, nem a korláttalan szabadság.
Tekintélyes belső hangod csak nagy ritkán szólalt meg életemben, de akkor csak egy-egy szó, és elég is volt, hogy megálljon bennem az ütő egy pillanatra, és 180 fokot fordítsak az életemen. Köszönöm. ❤
Mit mondhatnék Neked tehát köszöntésül?
Perceken belül ideérsz az ajtómba, gyújtok mécsest, füstölőt, szépen felöltözöm, megfésülködöm, hogy lásd: szép öregasszonyt csináltál belőlem. ❤ Nézz körül nálam, és mondd, jól vizsgáztam-e? Simogasd meg a falakat, érezd a meleget, a stabilitást, mindent, ami és aki az enyém. Bár rideg és hideg volt a gyermeki otthon, megtanultam meleget varázsolni, stabil otthont alkotni, otthont adni. Már nem nyomasztanak a gyermekkori álmok, újakat álmodom. Az intuíció tehetsége, amelyet szintén Tőled kaptam, immár jól és hatékonyan szolgál életemben engem és másokat is.
Megtanultam a leckét. Megtanultam bízni magamban, Benned. Nézz körül, ülj le nálam, és mondd el, ha még valamit tennem kell.
Szeretlek, felnézek Rád, hálás vagyok Neked.
Köszöntelek.
Köszönlek.
A Szaturnusz 2023. 11.04.- én 14 óra 35 perckor lép a Halak jegyébe.
Vadász Mária Magdolna tradicionális asztrológus,család-, és rendszerállító,spirituális támaszadó
Facebook: Csontasszony
e-mail: mariamagdalena7535@gmail.com
