Az előző részt itt olvashatod

ÍRTA: HORVÁTH ANDREA ÍRÓ, ASZTROLÓGUS

Kardok Apródja


Kulcsszavai: vagy egy éles eszű, ám nem „lelkis” fiatal férfi, vagy egy olyan élethelyzet, ahol túlságosan kapkodunk, türelmetlenek vagyunk.

Élethelyzet szerint tehát ez a kártya egy kicsit türelmetlenség lapja. A legvalószínűbben arra int, hogy legyünk sokkal figyelmesebbek, lassítsunk a tempón. Nem igazán kedvező kártya. Ha például kimenetelnél jön ki, akár konfliktust, vitást is jelezhet.


Párkapcsolati kirakásoknál különösen kedvezőtlen a jelentése. Gyakran szoktam ebben az esetben ott látni, ahol a két fél veszekszik, nem találják a közös nevezőt, viszályban élnek.


Ha biztosak vagyunk benne, hogy ez a lap nem élethelyzetet, hanem személyt jelez, akkor az egy eleven, mozgékony, talán sok esetben nem megbízható személy, legalábbis érzelmi szempontból.


Kardok Lovagja


Kulcsszavai: vita, viszály, nyugtalan esemény vagy egy vakmerő, nem igazán megbízható személy.

Nem kedvező lap, viszályt, nyugtalanságot, veszekedést jelez.

Ha kimenetelnél látjuk, akkor nem kizárt, hogy ez a dolog a számunkra sokkal inkább feszültséget, mint nyugalmat hoz.

Olykor akár elszakadás, rossz szándék is lehet a következménye. Lehet váratlan kedvezőtlen esemény is. Ha önismereti vagy párkapcsolati kirakásnál jött ki, akkor laphelyzet szerint lehet egy figyelmeztetés is, hogy valami káosz van vagy bennünk, vagy a partnerben.


Ha biztosak vagyunk benne, hogy nem élethelyzetre, hanem személyre utal, akkor valószínű, az egy körülbelül velünk egykorú, nyugtalan, vakmerő és nem igazán megbízható férfi.




Kardok Királynője

Kulcsszavai: függetlenség, vagy rideg, önálló hölgy


Nem igazán kedvező lap,
különösen akkor nem, ha a kérdés az érzelmi életünkre vonatkozik. Élethelyzetként arra utalhat, hogy vagy túl önállóak, magányosak és függetlenek vagyunk, vagy épp egy kicsit több távolságtartásra van szükségünk.

Utalhat viszályra, ellentétre is.


Láttam olyan laphelyen, ahol egy adott kapcsolat kimenetelére válaszolt. Az adott kapcsolat sajnos valóban teljesen elhidegült, egyik fél sem engedett a saját függetlenségéből.
Ha konkrét személyt jelez, akkor az egy önálló, kicsit rideg, nem érzelmes hölgy.



Kardok Királya


Kulcsszavai: távolságtartás, ridegség, vagy egy ilyen jellemű idősebb férfi


Ez a lap hűvösséget, távolságtartást,
olykor egyenest ridegséget jelez. Lehet, hogy épp egy kicsit nagyobb racionalitásra van szükségünk, erre int, de lehet, hogy a téma nem igazán kedvező kimenetelű.

Ez főként akkor kedvezőtlen, ha a kérdés magánéleti jellegű volt.


Ha olyan laphelyen látjuk, ami valakinek a belső énjére ad választ, akkor egy túl gyakorlatias, távolságtartó személyiségre utal. Ha ez esetleg valakinek a kifelé mutatott magatartásánál vagy esetleg a környezetünk segítő vagy hátráltató személyeinek a laphelyein jött ki, akkor egy túl tárgyilagos, kemény, hideg személyiségvonásra vagy személyre utal.


Jelezheti, hogy épp egy ilyen tulajdonságot kell magunkban legyőznünk.


Ha konkrét személyt jelez, akkor az egy szigorú, komoly, hideg apafigura, akivel nehéz vitába vagy harcba szállni, s akinek nehéz a szívét meglágyítanunk.



Kelyhek Apródja


Kulcsszavak: kezdetben lévő terv, esetleg új kapcsolat vagy egy kicsit álmodozó fiatal férfi


Mivel az apródok lapok általában valami új kezdetre, tervre utal, nem nehéz összeolvasni az analógiát az érzelmekkel összefüggő kelyhekkel. Vagy valami új érzelmi kezdetre utal ez a kártya, vagy ha ez mindenképp kizárt a jelenlegi életünkben, akkor valami nagyon kezdetben lévő tervet.

Az érzelmi kezdet nem feltétlen szerelem, lehet akár egy új mély barátság vagy bármiféle hasonlatos dolog. Én legutóbb akkor láttam ezt a amikor egy ügyfelem épp egy kisgyermeket akart örökbe fogadni.

A kelyhek apródja a kedvező érzelmi fejezet kezdetét mutatja.
Ha egészen biztosak vagyunk benne, hogy nem élethelyzetet, hanem konkrét személyt jelez, akkor az a kelyhek jellegének megfelelően egy kicsit álmodozó, romantikus, jóhiszemű fiatal férfit jelez.




Kelyhek Lovagja

Kulcsszavai: kedvező ajánlat, vagy egy romantikus férfi


Ez a lap nagyon hasonló az előzőhöz, azaz a kelyhek apródjához, mert vagy egy érzelmi kezdetre, vagy valamiféle kecsegtető ajánlatra utal, ami általában jót hoz. Persze, ha nem olyan laphelyen látjuk, ami a konkrét kimenetelt jelzi, akkor nézzük meg a kimenetelt jelző lapot is.

Ha olyan laphelyen találkozunk vele, ahol akár magunk, akár társunk belső lelki tartamalmára keresünk választ, akkor egy nagyon békés, kedves tulajdonságról kapunk felvilágosítást.

Tanács esetében arra buzdít, hogy legyünk derűsek és optimisták.
Ha konkrét személyt jelez, akkor az egy romantikus, kedvez, érzelmes, körülbelül velünk azonos korú férfit jelöl.






Kelyhek Királynője

Kulcsszavai: romantikus időszak, jó, de nehezen megvalósítható terv, vagy egy kedves, álmodozó hölgy.

Ez a kártya a romantika lapja. Ha konkrét kérdésfeltevés nélküli kirakásban találkozunk vele, akkor egy boldog, érzelmes, romantikus időszakra utal. Ha olyan laphelyen jött ki, ahol valakinek az érzelmeire vagyunk kíváncsiak, akkor igen bizonyos, hogy az illető mély és pozitív érzelmeket sugároz ki.

Nem egyszer szoktam vele olyan laphelyeken találkozni, ahol a világ felé mutatott kisugárzásunkra keresünk választ. Persze, mindig olyankor, amikor a kérdező tele volt pozitív és derűs érzelmekkel.
Ha biztosak vagyunk benne, hogy a lap konkrét személyre utal, akkor ő egy kedves, segítő hölgy lehet.




Kelyhek Királya


Kulcsszavai: érzelmek, segítőkészség vagy jóindulatú idősebb férfi

Ha élethelyzetként találkozunk vele, akkor egy (hasonlatosan a Kelyhek Királynőjéhez), vagy egy nagyszerű, ám több racionalizmust igénylő tervet, vagy egy kedvező érzelmi időszakot sejtet. (Az előbbi főként abban az esetben, ha a kérdésünk egy terv kimenetelére vonatkozott.)


Mint általában a kelyhek udvari lapjai, egy érzelmes, pozitív kártya. Különösen egy kedvező, romantikus időszakot jelez akkor, ha a kérdésünk nem konkrét kérdésre vonatkozott.

Persze, ez ebben az esetben sem biztos, hogy szerelem. Láttam például konkrét kérdésfeltevés nélküli kirakásban egy idős hölgy esetében, aki a kérdés időszakában ismerkedett meg egy vidám nyugdíjas házaspárral, akik sok új derűt és nosztalgiát hoztak addig kicsit szomorú és magányos életébe.


Ha a kérdés konkrét tervre vonatkozott, akkor figyeljünk oda, hogy van-e hozzá elég kivitelező erőnk? Ez a kártya ugyanis néha egy kicsit hajlamos elvinni az érzelmek irányába.
Ha biztosak vagyunk benne, hogy a lap személyt jelez, akkor az egy érzelmes, segítőkész, idősebb férfit jelez, aki nem igazán gyakorlatias.



Horváth Andrea: Kártyajóslások könyve alapján

E sikerkönyvek szerzője kezdő és haladó online asztrológiai oktatást folyamatosan indít.

honlap: https://www.andreahorvath.hu/

Jelentkezés: 06 20 32 52 352  vagy: 

asztro5@t-online.hu